A hét, a hét szent alvó ünnepével kezdődik! Legendájuk 449 k. Efezusban tűnt föl gör. nyelven, majd hamarosan K-en és Ny-on is nagyon népszerű lett, még a →Koránba is bekerült. E legenda szerint Decius cs. (ur. 249-51) K-i útján, Efezusban bírói széke elé idézte a keresztényeket, köztük 7 ifjút, akik a kihallgatás után kimenekültek a városból és egy közeli barlangba rejtőztek el. A cs. rendeletére a barlangot befalazták. II. Theodósziosz idejében (ur. 408-50), mintha tegnap aludtak volna el, fölébredtek, tanúskodtak a föltámadásról, majd meghaltak és ugyan abban a barlangban temették őket el. Efezusban és Arabisszoszban (Kappadókia) zarándokhelyek alakultak ki. 1935 k. Efezusban osztrák régészek tártak föl egy földalatti temetőt, s megtalálták az alvó szentek tiszteletének nyomait. 

12.00 Torna, ami nem az alvásról szól, hanem a céltudatos mozgásról, önmagunk testének, izmainak a felfedezéséről, tudatos mozgatásáról, irányításáról! Fedezzük fel, döbbenjek rá, hogy Isten a testünkkel milyen nagy ajándékot adott nekünk!

18.00 Szentmise: A hét alvó szenttől nem az értékes idő átalvását szeretnénk megtanulni, hanem a Krisztushoz való feltétel nélküli hűséget! Ők a hitüket, Jézus Krisztus iránti szeretetüket többre tartják, mint a fiatal életüket, ezért vállalják a bezártságot, akár évszázadokon keresztül is az örök alvást! Példájuk által mi is erősödjünk meg Megváltónkhoz való ragaszkodásunkban! 

A koronavírusos bezártságunkban, gondolhatunk imádságos szeretettel  a hét alvó szentre, hisz valamilyen módon, most mi is be vagyunk zárva.

Szeretettel,

Csaba t. 

Kép: Fiatalok a déli Kárpátokban a Boli barlangban

Hét Szent Alvó 

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

(részlet)

Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.

Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.

Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

Hétalvók

Az ő legendájuk sem eredeti keresztény lelemény. Az alvó isten vagy hős, akinek ébredésére és visszatértére vár az emberiség, a mitologikus gondolkodás ősrégi teremtménye (l. Ozirisz, Gilgames, Kronosz, Saturnus, a kelta Arthus, az azték Kecálkoatl és a mesék számtalan férfi vagy női „csipkerózsikája”). Ha éppen heten vannak, az a hét bölcs jut az eszünkbe, aki Gilgames városának, Uruknak hét falát emelte. Ez a hét bölcs Indiában a hét risi névre hallgat és a Göncölszekér hét csillagát személyesítette meg, a halhatatlanokat, ahogy az egyiptomiak nevezték őket, mivel sohasem merülnek a látóhatár alá.

A Göncöl számos „jó tulajdonságának” köszönhetően a csillagász mitológusoknak valóságos iránytűje volt. Csillagai sohasem nyugszanak le, a segítségükkel találjuk meg a Sarkcsillagot, az Oroszlán és a Szűz felett helyezkednek el, ami egykor a nyári napforduló égi helyének meghatározásában volt kulcsjelentőségű (hiszen akkor is láthatóak, amikor a Nap a cikkelyükben tartózkodik). A „Hét Risi Vonala” a napfordulói főkör neve volt, s az elnevezés még abból az időből való, amikor a nyári napforduló az Oroszlán csillagképbe esett. És mivel a világot úgy is modellezték a régiek, mintha a Sarkcsillagra akasztott főkörökön függne, akárcsak egy kozmikus méretű csillár (l. asztrolábiumok), a Göncöl, a rajta átfutó képzeletbeli, de a csillagászok számára életbe vágóan fontos vonal miatt a babiloniaktól a Mennyei Kötelék, a görögöktől a Köldökzsinóros (Omphaloessza) nevet kapta. E képzet kezdetlegesebb formája az égi „sarkot”, „köldököt” úgy fogja fel, mint amihez a környező csillagok láthatatlan pórázon, köldökzsinóron vannak kikötve (l. az egyiptomiaknál, türk és finnugor népeknél).

Hétalvók

Amikor valaki lusta, álomszuszék ismerõsét a "hétalvó" kifejezéssel illeti, nem is gondolná, hogy a Hét Szent Alvónak régen még naptári ünnepe is volt! (Július 27) A szó a német Siebenschl"fer tükörfordítása, a történet egy Szíriában keletkezett legendán alapszik. Eszerint a III. században élt Ephesus városában hét keresztény ifjú, akik Decius római császár üldözése elõl egy barlangba menekültek. A rómaiak elvenen befalazták õket, de az Isten megkönyörült rajtuk és halhatatlanokká váltak. Kétszáz évig aludtak egyfolytában, majd kiszabadultak és mindenfelé a test feltámadását hírdették. Állítólagos sírjukhoz egészen addig zarándokoltak, míg a muzumán uralom lehetetlenné nem tette azt. Ünnepnapjuk Franciaországba is átkerült, majd az ottani misenaptárt átvéve, hazánkban is meghonosodott. Megtalálható a Szelepchényi-kódexben és pálos misekönyvekben is. Egyetlen hazai ábrázolásukról tudunk: ez a székesfehérvári görögkeleti szerb templomban található XVIII. századi freskó. A jezsuita diákok ugyanebben a században Zágrábban és Kassán adták elõ a róluk szóló színdarabot. Hogy éppen heten vannak, az nem véletlen: a hét ugyanis nagyon sok nép mitológiájában szent szám volt. Ez annak köszönhetõ, hogy az ókorban (a napot és a holdat is beleszámítva) 7 fõ égitestet ismertek. A Hét Alvó legendája tulajdonképpen azt jelképezi, hogy egyszer mindeki feltámad majd a "hosszú álomból", vagyis a halálból. A mese száz évvel ezelõtt még olyannyira népszerû volt, hogy Varga Lajos árokszállási népköltõ érdemesnek tartotta versekbe foglalni.

Hét alvó szent

A Pallas nagy lexikona

Hét

(A), szépirodalmi hetilap, szerkeszti és kiadja Kiss József. Megindult 1890. január elején. Főkép az ifjabb irói nemzedéket csoportosítja maga körül. Minden szám borítékján arcképet közöl.

Hét alvó szent

Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin vértanuk, a legenda szerint Decius császár testőrei, akik 251. a Decius-féle üldöztetés alatt egy barlangban rejtőzködtek el, s miután a császár ezt befelaztatta, álomba estek, melyből csak Theodosius alatt 447. ébredtek fel. A dolog nyilvánosságra jutván, nagy diadallal Efezusba vezetettek, ahol, miután a csodáról Márton püspök és a császár előtt bizonyoságot tettek volna, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét, - most már örökre - elaludtak. A kat. egyház jun. 27. üli ünnepüket. A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az eső hét hétig. Az esetlről toursi szt. Gergely, a VI. sz. végén, tudósít először, s valószinüleg ennek egyik kettős jelentésü kifejezése [ÁBRA] szolgáltatott alkalmat a legendára. V. ö. Koch, Die Siebenschläferlegende (Lipcse 1882).

Hétanyás

l. Heptagynus.

H. et Arn.

természetrajzi nevek mellett a Hooker Vilmos János és Arnott György Vilmos nevének rövidítése.

H. et B.

természetrajzi nevek mellett a Humboldt Sándor és Bonpland Sándor nevének rövidítése.

Hétbirák falui

(Sieben Richterdörfer). A szász földön lakó akár városi, akár falusi birtokos szászok, mind polgárok. A szász földön a szász nemzet privilégiumainál fogva sem nemességnek, sem paraszti jobbágyságnak helye nem volt. Kivételt képeztek a H.-nak lakosai u.n. Schutzbefohlene, kik valóságos parasztok, a szász nemzetnek tulajdonát képezték, s a szász nemzet egyetemének földesuri hatósága alá tartoztak. A H. a következők: Nagy- és Kis-Prépostfalva (Probstdorf); Csicsó Holdvilág (Appersdorf); Miklóstelke (Krossdorf); Kolun; Szász-Keresztur (Kreuz); Földvár (Marienburg); Mese (Meschendorf); Kis-Disznód (Michelsberg); Szeredfalva (Reussen); Rukur; végül Bolkacs és Sitve (seiden) faluk felerésze.

Hét bölcs

igy nevezték Kr. e. 585 óta a bölcs görög férfiak egy csoportját, akik koruk gyakorlati életbölcseségét velős mondatokban ki tudták fejezni s népüket mint államférfiak, törvényhozók, bölcsek vezették. Ki volt a hét bölcs, különbözően adják elő. Valamennyi lajstromban négy név közös: Thales, Bias, Pittakos és Solon. Platonnál még ezek vannak: Kleobul, Myson, Chilon. Myson helyett a legtöbb Kleobult teszi. Összesen 22 ember neve fodul meg a különböző lajstromokban.

Hét bölcs mester

ind eredetü novellagyüjtemény, mely a keleti és nyugati irodalmakban rendkivül elterjedt és sok költő forrásául szolgált. Tárgya: Pontianus római császárnak első házasságából származott fiát, Diocletianust, távol az udvartól hét bölcs mester oktatja a hét szabad művészetben. Midőn atyja udvarában visszatér, mostoha anyja bünre akarja csábítani és bevádolja őt atyjánál, midőn az ifju gonosz szenvedélyét visszautasítja. Pontianus erre halálra itéli fiát, de hétszer halasztja el a kivégzést egy-egy mester figyelmeztető elbeszélése folytán és hétszer ujítja meg parancsát, mert neje a hét mester elbeszéléseivel váltakozva hét irányzatos elbeszélssel erre ráveszi, mig végre Diocletianus, kinek a csillagok szerint hét napig nem volt szabad szólnia, egy tizenötödik elbeszéléssel kimutatja ártatlanságát, mire mostohája máglyára kerül. A munka tehát keretes elbeszélés, melyben tizenöt novella van egy tizenhatodik történet keretében egy egésszé összefoglalva. Szanszkrit eredetije ismeretlen, de kétségtelenül ind eredetü munka (szerzője Masudi X. szászadi arab történetiró szerint Sendabad indus bölcs), mely csakhamar arab, persa, szir, örmény és zsidó nyelven is elterjedt s utóbb görögre is lefordítottatott e cimmel: Syntipas (kiadta Boissonade, Páris 1828). A nyugati irodalmakba latin átdolgozások utján került: Historia septem sapientum sive de calumnia novercali (első nyomt. 1476). A XIII. századból van két francia átdolgozása: Li romans des sept seges (kiadta Adelb. Keller, 1836) és Dolophathos (kiadta Österley 1873; mind a kettőt kiadta Gaston, Páris 1876). Németországban, hol egyes elbeszélései már régebben elterjedtek, verses alakban földolgozta Hans von Bühel: Diocletians Leben (1412, ujra kiadta Adelb. Keller, 1841) és egy névtelen (kiadta Adalb. Keller, Altdeutsche Gedichte, 1846). A németeknél népkönyvvé is lett, mely sokszor jelent meg nyomtatásban (először év nélkül, aztán 1473., ford. Simrock, Deutsche Volksbücher III, 1840). Olaszul: Storia d'una crudele matrigna (kiadta Romagnoli, Bologna 1862), Libro dei sette savi di Roma (1865) és egy prózai átdolgozás (kiadta (Sendabar) németre fordította H. Sengelmann (1842), egy török átdolgozást Behrnauer, Die vierzig Veziere (1851); szir földolgozását (Sindban) német fordítással kiadta Bäthgen (1879). Pontos tartalmát adja Heinrich Gusztáv, Figyelő VI, 1789, 25-40. l.

Heted

Minden skálának a hetedik természetes zöngéje, tehát a C. skálában a p.a h, a F-ben, stb. Harmoniai értelemben a H. lehet nagy, kicsi (uralgó) v. szükített s ez esetben az alaphanggal egyesülten a gyakorlatilag használt háromféle heted-hangközt szolgáltatja.

Hetedhangzat

a hangzatoknak az a faja, mely a harmadépítkezés alapján a skála hetedik zöngéjével (hetedével) áll kapcsolatban, nem tekintve annak természetes nagy vagy kicsi, vagy szükített voltát. Minden skálai alapzöngére négyféle hetedhangzatot lehet természetesen építeni, u. m.: nagy, kis (uralgó) 2-ik és 3-ik osztályu pedig a szükített hármas hangzattal áll kapcsolatban. Az alakulás mindig az illető skála zöngsora szerint történik. Számjelzése egyenes és fordított állásokban: 7, 6/5, 4/3 és 2. számokkal történik (l.Hangzatjelzés). A hetedhangzatoknak van még egy ötödik faja is, a szükített hetedhangzat, melynek a német zenerendszer szerint a moll-skála hetedik fölemelt zöngéje szolgál alapul, p. A-mollban: gis, -h-d-f.