Szent István, elmerülvén a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, védelme, 1038. Nagyboldogasszony napján Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink e felajánlást szent örökségként adták tovább. A Mária-tisztelet nemzeti jellegét a Szentszék is elismerte.

Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.

Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,

Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.

Imádd Jézust értünk, akit te szültél.

Szép liliomszál, szüzek virágja.

Könyörögj érettünk, Istennek anyja.

Ó mely ékes vagy Mária, bűnösöknek szószólója.

(Lészped, Moldva)

„Mivel Szent István, édes hazánk s nemzetünknek első koronás királya Nagyboldogasszony napján halandó életének végét elérvén, az egész országot s magyar népet végső rendelésével már előre Boldogasszony oltalmába ajánlotta, mintha az Izrael fiaival az Isten szent Anyjához ama szókat világosan mondotta volna: Dominare nostri tu et filius tuus. Oh Mária, ég s föld királynéja! uralkodjál te és a te fiad rajtunk! Te légy a magyarok Nagyasszonya!” – írta Telek József.

A Mária és hazánk népe között élő kapcsolatot a Szent István halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani; Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védték életüket, hitüket és övéiket a középkori magyarok. 1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását Máriának. Az egyházi élet újjászervezésében is nagy szerepet játszott a „mindörökké áldott Nagyasszonyunk”.

XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímás, Vaszary Kolos bíboros érsek kérésére külön ünnepként engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk napját. Eleinte október 2. vasárnapján, később, X. Szent Piusz rendeletére október 8-án ünnepelték. A II. Vatikáni zsinat után szeptember 12-ére került e Mária-ünnep, de 1984-től ismét október 8-án üljük. 1980-ban II. János Pál pápa október 8-án a Szent Péter-bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszony tiszteletére kápolnát szentelt.

A Regnum Marianum barokk világában a Napba öltözött Asszony ábrázolásából bontakozott ki a Patrona Hungariae jellegzetes ikonográfiája, amelyen a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona, a karján ülő kis Jézus helyébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara, kormánypálcája került. A lábánál feltűnő félhold a török veszedelem elmúltával bőségszaruvá, mintegy a magyar Kánaán, az extra Hungariam non est vita jelképévé alakult – olvashatjuk Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában. „Mái napig költő pénzünkön a Boldogasszony képe körül ama szokott bötűkkel, Patrona Hungariae, Magyarország Asszonyának valljuk a Szent Szüzet – hangzott el Pázmány Péter egyik prédikációjában.

A „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk” kezdetű Mária-énekünk „boldog” jelzője nem csak a latin „beata” egyszerű fordítása. A XIII. században „gazdag” is jelentése volt e szónak; a múlt század végén pedig az áldott állapot jelzésére is használták.

„Ma, szerelmesim, nemzetünknek üljük új születése napját, akiknek mennyekből édesanyát rendelt a nagy gondviselő Isten, ki mindnyájunkat anyai palástja és szárnyai alá fogadna, és nemcsak közönséges kötéllel magához szorítana, úgymint hitnek cselédit, hanem közelebb való kötelességgel, mint ajándékba hagyott testamentomi örökségét, birodalma alá foglalná, és az egész keresztyén birodalom határiból Magyarországot mint jobb részt választaná.” (Csete István: Nagyasszonyunk palástja)

Mi, magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti patrónaként tisztelni Máriát, s 1916-tól ünneplik; Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638-ban, és Nagyboldogasszony napján emlékeznek rá; Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának 1647-ben, december 8-ára helyezve ünnepét; Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította 1656-ban; 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték, XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék; valamint hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.

Magyar Kurír

Forrás: Bálint Sándor Ünnepi kalendárium; Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium; Telek József: Magyarok Nagyasszonya; Csete István: Nagyasszonyunk palástja