„Ha mentegetem magamat, akkor ezzel a saját hibáimat lekicsinylem, letagadom, így nem is akarok, nem is tudok változtatni rajtuk, nem tudom jóvátenni őket, megmaradok bennük, és sajnos lassan, fokozatosan táptalajává válhatnak nagyobb bűnöknek is. A bűnökben mind távolabb sodródom álmaimtól, életem szép, nemes céljaitól, magányos leszek, torzó, olyan mint egy befedetlen, lakhatatlan ház, vagy mint a hordó, amit az abroncsok nem tartanak össze. Isten a szabad akaratomat nem töri össze, az ajtóban áll, zörget, de a döntés az én kezemben van.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Megvallom bűneimet... Ferenc nagyböjtben, a templom közepén önmagát vádolva, hamut hint saját fejére és fennhangon imádkozza az 50. zsoltárt.
