Szombaton délután, kicsik – nagyok összegyűltünk a pusztinai Magyar Házban, ahol Ádám Gyula Pusztinában készült fotói kerültek a falra.

 

 

 

 

 

Beszédes fotók Pusztina mindennapjairól, öregekről, fiatalokról, a múlt és jelen találkozásáról. Sorakoztak a gyerekek is, gyönyörűen felöltözve szebbnél szebb népviseletbe, szaporáztak az asszonyok, emberek, szintén ünneplőben. A kiállítás megnyitó után rövid műsorral készültünk, nem csak a vendégeknek, szülőknek, hanem bizony a Mikulás bácsinak is. Az óvodások kezdték versikével, aztán minden osztálynak volt mondanivalója, nem is kevés, s nem is halkan, hanem bizony jó hangosan. Az előadást énekekkel zártuk, közösen a pusztinai hagyományőrzőkkel. Aztán izgatottan vártuk a Mikulást Aklan Emese versével:

- Mikulás!

- Mire vársz?

- Várunk Rád!

- Gyere már!

- Kiscsizma!

- Mogyoró!

- Jöjjön már a Télapó!

A rigmus egyre hangosabb lett, amíg meg nem jelent az ajtóban egy nagy fehér szakállas, veres ruhás, zsákos ember. Akkor aztán nagy csend lett. A Mikulás bácsi bevonszolta a zsákot középre, nagyon el volt fáradva szegény, látszott messziről jött. A gyerekek gyorsan meggyőzték, hogy az elmúlt évben mind jók voltak, rossz gyermek nem volt köztünk egy se, így szépen sorban minden gyermek kapott egy szép kis csomagot a Mikulás bácsitól, amit ezúton is hálásan köszönünk Dr. Ótós Miklósnak és feleségének Mártának, mert az ők anyagi támogatása nélkül ez az örömteli Mikulásjárás nem jöhetett volna létre. Köszönjük Mátyás Attilának, hogy ilyen ügyes és jóságos Mikulás volt, aki nem csak a gyermekeknek hozott csomagot, hanem Nyisztor Ilona jóvoltából, az asszonyoknak, embereknek is, sőt még minket, tanárokat sem felejtett ki. Este közös vacsorával zártuk a Mikulásjárást, az asztalra kétféle galuska került, a poharakba bor, járt az ének is szájról szájra. A Mikulás elment, de itt hagyott nálunk egy darab szeretetet, jókedvet, amiből reméljük, hogy mindenkinek jut az ünnepek előtt.

Vajda Éva

 

{zoomcat catid=512}