A gyöngyösi ferences könyvtár, kolostor és templom egy éve kezdődött felújítási munkálatai során a gótikus sekrestye barokk bútorzatát is restaurálják. Mikor a hatalmas szekrényt elmozdították, egy dossziéra bukkantak. Az 1951-ben elrejtett mappa különböző feljegyzéseket, a kommunizmus veszélyeire rámutató püspökkari és pápai körleveleket tartalmaz, továbbá Oberten Odiló atya kézzel írt naplóját, melyet 1950 júniusától 1951. november 24-ig vezetett, amíg utolsóként neki is el nem kellett hagynia az ősi kolostort.

A páratlan kortörténeti dokumentumot Kárpáti Kázmér gyöngyösi ferences gvardián november 24-én, az utolsó bejegyzés hatvanadik évfordulóján mutatta be a sajtónak. Odiló atya 1950. június 11-től drámai tömörséggel jegyezte fel a szerzetesrendek feloszlatásának eseményeit, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyöngyösi barátok hírül vették: az ország déli határvidékéről az ávósok megkezdték a kolostorok kiürítését és a szerzetesek elhurcolását.

Az első bejegyzésből: „Ötven ávó-rendőr érkezett a városba. A hívek közt óriási izgalom terjedt el. Már vasárnap éjjel nyugtalanul jártak-keltek a közeli utcákon.”

Gyöngyösön, ahol a rendi növendékek teológiai főiskolája is működött, a lakosság a ferencesek kérése ellenére tömegtüntetést szervezett a szerzetesek megvédésére. Ugyanez történt akkoriban a közeli Hatvanban is, ahol az ÁVO véresen megtorolta a tüntetést. Gyöngyösön tudtak erről, ezért aggodalommal figyelték a kolostor körüli eseményeket. A gyöngyösi rendházból azonban egyelőre nem vitték el a szerzeteseket, hanem ide hozták az éjszaka leple alatt a más kolostorokból kitelepítetteket. Ez azonban csak átmeneti állapot volt. A kolostor kiürítése néhány hónappal később itt is megvalósult, mindössze a templom ellátására maradhatott 1951. november 24-ig Odiló atya és három társa.

A nép utolsó pillanatig a szerzetesek mellett állt. A piacon a kofák nem fogadtak el tőlük pénzt élelemért, a misézés és a gyóntatás nagyüzemben folyt, és közben ment a találgatás, hogy vajon városháza, iskola vagy kollégium céljára veszik-e el a szerzetesektől a sok százéves épületet.

Fekete napnak nevezi a naplóíró 1950. szeptember 7-ét. Ekkor a kolostorban megjelent egy négy férfiből és egy nőből álló bizottság Egerből, és kijelentették, hogy a kormány feloszlató rendelete értelmében „önök e perctől kezdve megszűntek papok lenni”. Követelték, hogy egy órán belül mindenki civilben legyen. Megtiltották a gyóntatást, misézést. A házfőnök hivatkozott a püspöki kar és az állam megegyezésére, amely szerint két hetet adnak a civil ruha beszerzésére. Nem használt. Fölényeskedve kijelentették, hogy ezennel az egész kolostor és minden, ami benne van, az állam tulajdonát képezi, és leltározáshoz kezdtek. Mindent felírtak, még a lavort és a szeneskannát is. Aztán lepecsételték a könyvtárat, levéltárakat, sőt az udvari két kaput is, nehogy valamit elszállíthassunk.

A legmegdöbbentőbb a kommunista hivatalnokok tudatlansága és bornírtsága. A naplóból kiderül, hogyan gondolkodtak a helyi kommunisták abban az időben az egyházról. Odiló atya 1950. szeptember 17-én jegyezte fel: „Hallottuk, hogy a helyi párttitkár, Kékkő elvtárs megelégedetten nyilatkozott arról, hogy végre megszűnt Gyöngyösön a kultúra szégyene, egy középkori intézmény, amire semmi szükség nem volt, mert a szerzetesség csak kelevény volt a társadalom testén.”

Szerdahelyi Csongor, Ferences Sajtóközpont
Budapest, 2011. november 25.