Keresztelő János szent ember volt. Manapság a szent ember kifejezésen valami rendkívülit, egészen szokatlant értenek. Pedig szentnek lenni egyszerűen annyi, mint Isten országát őrizni a szívben és azt munkálni a világban. Keresztelő olyan ember volt, aki önmagánál jobban szerette az Istent, és ezért meg tudta látni a menny küldöttét Jézust és tanúságot tett róla. Vajon naponta eszünkbe jut-e, hogy nemcsak magunkért vagyunk keresztények, hanem másokért is. Szentmisénk segítsen mindnyájunkat eljutni az Úrhoz, a szeretet forrásához, hogy másokat is elvezethessünk az életszentség útjára.

A múlt héten Jézus megkeresztelkedésének történetét hallottuk. Ma azt látjuk, hogyan tanúskodott róla és feladatáról Keresztelő János. Keresztelő élete és minden ténykedése az „eljövendőt” szolgálta, azét, aki utána jön s hatalmasabb nála. A mai evangéliumi szakaszból kiderül, hogy Jánosnak három előzetes ismerete volt arról, aki számára utat kellett készítenie az emberek lelkében. De ez az ismeret töredékes tudást jelentett, mégpedig azért, hogy személyes hitének is helyet tudjon adni, s hogy Istennel a tudás mellett a ráhagyatkozással is együtt tudjon működni.

1. Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1, 29-34). Keresztelő János hármas tanúságot tett Krisztusról, amelyben kiemelte elsőbbségét.

Először Isten Bárányának nevezte, aki elveszi a világ bűneit, vagyis ő igazi megváltó. Az ember nem üdvözítheti önmagát, mert az eredendő bűn miatt elvesztette Isten kegyelmét, ami az üdvösséghez elengedhetetlenül szükséges. Az embert az ősbűn és személyes vétkei olyan reménytelen helyzetbe sodorták, hogy abból maga az istenhit sem szabadíthatta ki. Ezért az emberiség a Megváltóra várt, akit Keresztelő János így mutatott be: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”

Másodszor így tanúskodik róla: „láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá és rajta is maradt.” Ebben a vallomásban az is benne van, hogy Jézus az, aki teljesen birtokolja a Szentlelket, akit Ő közvetít azóta is a benne hívőknek a keresztségben.

Harmadszor ő Isten választottja, sőt szeretett Fia, tehát benne túláradóan teljesedett az Isten szolgájáról szóló ószövetségi jövendölés.

2. A nemzetek világosságává teszlek (Iz 49, 3. 5-6). Izajás prófétának az Isten szolgájáról, a Messiásról szóló éneke Jézus Krisztusban lett valóság, mert ő teljesítette a választott nép küldetését, hogy az Isten országáról szóló igazságot hirdesse a világban. Ő hozott szabadulást és üdvösséget nemcsak az ószövetségi népnek, hanem minden népnek. A világosság nemcsak a körülállóknak, hanem a távol lévőknek is világít. A Messiás nem érheti be azzal, hogy a zsidóságnak hoz szabadulást, Ő lett a világ világossága. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16).

3. Jézusba vetett hit által részesülünk kegyelemben és békében (1Kor 1, 1-3) - erről szól a mai szentlecke. Szent Pál a korintusiakhoz írt első levelében úgy értékeli apostoli szolgálatát, mint az Atyától Jézus Krisztus által kapott megbízatást a zsidók és pogányok üdvösségére. Az apostol rámutat a hívő ember kiváltságára is. Mi meghívott, megszentelt emberek vagyunk. Isten hívott meg arra, hogy Krisztus testének tagjai legyünk és így szentekké váljunk. A hit és a keresztség megszentel minden embert és Isten szolgálatára rendeli. Az élet éppen ezért nem merülhet ki csak evilági gondokban.

A Jézussal való kapcsolatunk által az Egyházban részesülünk Isten kegyelmi adományaiban. A Krisztushoz és az Egyházhoz tartozást nem lehet elválasztani. A láthatatlanhoz való kötődés a láthatóban jut kifejezésre. Most mi vagyunk az ő áldó, segítő keze, tanító ajka és szenvedő teste. A szentáldozásban egyesülünk vele, hogy minél alkalmasabbak legyünk üdvözítő műve folytatására.

A Krisztushoz tartozásunk külső jele az Úr nevének segítségül hívása, az imádság, mert rajta keresztül kapjuk nagy bőségben Isten ajándékait. Isten az egységet akarja Krisztus titokzatos testében, nem az elkülönülést. Bárhol segítségül hívjuk Jézus nevét, ugyanahhoz a testhez, Egyházhoz tartozunk. Ha értékeljük meghívásunkat az üdvösségre, akkor készséggel mondjuk naponta: Íme, itt vagyok Uram, hogy megtegyem akaratodat.

 Elmélkedésünk elején Keresztelő János tanúságtételét hallottuk Jézusról. Most a végén mi is válaszoljunk: Ki nekem Jézus? Boldog lehetek, ha a legrövidebb és egyben a legtökéletesebb választ mondhatom, amit Péter apostol is mondott: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia.”

Közös vallomást tehetek a 41. eucharisztikus világkongresszus imájával is:

„Mennyei Atyánk! Magadnak teremtettél minket és szívünk nyugtalan, míg hozzád nem talál.

Töltsd be szívünk vágyát Fiad, Jézus Krisztus által, ki az Élet Kenyere.

Akik testét-vérét vesszük, tegyünk mellette tanúságot, hogy egyedül benne teljesül minden vágyódásunk.

Szentlelked vezessen minket Krisztus asztalához. Szentáldozásainkkal készítsen elő az örök életre, amikor színről-színre Látunk, és dicsőségedben örvendezünk mindörökre. Ámen.”

Darvas Kozma József 2005