Vajdahunyad Várának templomában mutattunk be szentmisét e szép napon a gyermekeinkkel!! Istennek legyen hála, nagy élmény volt, 

Csaba t. 

 Teljes szentmise:

Vajdahunyad vára filigrán architektúrájával mint ereklyetartó emelkedik a vaskohászati kombinát által igen megviselt város fölé. A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár örömmel és csodálattal tölti el látogatóját, aki e monumentális építmény minden zugát, és a benne lezajlott események kavalkádját örökre magába zárja. Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nem csak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal.

A Ruszka-havasok keleti lejtőjének egészen a Cserna folyóig benyúló lankás magaslatán fekszik a vár, a Csernába torkolló Zalasd patak mentén. E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nem csak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.

Amikor 1409-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) a Hunyadiaknak adományozta Vajdahunyadot – akkori nevén Hunyadot – a birtok elég jelentéktelen volt, még mezővárosnak sem tekintették. Pedig az Árpád-korban a megye legfontosabb központjának számított, amelyről a királyi vármegyét is elnevezték. A Kincses-hegyen eddig feltárt 75 sír 11. századi település létezésére utal, a legkorábbi pénzveret pedig Szent István korából való. A temető és a település mellett, a Szent Péter-hegyen terült el Hunyad legfontosabb létesítménye, a megye központjaként is működő sáncvár. Őskori erődítésről van szó, amelyet a 11. században újrahasznosítottak. A régészeti leletek tanúsága szerint még a 13. században is használták, hogy majd a kő várépítészet elterjedésével a korai megyeközpont, megannyi társához hasonlóan elenyésszen. A 14. században Déva és Hátszeg vára jutott vezető szerephez a megyében, Hunyad pedig fokozatosan elveszítette központi szerepét. Így került 1409-ben Hunyadi János apjának a birtokába, akkor még senki sem sejtve, hogy ide nem csak a középkori magyar várépítészet egyik gyöngyszeme fog megépülni, hanem a megye legjelentősebb váruradalma fog körülötte kikristályosodni.

Luxemburgi Zsigmond 1409-ben adományozta Vajknak és rokonainak Hunyadot. Ezzel új korszak kezdődött a család történetében, mivel immár a magyar nemesség sorába emelkedtek. Vajk halála után testvére, majd az 1420-as évek végétől Hunyadi János lett a család feje, aki apjához hasonlóan Zsigmond király udvarában kezdte fontosabb politikai szereplését. Zsigmond korában a Hunyadi család tehetősebb középnemesnek számított. A bárók közé való felemelkedésre valamivel később, Habsburg Albert (1437–1439), majd Jagelló I. Ulászló (1440–1444) alatt került sor. 1441-ben I. Ulászló kinevezte erdélyi vajdának, és ettől kezdve a magyar királyság sorsának egyik főszereplője lett. E magas méltósághoz megfelelő családi rezidenciára volt szükség, így kezdte meg a vajdahunyadi vár kiépítését új reprezentációs igényeinek megfelelően.

A közhiedelemmel ellentétben 1409-ben Zsigmond nem adományozott várat a családnak. Akkor mindössze Hunyad települését kapták meg a hozzá tartozó földekkel. E köré szervezte meg a család azt az uradalmat, amelynek központjába Hunyadi impozáns várat emelt. Az építkezésekre az 1440-es években került sor, míg Hunyadi az erdélyi vajdai tisztet töltötte be. Ez lehetett az oka annak, hogy 1443-ban Szilágyi Erzsébet nem a hatalmas építőteleppé alakított Vajdahunyadon szülte meg Mátyást, hanem a vajdával szoros baráti viszonyt ápoló Kolozsváron. Hunyadi 1446-ban érkezett el pályafutásának újabb szakaszához, amikor Magyarország kormányzójának választották meg. A Hunyadi pályafutásában bekövetkezett funkcióváltás úgy tűnik tovább fokozta reprezentációs igényeit, és ennek kiélését az anyagiak sem gátolták, mivel a királyi jövedelmek a kezébe kerültek. Mondhatni a Zsigmond király után megszakadt udvari építkezés hagyományát támasztotta fel Hunyadi új vajdahunyadi építkezéseivel.

Hunyadi Jánosnak 1456-ban hirtelen bekövetkezett halálával a vajdahunyadi vár átalakítása fokozatosan alábbhagyott, majd megszűnt. A család igen bonyolult politikai helyzetbe sodródott, azonban az özvegy Szilágyi Erzsébet emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően, végül jól kerültek ki belőle és 1458 januárjában Mátyást megválasztották Magyarország új királyának.

Mátyás a még mindig óriási kiterjedésű Hunyadi birtokok egy részét anyjának engedte át (Munkács, Debrecen), nagyobbik részét azonban megtartotta magának. Ezek között volt Vajdahunyad is. A vár Mátyás uralkodásának első szakaszában háttérbe szorult, az építkezések is teljesen leálltak. Szerepe akkor értékelődött fel ismét, amikor az 1470-es évek végén egyértelmű lett, hogy Mátyás fiúörökös nélkül marad, és a házasságon kívül született Corvin János került előtérbe. 1479-ben Magyarország történetében addig szokatlan módon, két örökös ispánságot adományozott fiának (Liptó és Hunyad), majd 1482-ben magát Vajdahunyad várát is neki juttatta. Ezzel Mátyás új birtokadományozási politika alapjait fektette le, amelynek célja Corvin János felemelése volt az ország legnagyobb mágnásai közé. A birtokok sorában Vajdahunyad kétségtelenül mélyebb üzenetet is hordozott: a Hunyadi család ősi fészkének átengedésével egyértelművé tette mindenki számára, hogy a király Corvin Jánost a család teljes jogú tagjának és örökösének tekintette.

Corvin János halálát (1504) követően özvegye, Frangepán Beatrix örökölte meg a hatalmas Hunyadi vagyont, majd Beatrix második házassága révén mindez Brandenburgi György őrgróf tulajdonába ment át (1510). A mohácsi csatát követő polgárháborús korszakban a várat Szapolyai János emberei foglalták el 1534-ben. Alig két évig maradt a tulajdonában, amikor többek között ezzel a várral tisztelte meg Török Bálint híres pártváltását. A Török család 1618-ig birtokolta a várat, amikor Bethlen Gábor fejedelem tulajdonába ment át. Mivel fiai nem voltak, a várat unokaöccsének ifj. Bethlen Istvánnak engedte át, majd pedig ennek halála után, öccse Péter örökölte meg. A Bethlenek birtoklása korában került sor a vár utolsó nagyszabású átalakítására, ami szinte minden részét érintette. A Bethlenek 1646-ban bekövetkezett halálával, beházasodás révén, a Zólyomi család tulajdonába jutott. A 17. század második felében még Thököly Imre és Apafi Mihály fejedelem birtokolta a várat. Mint fejedelmi birtok, II. Apafi Mihály halálát követően, 1725-ben kincstári birtok lett. Különféle hivataloknak adott otthont mígnem 1854-ben egy tűvész során teljesen le nem égett.

1880-ig a magyar kormány Pénzügyminisztériuma tulajdonában volt, és ez idő alatt kezdődtek meg a nagy helyreállítási munkálatok is 1868-ban. Első restaurátorai Friedrich Schmidt tanítványai voltak, Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre. Feladatuk nem csak a restaurálás, hanem a vár vadászkastéllyá való átalakítása volt, ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy a magyar királyi pár egyik rezidenciájává váljon. Minekután ebből a tervből nem lett semmi, az első restaurálási szakaszt egy pallér, Piátsek Gyula fejezte be, roppant nagy károkat okozva a várban. A következő évtizedekben a restaurálás ügye pihent. Közben, 1880-ban a Pénzügyminisztériumtól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz került a vár, amelynek a Műemlékek Országos Bizottsága is alá volt rendelve. A bizottság felügyelete alatt kisebb beavatkozásra került sor Khuen Antal, majd Schulek Frigyes irányítása alatt. A Monarchia korának utolsó nagy helyreállítását Möller István vezette, aki a világháborús események miatt 1916-ban volt kénytelen abbahagyni a munkáját.

A vár szinte folytonos karbantartást igényel, így azóta is több rendben dolgoztak rajta. Nagyobb helyreállítási munkálatokra 1956–1968 között került sor, amikor a vár lényegében elnyerte mai formáját.