Szentül, erényesen.A karácsony a család ünnepe, s a családhoz hozzá tartozik a nagymama, nagytata is!! Most az ünnepek előtt nézzünk magunkba, vajon nagyszüleikkel milyen a viszonyunk? Ők egészen biztos, hogy nem ajándékokra várnak, hanem a mi jóságos gyöngéd szeretetünkre!! Ajándékozzuk meg őket szeretetünkkel, s kérjük Szent Annát, a békesség bajnokát, hogy legyen e téren a mi segítségünkre!
Szeretettel küldöm a Szent Anna tiszteletére tartott gyergyószentmiklosi szentmisénk elmélkedését,
Csaba t.
Most vasárnap, 2016 dec. 18-án, 12.00 órától a gyergyószentmiklósi Szent Anna kollégium kápolnájában fogunk misézni, a Gyermek Jézus Stúdió sugározza élő egyenesben ezt a szentmisét, a www.magnificat.ro oldalon bárki bekapcsolódhatik a közös imádságba!
Istennek hála eljutottam Csíkszentsimonba, a Szent László Otthonunkba! Szent László valóban a béke harcosa, kérjük bizalommal az ő közbenjárását, tanuljunk szép példájából szeretettel,
Csaba t.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
Békét hozott számomra és sokunk számára a drága Antal atya, nyugodjon békében!!
Szeretettel,
Csaba t.
"Szem nem látta, fül nem hallotta,
Emberi szív föl nem fogta,
Amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.”
Szent Pál. Levél a Korintusiaknak.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A gyerekkori barátaim kérdezték, mit jelent az, hogy vallásos vagyok, Istennel élem az életemet. Azt válaszoltam nekik: „Tudjátok, amíg távol álltam a kereszténységtől, azt éreztem, hogy egy nagy, sötét erdőben járok, ahol a fák között mindenféle rémisztő, irtózatos dolgok léteznek: vadállatok, haramiák, csapdák, kiszámíthatatlan csapások… Látom őket, és félek, mert bármi megtörténhet velem. Kiszolgáltatottnak éreztem magamat.” Vallásos emberként, élő hittel most azt érzem, hogy ugyanabban a rettenetes erdőben járok, ugyanazok a fák között, ugyanolyan veszélyek leselkednek rám, de nem félek, mert fogom a mennyei Atya kezét. Biztonságban érzem magam, mert az én Apukám a világon a legerősebb, a legjobb, gondomat viseli, törődik velem. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

A méltatlan egyházi személyek bűnei jogos felháborodást keltettek sokakban.
Bővebben...



Please wait...