Ne beszéljetek...

aug19.jpgA papok általában tudták, hogy a környezetükben ki jelentett, sőt voltak, akik maguk figyelmeztettek:
„Ne beszéljetek előttem ilyen dolgokról, mert jelentenem kell.” Egy atya mesélte, hogy kihallgatásra vitték, s mivel nem mondott neveket, kegyetlenül megkínozták.
Elgondolkozott, mit tegyen. Félt, hogyha megismétlik a verést, nem lesz ereje hallgatni, ezért vallott: olyan neveket mondott, akik már vagy nem éltek, vagy akikről biztosan tudta, hogy emigráltak. Senkinek nem ártott, de mégis jelentett. Ő is listára került.
A „besúgó” papok társaiktól bocsánatot kértek. Azt viszont igazságtalanságnak tartanám, ha úgy tennék nyilvánossá a nevüket, hogy a vezetők neve, akik a kommunizmus áldozataivá tették őket, titokban maradhat, hiszen a saját aktáikat eltüntették, megsemmisítették. Ez teszi feltárhatatlanná az egész ügynökkérdést.
Inkább azoknak kellene bocsánatot kérni, akik a besúgó, megfélemlítő rendszert működtették, akik ezeket az embereket lelki, fizikai terror alatt tartották, és közülük többen ma is vezetőkként jelen vannak a közéletben.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hitünkkel, e misztikus két karral Istent keressük, akit akár a saját, akár az egyházunk, akár a népünk legmélyebb zsákutcájában is meglelhetünk, hogy átölelhessük.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ő is tanult, játszott...

Az emberséget nem úgy vette magára, mint egy álruhát, hogy aztán Fanthomasként járkáljon köztünk, hanem valóságos ember volt.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube