Bővebben: Az Egyeskőre és az Öcsémre jártak Böjte Csaba csomafalvi neveltjeiTanulságos élmény lenne mindazoknak, akik a jóléttől kezdenek elfajulni – így összegzett az egyik kezdeményező, akinek része volt a hétvégi kiruccanásban: a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Páli Szent Vince Napköziotthon csemetéit vitték el a Hagymás-hegységbe.

Bővebben: Szeretettel hívlak, várlak, gyertek el!Az idén október 22-én szeretnénk kimenni gyalog Hátszeg városából az Erdély Vaskapujához, hogy megemlékezzünk az 1442- Zajkányi csatáról! Szeretettel hívlak, várlak, gyertek el, Emlékezzünk együtt imádságos szeretettel a magyar - román összefogásra, mely megvédte térségünket akkor a pusztulástól! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Bővebben: „Azért imádkozom, hogy merjük vállalni hivatásunkat ebben a kusza világban!”Meghívtak Szentendrére, hogy 2017 október 13-án  09.45-10.30 között az óvónőknek „Azért imádkozom, hogy merjük vállalni hivatásunkat ebben a kusza világban!” címmel tartsak egy előadást! Azoknak, kik a gyermekekkel foglalkoznak örömmel mondok igent, ezért elvállaltam a felkérést, ott leszek, és szeretettel hívlak titeket is!

Szeretettel,

Csaba t.