A társadalom elöregedése a legaggasztóbb és hosszú távon biztos katasztrófát eredményező fejleménye a jóléti államok többségének.
Magyarország, mint szinte minden negatívumban, ebben is élenjár (a természetes népességfogyás kumulált értéke nálunk a legmagasabb). Ennek pénzügyi következményei csak a felszín, sokkal mélyebb gondok vannak, amikről nem is veszünk tudomást, pedig már ma is ezek határozzák meg életünket.
A puszta tények sem biztatóak. 3,2 millió nyugdíjasunk van és az első Ratkó gyerekek 3 év múlva lépnek nyugdíjas korba. Az ő nyugdíjazásukkal, ami 2020-ig lezárul, a magyar társadalom tragikus helyzetbe kerül. A magyar átlagéletkort tekintve az ő generációjuk 2030 környékén nagy számban elhalálozik és ekkor Magyarország lélekszáma hirtelen 9 millió körülire süllyedhet. Ez a folyamatot csak a Ratkó unokák gyermekei tudnák ellensúlyozni, de az ő körükben nagyon alacsony a gyerekszám.
A helyzet nem oldható meg, ha a magyar lakosság és politika nem érti meg, hogy a nyugdíj nem csak pénzügyi gondokat okoz és megoldása elsősorban szaporulati kérdés. Vagyis csak a jövő gyermekei képesek véglegesen megoldani és nem a korhatáremelés és a nyugdíjrendszer módosítása, pedig ma csak ezekről beszélnek. Bármilyen nyugdíjrendszer legyen is, az a jövő nemzedékek nélkül működésképtelen, mert mégha nem is a felosztó-kirovó rendserben gondolkodunk, akkor is növekvő gazdaságú országra van szükség, mert különben nem lesz értékálló az előtakarékoskodásunk, hiába gyűjtögettünk egy életen át, nem ér majd semmit a pénzünk. A gondok tehát sokkal mélyebbek, mint elsőre látszanak.
1. Az idősek aránya erőteljesen növekszik. A táradalom 20 százaléka lesz rövid időn belül 55 év felett, de egyetlen mutatóban sem állunk jól. Ezzel párhuzamosan iszonyatosan magas a rokkantnyugdíjasok száma és nincsenek számukra megfelelő foglalkoztatási formák, de nincs is erőteljes igény erre.
2. Ablakon kidobott tudás. A korai nyugdíjazással a társadalom rengeteg tudást, tapasztalatot és kapcsolatot veszít, ami számszerűsíthető veszteség. A 60 évesek életük folyamán szakmájukban többet láttak, mint a legjobb egyetemen végzett 30-asok. Tudásuk a munkapiacról való kilépésükkel elveszik, ez nemzetgazdasági kár.
3. Nem születik elég gyerek. Meg kell érteni, a nyugdíj kifizethetősége nem pénz, hanem gyermekkérdés. Tételezzük fel az a szélsőséges esetet, hogy senkinek nincs gyereke. Így mindenki maximális pénzt tud félretenni öreg napjaira, mert nem kell a gyerekekre költeni. Mégis nyilvánvaló, hogy ilyen ország nem tudna nyugdíjakat fizetni. A nyugdíjrendszer stabilitását a gyermekek nagy száma adja meg. Ez nem függ a nyugdíjrendszertől, tőkésítettés afelosztó-kirovó rendszerben is igaz, mert munkavállalók nélkül összeomlik az ország pénzügyi rendszere és vele a nyugdíjkassza is. Bármilyen paradox is, nem a nyugdíjra félretett, hanem a gyermekbe fektetett pénz hozza a legjobb hozamot a nyugdíjkasszában. Ez 50 éve még komolytalanul hangzott volna, de ma ez a valóság.
4. Cigányság integrálatlansága. Az egyetlen csoport, amelyben a szaporulat megfelelően magas, a cigányság. Természetesen nem tudunk biztos számokat, de a cigány falvak korfája eligazítást adhat. Itt a 18 év alattiak száma 50%, míg a társadalom egészében ez alig több 20 százaléknál. A trendek azt mutatják, hogy ezeknek a cigánygyerekeknek kéne a jövő nyugdíjasait eltartani, de a cigányság körében nagyon magas, becsélések szerint 60-80%-os a munkanélküliség. Amit a statisztika biztosan tud, hogy a 15-24 év közötti korosztályban 20 százalék az egész országra vetített munkanélküliség. Ez az adat természetesen nem a cigányságra vonatkozik, de mivel a továbbtanulók között arányuk rendkívül alacsony, 1% alatti, azt kell feltételezni, hogy a 24 év alatti munkanélküliek között felülreprezentáltak.
5. A fiatalok nagyon későn lépnek be a munkapiacra. A nyugdíjrendszeren kétoldalú nyomás van. Az idősek korány lépnek ki a munkaerőpiacról, a fiatalok túl későn lépnek be. Ráadásul a 15-24 évesek között a legmagasabb a munkanélküliek száma. Túl sok gyerek tanul tovább felsőfokú intézményekben, kevés a 18 éves korára eladható szaktudással rendelkező munkaerő, mivel ezeket a szakképzési formákat gyakorlatilag megszüntették. A fiatalok, a felsőfokú tanulásra nagyon sok időt fordítanak, de ez nem jelenti azt, hogy nagy mennyiségű tudást szereznek. Felkészítésük kis hatékonyságú, hosszú idő alatt szereznek kevés tudást.
6. Szellemi öregedés. Elöregedésének és a kevés fiatalnak, nem pénzügyiek a legaggasztóbb következményei. A szellemi öregedés nagyobb hátrányokat jelent. A világot általában a fiatalos szellem, a tudásvágy és a lázadás újítja meg, (ehhez a 18 év alattiak számának jóval 30 szazalék fölött kell lenni). Egy nyugdíjas társadalomban, kihal a kezdeményező készség, a változásra, fejlődésre való hajlam. Egy nyugdíjas társadalom jövőre irányultsága csökken, elveszti távlatos céljait és versenyszellemét. Éppen ezekkel a gondokkal küzdünk, ahogy már többen megfogalmazták, a magyar társadalom egyik életcélja nyugdíjasnak lenni. A 40 éves meggazdagodott vállalkozók az 50 éves közalkalmazottak, gyári munkások vagy marketingesek hasonlóak ebben. Motiválatlanok, nem életcéljuk a szakmai siker, és más hagyományos értékek, nem tekintik hivatásuknak munkájukat. Ezért viszik ki szaktudásukat túl korán a piacról. A magyar legenda a leleményességről már a múlté, csak ügyeskedés van helyette. A nyugdíjas Magyarország képtelen alkalmazkodni a 21. század megváltozott kihívásaihoz. Amennyiben nem mozdítjuk ki a társadalmat ebből a nyugdíjra irányult mentalitásból, nem lehetünk sikeresek.
7. Nyugdíjas politikai rendszer. Mint láthatjuk, nálunk a politikai küzdelem szinte csak a nyugdíjasok kegyeiért folyik. 3,2 millió szavazó, minden alkalommal képes eldönteni a választásokat. Ezért merülnek fel a kampányokban a 13., 14. havi nyugdíj kérdései, ezért retteg mindenki kimondani a reform szót, és ezért nem mertünk semmit változtatni az elmúlt évtizedekben. Tudom, az elitet okoljuk gondjainkért, de legalább annyira kéne a nyugdíjas politikai rendszert, mert csak olyan elit képes nyerni a választásokon, aki kiszolgálja az ő konform igényeit, aki a gondoskodó, a szerzett jogokat megvédő államot hirdeti. Így nem tudunk lépéseket tenni az egyéni felelősség vállalás, a versenyképesség felé. A nyugdíjas politikai rendszer az, amely leginkább okolható a szükséges reformok elmaradása miatt.
1. Nyugdíjasok
* Nyugdíj helyett adókedvezmény. A legfontosabbnak a nyugdíjkorhatár emelése tűnik, de ezt nyugdíjra irányult társadalom nehezen fogadja. Ezért a motivációra kell a hangsúlyt fektetni. A nyugdíjkorhatár fokozatos emelése mellett az embereknek 62 év fölött 30%-os adókedvezményt, maximum a minimálbér nettó értékének megfelelő adókedvezményt kell adni.
* Természetesen a nyugdíj melletti munkára ez nem érvényes, amit teljesen meg kell tiltatni. 70 év fölött az adókedvezményt 50%-ra kell emelni, de továbbra is csak a minimálbér összegének megfelelő nominális összegig. A közszférában ez a kedvezmény ne járjon, mert itt inkább csökkenteni kell a dolgozók számát és nem munkában tartani az időseket.
* A fegyveres testületek esetén a szolgálati idő utáni nyugdíj helyett szintén választhatnának adókedvezményt és ezt magukkal vihetik a magánszférába is, a nyugdíjasokhoz hasonló rendszerben. Az élet végéig tartó csökkentett adó vonzóbbá tenné az ilyen pályát mint a fiatal nyugdíjazás.
* A rokkantnyugdíjakat szigorúan felül kell vizsgálni és mértéküket lejjebb szállítani. Itt minimálisan 200 ezer embert kell visszakényszeríteni a munkapiacra.
2. Gyerekek
* A gyermek elsősorban nem pénzkérdés. Kutatások is bizonyítják, de a hétköznapi tapasztalat is igazolja, hogy a legszegényebb társadalmakban a legnagyobb a szaporulat. A gyermek elsősorban értékrend kérdése és a mai értékrend, az anyagi kérdéseket a gyermek elé helyezi. Külföldi kutatások már olyan eredményre is vezettek, hogy a gyermektelen párok boldogabbnak gondolják magukat. Ezért elsősorban az anyagi ügyeken kívül a társadalom gyermekesekkel szembeni viselkedését kell átalakítanunk. Az anyák és a gyermekesek társadalmi megbecsülése legalább annyi hasznot hozhat, mint pénzbeli támogatásuk. A legnagyobb hatással a tartósabb, kiszámíthatóbb házasságok, és a vallásosság terjedése lehetne, de természetesen ezek olyan változások amire a kormányzatok rövid távon semmilyen befolyással nem bírnak.
* Gyermekek utáni adókedvezmény. A gyermekszám növelésére egyetlen kivitelezhető, anyagi eszközökkel támogatható megoldás látszik, és ez a Gyermektelenségi adó, vagy a másik oldalról szemlélve a Gyermekek utáni adókedvezmény. Amennyiben elfogadjuk, hogy csak akkor van nyugdíj, ha van gyerek, akkor a járulékfizetés nem lehet az egyedüli jogosultsági tényező. A gyermek léte vagy nem léte a rendszer szempontjából pénzben mérhető érték. A nevelési költségeket és a potenciális jövőbeli munkaerő értékét valamilyen módon honorálni kell. A kedvezménynél nem szabad nominális felső korlátot szabni és nem lehet a csonka családokat jobban támogatni, mint a teljeseket, mert a cél, hogy a gyerekek teljes családban nőjenek fel és hogy ott legyen a legtöbb gyerek, ahol a szülők a gyermek érdekének legmegfelelőbb körülményeket képesek biztosítani. Ezt diktálja a születő gyermekekkel szembeni felelősség, mert ma a gyermekszegénység legbiztosabb két kritériuma a 3 vagy több gyermek és a csonka család. Ez azért van, mert háromnál több gyermek statisztikailag érzékelhetőn csak a legszegényebb családokban van. Ezzel a rendszerrel, a kutatások szerint is csak a szegénységet termeljük újra és nem segítünk senkinek.
* A családi pótlék rossz megoldás, mert a mai rendszerben a felelősebben gondolkodó középosztálybeli családoknál a gyermek gazdasági katasztrófa lenne, pedig őket kéne rávennünk a magasabb gyerekszámra. A jelenlegi rendszer, csak a halmozottan hátrányos helyzetűeket ösztönzi magasabb gyermekszámra, mert náluk a gyerek még ilyen körülmények között is gazdaságilag pozitív szaldójú. Ezért öngyilkos stratégia gyermekkérdésben a rászorultsági elv érvényesítése. Egy középosztálybeli családnál a gyermek születése az első 3 évben, az egyfőre jutó bevételeket, akár felezheti is, míg a legszegényebbeknél akár növelheti. Ma a középosztálytól azt várjuk el, hozzon hatalmas anyagi áldozatot a közösségért, sodorja veszélybe jövőbeli családja anyagi helyzetét, kockáztassa a lecsúszást, míg a legszegényebbeket jutalmazzuk a gyermekekért. (ez a jelenség, az, amit Gyenei Márta a stratégiai gyereknek nevez: http://www.demografia.hu/Demografia/2004_3-4/Kemeny%20Istvan_kozl.pdf 10. oldal, a tanulmány a Népszabadságban is megjelent, de nem érhető el online)
* A lakhatás kérdése. A magyar családokmielőtt gyermeket vállalnak, szeretnék biztosítva látni lakhatásukat. Nálunk ez saját tulajdonú lakást jelent. Bérelt lakásba a családoknak csak nagyon kis része vállal gyermeket. Ez érthető is, mivel a magyar bérlők meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A legtöbb ingatlant feketén adják ki, a bérbeadó kényére-kedvére emelheti a lakbért és bármikor felmondhatja a szerződést. A fiatal párok vállalnának bérleményben is gyermeket, ha biztosítva látnák, hosszú távra lakhatásukat. Ezért a bérlők jogait törvényben kéne védeni. Szabályozni a folyamatos bentlakókkal szemben érvényesíthető áremeléseket és a felmondás feltételeit nagyon meg kell szigorítani. Ez sok országban, ahol bérelt ingatlanra alapul a társadalom erősen szabályozott terület, mert csak így teremhető meg az élet kiszámíthatósága, a társadalom alapjainak stabilitása.
* A gyermektelen nők ellentmondásos szerepe. Van még egy súlyos etikai kérdés a gyermekszámmal kapcsolatban. Ez pedig, hogy a nők kevesebb ideig fizetnek járulékot, de tovább veszik igénybe. A társadalom történelmi távlatokban ezt elfogadja, mivel a nők hozzák világra a jövő generációit, és mint anyák, ez a kivételezettség megilleti őket. Azonban, ha nem szülnek gyereket, vagy keveset szülnek, ez a kivételezettség egy idő után igazságtalanná válik. Ez fajsúlyos kérdés, mert a Ratkó unokák 40%-a még nem szült, pedig ők már 34-35 évesek.
A világ sok országában nincs nyugdíjrendszer, ezek közül sokakat a jövő nagyhatalmainak tekintünk. Ezek, a főleg ázsiai országok, hatékonyabban működnek és versenyképesebb népességgel rendelkeznek, mint mi. Könnyen kialakulhat olyan helyezet, hogy a versenyben alulmaradunk és a jelen jóléti rendszerünk fenntarthatatlanná válik. Ennek vannak már jelei. Nyugdíj nem volt mindig és nagy valószínűséggel nem is lesz mindig, habár a ma emberének ez elképzelhetetlennek tűnik. A nyugdíjrendszer hiánya pozitív következményekkel is jár. Erősödik a család, a családi szolidaritás lép a közösségi helyére, az állami elvonási szintek erősen csökkennek, mert nem kell járulékot szedni, a lakosság sokkal idősebb koráig dolgozik, a foglalkoztatottság magasabb elméleti szintekre emelhető. Az életünkért érzett egyéni felelősség rendkívül fontossá válik.
Magyarország még nincs olyan helyzetben, hogy erre kelljen számítani, de a következő 30 év sok újdonságot hozhat. A jelenlegi rendszer nem tartható fenn 25 évnél tovább, de már addig is válság válságot követ majd, hiszen mindig csak addig megyünk el, amíg nagyon szükséges. Halogatjuk tovább a gondokat. Ez a kérdés nem a politikusok dolga, mert a nyugdíjasoknak kéne megérteniük, hogy nem arra kell szavazni, aki azt ígéri minden marad a régiben, hanem arra, aki azt mondja ez nem mehet így tovább. Az utóbbi nézi az ő érdekeiket, az első csak a saját hatalmára gondol.
