A koldulásról rendezett konferenciát november 20-án, szombaton a Párbeszéd Háza a Faludi Ferenc Akadémia közreműködésével.

 

 

 

 

A téma több okból is aktuális: 2010 „Európai Év a Szegénység Ellen”, a Belügyminisztérium pedig jelenleg a közterületen való koldulás betiltását tervezi.

A konferencia előadói többnyire egyetértettek abban, hogy a koldulás hatósági tiltása rossz felületi kezelés lenne, mely a probléma gyökerét érintetlenül hagyná. Ellenvéleményt Heintz Tamás országgyűlési képviselő fogalmazott meg a Kaposvárott 2005-ben lakossági nyomásra meghozott, kéregetést korlátozó rendelet hátterét ismertető előadásában. Igaz, a tiltásnak Kaposvárott sem volt komoly hatása, hisz a koldusok jó része ellen lakcímet igazoló okmány hiányában nem lehet eljárást indítani, a pénzbüntetést nem tudják kifizetni, a letöltött elzárás sincs rájuk nevelő hatással – utána egyszerűen visszatérnek az utcára. A képviselő úr hangsúlyozta: a rendteremtést csak a szociális támogatási rendszer erősítésével párhuzamosan tartja elfogadhatónak.

Nyitrai Imre helyettes államtitkár szintén a rend és támogatás kettős elvét hangsúlyozta, ami véleménye szerint a közösségi szemléleten és a jó gazdaságpolitikán alapul. A rendszerváltás nagy hibája volt – a közösségi kohézió gyengítése mellett – hogy a szociális segélyek a munkajövedelem akár másfélszeresét tették ki, ránevelve embereket az ingyenélésre.

Mustó Péter jezsuita – aki évtizedekig Dél-Amerika nyomornegyedeiben dolgozott, sőt gyermekként maga is koldult – a halottak kifestéséhez hasonlította a tervezett eljárást, amely csak akadályozná a valóssággal való szembenézést. A társadalom, mely „szőnyeg alá söpri szegényeit”, épp úgy jár el, mint az a lelkigyakorlatozó, aki nem mer szembenézni saját elesettségével. A népmesékben is az nyeri el jutalmát, aki felismeri a koldusruhában közénk látogató Jézust.

Albert Fruzsina szociológus is a szegénység általános elterjedtségében látja a probléma gyökerét: a magyar lakosság közel egyharmada a létminimum küszöbén vegetál, 13 százaléka  mélyszegénységben él; különösen aggasztó a gyermekszegénység, valamint az a tény, hogy az oktatási rendszer nem segíti elő a szegénységből való kilábalást.

Schanda Balázs jogi oldalról világította meg a problémát: ha az államközösség nem vállal felelősséget a saját szegényeiért, nem tudja biztosítani a személyi méltóságot sem, ami pedig mindenkinek alkotmányos joga [54.§ (1.) bekezdése] – így a leglecsúszottabbaké is.

Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány elnöke azt mondta, be lehet tiltani a koldulást, de nézzünk szembe ennek következményeivel: a társadalmi szolidaritás ezeréves alapstruktúrája változik meg, a saját szegényeinkről való gondoskodás elve. A bizonyos övezetekből a koldusokat kitiltó rendelet értelmében a közterületen való alvásért is meg lehet büntetni valakit. Az amerikai társadalom – mely szintén nem „koldusbarát” – jobb megoldást talált: csak a koldulás zavaró fajtáit tiltotta meg, mint például a hátulról történő és az autós koldulást, az érzelemkeltő feliratokat vagy a kapott pénz keveselését (a gyermekkel való és a leszólító koldulást itthon is tiltják).

Vértesaljai László plébános a koldusokkal való személyes kapcsolatot hangsúlyozta: egy rendes beszélgetés alapján elválasztható egymástól a tisztességes és a gerinctelen kéregető. Úgy tapasztalta, hogy a koldusok nem csak pénzre, emberi kapcsolatra is vágynak, hogy elhihessék, ők is emberi lények. A plébániának egyébként van egy befogadott hajléktalanja, aki iszákossága ellenére tisztes és szeretetreméltó tagja a lakóközösségnek, valamint a rendház portája mindig fogadja a koldusokat.

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke – aki szegénylakások százait látogatta meg – kérte, hogy ne mossuk össze a koldulást a becstelenséggel. A koldusmaffiáról szóló rémhírek elsiklanak a magyar valóság mellett: tavaly télen húsz ember lábát kellett amputálni elfagyás miatt. Sok nyomorlakásban házi oltárt és kézzel festett faliképeket talált; nagy konténerekben potom pénzből játszónapokat tartanak – a szegények sokat mesélhetnének nekünk az emberségről és Istenről.

Hojdák Gergely/Magyar Kurír