Szentírás vasárnapján különös tisztelettel vesszük kézbe a Bibliát, Isten élő szavára figyelünk. A Szentírás eligazít az élet kérdéseiben. Mindennapi útmutatónk kereséseinkben. Az evangéliumban a dús gazdag és a szegény Lázár elbeszélését olvassuk.

 

 

 

Feltűnő, hogy a gazdagnak nincs neve. A szegény Lázár neve pedig jelképes: Isten irgalmaz. Ez is  jelzi,  hogy nem a konkrét történet a lényeges, hanem a tanítása.

A szívtelen gazdag dőzsöl, bíborban jár, a szegénynek pedig nincs betevő falatja. A gazdag nem ad  enni a szegény Lázárnak. Pedig a zsidó vallási gyakorlat szerint legalább egy vagy két házi koldust  artania kellett a gazdagoknak. Az elem, hogy a kóbor kutyák is megszánják és nyalogatják a sebeit, a  hatás fokozására került a történetbe.

A konfliktus nem a földi körülmények között fejlődik ki, hanem áttevődik a halál utánra. Egy nap eljött a számadás ideje és Isten ítélő széke elé kellett állniuk mindkettőjüknek. Az ítélet kedvező lett Lázár számára, a gazdag számára pedig kedvezőtlen. Már nem volt lehetőség a változtatásra, végelegesen eldőlt mindkettőjük sorsa.

A gazdag életben levő testvéreinek még mindig van lehetőségük. Mégsem lehetett senkit sem hozzájuk küldeni, mert „ha a halottak közül támadna is fel valaki, annak sem hinnének.” Ez, egyrészt rejtett utalás az Úr Jézus halálára és feltámadására. Másrészt az evangéliumban még van egy Lázár nevű szereplő, akit Jézus feltámasztott, mégis halálra keresték. „Van Mózesük, vannak prófétáik, arra hallgassanak.” Ma ez így hangzik: Van Egyház, van Szentírás, az igazit el. Ebben a történetben azonban szegénység és gazdagság nem pusztán szociális ellentétként áll szemben egymással, hanem emberi magatartás szintjén. Az emberi konfliktusok mögött nem csak eltérő pénzek, vagyoni helyzet, hanem eltérő magatartás, eltérő erkölcsi viselkedésmód húzódik meg. Ebben az evangéliumi részben a gazdag magatartása helytelen, embertelen. Azonban ez nem a vagyoni helyzettől függ elsősorban, mert a szegénynek is lehet helytelen magatartása.

A magát gyakorlatiasnak mondó hitetlenség azt állítja, hogy mind a mennyország, mid a pokol itt a földön van. A célként pedig azt tűzi ki, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni önző érdekek megvalósítására.

Ebben csupán annyi igazság van, hogy örök sorsunk itt a földön dől el. Tetteinkkel készítjük elő azt, ami halálunk után ránk vár.

Olvasom, hogy egyszer egy hitoktató megkérdezte a hittanosokat kinek van otthon Bibliája. Néhányan jelentkeztek is. Egyik kisgyereket tovább kérdezgeti, na és olvassátok is. Jaj, nem dehogyis, a nagymamától örököltük, és olyan szép díszes táblája van, hogy bárki eljön hozzánk, megmutatjuk neki.

A Szentírás ne legyen csak egy a könyvek közül, hanem legyen az életem, tetteim eligazítója. Ne csak olvassam, ne csupán hallgassam, hanem váltsam is tettekre, amire tanít és ösztönöz.

Nekünk is szól az, amit szent Pál apostol ír Timóteusnak: „Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást.”

 

bojtemihaly.blogspot.com