Böjte Csaba ferences rendi szerzetes "szeretetleckékkel" jelentkezik mostantól a csalad.hu oldalán. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának gondolatait havonta egy alkalommal olvashatják portálunkon.
Erdély gazdasága a kommunizmus végén, 1989-ben teljesen kivérzett. Az államcsőd nemcsak a teljhatalmú Ceausescu házaspárt temette maga alá, hanem az ország legtöbb gyárát, munkahelyét. A határok megnyíltak, az emberek útra keltek és gyorsan kiderült, hogy egy használt nyugati autó jobb, mint a kommunizmusban gyártott vadonatúj hazai. Sajnos ezekben a kaotikus években sok-sok család eladósodott, az utcára sodródott, az alkoholba, a nyomorba süllyedt.
A kis királyfi, aki találkozott a sárkánnyal
A kilencvenes évek elején került hozzánk Vajdahunyad fantom blokkjaiból Rádu, csillogó szemű vásott utcagyerek. Sok mindent kipróbált a nyomornegyed "szabadságában", így elég nehezen illeszkedett a dévai gyermekvédelmi otthon következetes szabályaihoz. Sokszor lázadt és a nyolc osztály elvégzése után (akkoriban Romániában csak az volt a kötelező) úgy döntött, hogy elindul szerencsét próbálni. A "kis királyfi" hamar szembetalálkozott a sárkánnyal. Szegénység, nyomor, bűn – a sárkányának sok feje van, de egyik arca sem jóságos, barátságos. Közben meg-meglátogattuk a lázadó, makacs kis embert. Aztán két évvel később éhesen, lefogyva, rongyoson ő maga kopogtatott a kolostor ajtaján: „Csaba testvér”, – lesütött szemmel mondta, – „szeretnék beszélgetni”. „Nagyszerű” – és azzal megöleltem –, „látod, itt a templomnál van egy helyiség, amit direkt erre a célra rendeztünk be, gyóntatószéknek hívják, gyere, beszélgessünk, szívesen meghallgatlak”. Leültünk Ráduval beszélgetni, alaposan kimostuk a szennyest, és ő visszajött az otthonba, ősszel elkezdte a 9. osztályt. Büszke örömmel mondhatom el, hogy ez a fiú nemcsak újrakezdte a tanulmányait, hanem végig osztályelsőként, életével bizonyította, hogy van újrakezdés, talpra állás, megtérés. Nagy kajla fiú létére nevelőjének, és a vele nem sok időt töltő édesanyjának nagyon szép verseket írt.
Vállalod?
Rádu a sikeres érettségije után újból elment, munkát vállalt! Két év után kopogtatott az ajtón. Most már szépen fel volt öltözve látszott, hogy becsületes munkájából egzisztenciát teremtett magának. Büszke örömmel megöleltem, ő meg csillogó szemekkel megszólalt: „szeretnék nevelő lenni”. Szemébe néztem és megkérdeztem: „tudod, mire vállalkozol? Tudod a nevelő nálunk összeköltözik 7-8 gyerekkel, s a gyereknek apa helyett apja lesz, türelemmel, szeretettel hordoznia kell a sokszor önmagával is, a világgal is perben álló kamasz minden terhét”. Elmondtam neki, hogy nem lesz könnyű. „A legjobb szándékodat is könnyen félre fogják magyarázni, szavaidat ki fogják forgatni a kamaszok és azok, akiket a legjobban szeretsz, lehet, hogy pont azok fogják a legmélyebb sebeket ejteni rajtad, mert a gyermeknek nem csak a szülése fájdalmas, hanem sokszor a felnevelése is!” Természetesen, mint minden nevelőmnek, neki is elmondtam, hogy a gyereket akkor is szépnek, jónak kell látni, ha minden érzékszerved ennek ellenkezőjét bizonyítja, mert nekünk egyetlen parancsot adott az Isten, a szeretet parancsát! Nálunk a nevelő reggel költi a gyerekeit, megreggelizteti, iskolába küldi, délben a jó jegyért megdicséri, a rossz teljesítmény miatt számonkéri, aztán jön az ebéd, a mindennapi hür-mür, a tanulás, a magának utat kereső kis életekkel, végtelen gyöngédséggel való törődés! Egyszóval, tíz hónap munka két hónap szabadság. „Vállalod, amit gyönge vállam elvállal?” Szemembe nézett, megölelt, s csak annyit mondott: „engem is vállaltak, én is vállalom a gyermekeket!”
Eltelt 8 év, Rádu a hajdani nevelőjének lakása alatti lakásban, a dévai tömbházban szépen neveli a fiait. Közben képezte magát, elvégezte az egyetemet, gyermekvédelmi szakember lett és most újabban arról tanácskozunk, hogy az évek alatt tőlünk kirepült fiúkat, lányokat, hogyan tudnánk segíteni? Hajdani "testvéreit", kik közben férjhez mentek, megnősültek, sokszor már 3-4 gyermekes családanyákként, családapákként keresik kenyerüket, hogy tudnánk támogatni, életüket, mint "nagyszülők" könnyebbé, boldogabbá tenni.
A felszínen lévő sarat le kell törölni…
Sokan kérdezik, hogy hiszek-e az újrakezdésben, talpra állásban? Igen, határozottan kimondom: hiszem, hogy Isten selejtet nem teremt, hiszem, hogy az ember nem egyszerhasználatos zsebkendő! Igen, hiszem, hogy a bennünket örök szeretettel szerető Isten kezébe kapaszkodva az ember újból talpra állhat és életét fényben, szép, szent célok megvalósításának szentelheti, boldogan élve, míg napjai be nem telnek! Hogyne hinnék, amikor körülöttem, minden emberben látom a jószándékot, a törekvést, az értelmes élet utáni vágyat! Isten jó anyagból teremti az ő gyermekeit. A felszínen lévő sarat le kell törölni, sokszor könnyeinkkel kell lemossuk, de alatta biztos, hogy ott van az érző, jót akaró, értelmes életre vágyó ember. Bennünket nem a génjeink, nem a környezetünk, hanem emberi szabad akaratunk vezet. Az útját óvatlanul járó vándort a gonosz lélek le tudja győzni, de az Istenben bízó, Isten akaratát kereső megváltott ember halhatatlan, a gonosz elpusztítani nem tudja. Ezért kisebb testvéri alázattal az új esztendő első hozzátok intézett levelében szeretettel biztatlak: Állj talpra! Kezdj újra! Bűnbánó szívvel öleld át testvéredet, indulj el, az istengyermeki szabadság vár reád, legszebb álmaidat testvéreiddel valóra válthatod.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes "szeretetleckékkel" jelentkezik mostantól a csalad.hu oldalán. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának gondolatait havonta egy alkalommal olvashatják portálunkon.