Az emberiséggel egykorú a Végtelen felé való sóvárgás.

Az ember állandóan keresi létének nagy kérdéseire a választ: Miért élek, ha úgyis meghalok, elföldelnek, és száz év múlva már azt sem tudják, milyen gondolatok, vágyak, tervek feszítettek? Lehetek-e boldog, amikor az öröm olyan törékeny, mulandó, amikor egy váratlan baleset, betegség bármelyik pillanatban összerombolhatja álmaimat? Van-e értelme küszködni, fáradozni, családot alapítani, ha ez a reménytelen és kiszámíthatatlan sors vár rám és utódaimra?...

A Végtelenre teremtett emberi szív nyugtalan, a földi örömök, földi kapcsolatok tökéletesen soha nem tudják kielégíteni, betölteni.

Csaba testvér