Egy másik történet Andrishoz fűződik a nagycsoportban. Andris volt a legféktelenebb, széllel-bélelt és az egyik leginkább szeretetre éhező kisfiú az oviban. Mikor letelt a két hét és mondtam neki, hogy hazamegyek, "bosszúból" felolvastatott öt, nagyon hosszú mesét magának. Azt mondta, hogy neki otthon senki nem olvas fel mesét, senkinek nincs ideje rá. Nem engedett elmozdulni a székemtől. Aztán később, amikor kimentünk az udvarra játszani és leültem a kőkerítésre egy kiscsoportos társaságában, egyszerre csak odafutott, átölelt és adott egy hatalmas puszit.....
...valóban megfényesedik az ember lelke, amikor hosszabb időt nálatok tölt. Igen szomorú dolog eljönni, aztán pedig érezni itthon, hogy bár kényelmesebb az élet, de a budapesti emberek közönye és ridegsége (tisztelet a kivételnek!) nem tudja a Déván tapasztalt szeretetet pótolni.
Én is szeretném megosztani Veled néhány csodaszép élményemet, amelyet tavaly májusi ott-tartózkodásom alatt szereztem. Kicsi apró dolgok, amelyek felett a mai rohanó világban bárki átsiklana, de nekem nagyon sokat jelentettek.
Néhány napja lehettem csak Déván, amikor egyik délután két nyolcéves forma kisfiú (ma már tudom a nevüket, hiszen nagyon jó barátok lettünk: Cseresnyés Levi és Péter Ádi) valamilyen oknál fogva erőnek-erejével becipelt az üresen álló templomba. Ott leültettek egy székre és mielőtt egy szót is szólhattam volna és anélkül, hogy összebeszéltek volna, megálltak előttem és belekezdtek egy gyönyörű énekbe. Levegőt sem mertem venni, csak az ég felé szálló tiszta hangjukat hallottam. És ahogy belenéztem az áhitattól csillogó szép fekete szemükbe, úgy éreztem, hogy itt és most összeér az ég a földdel. Két éneket kaptam tőlük, és ma sem tudom, mivel érdemeltem ki.
Egy másik történet Andrishoz fűződik a nagycsoportban. Andris volt a legféktelenebb, széllel-bélelt és az egyik leginkább szeretetre éhező kisfiú az oviban. Mikor letelt a két hét és mondtam neki, hogy hazamegyek, "bosszúból" felolvastatott öt, nagyon hosszú mesét magának. Azt mondta, hogy neki otthon senki nem olvas fel mesét, senkinek nincs ideje rá. Nem engedett elmozdulni a székemtől. Aztán később, amikor kimentünk az udvarra játszani és leültem a kőkerítésre egy kiscsoportos társaságában, egyszerre csak odafutott, átölelt és adott egy hatalmas puszit. Majd mintha csak álmodtam volna az egészet, már robogott is tovább felforgatni a világot. Soha nem fogom elfelejteni.
Szintén az utolsó napokban történt, hogy a nyolcéves Ádi megkért, ne menjek el. Próbáltam őt nyugtatni, hogy jön még egy csomó önkéntes. Mire ő azt mondta, hogy "de te más vagy"." És miért?", kérdeztem. "Mert, te szép vagy", jött a válasz. Próbáltam viccel elütni a dolgot: "Persze, minden lánynak ezt mondod!" Erre sarkon fordult, és otthagyott. Amikor másnap szószerint megismétlődött a történet egy ötéves kislánnyal, Bernivel, akkor már tudtam, hogy ez a "szép" szó olyasmit jelenthet az ő kódrendszerükben, amit én csak sejteni vagyok képes. Egyetlen dolgot azonban biztosan tudtam, hogy igazi kegyelem volt, amit kaptam.
És még annyi kedves történet volt, kezdve azzal, amikor Maxi végigtáncolta velem a könyvtárat ...
