12.00 Torna: Megosztok egy levélváltást! A következő kérdést kaptam: "Nem értem, miért kell ennek Csaba testvér égisze alatt folyni!? Egy önálló oldalt kell nyitni és ott tornázni..."A kérdésre én is felkaptam a vizet és a következő választ adtam: "Azt látom, hogy gyerek, kolléga ha mozog, akkor élet van benne, az aki egyik sarokból ül a másikba az csak nyafog, hisztizik.... Én még a mise elején is szívesen megtornásztatnám az embereket!!"Igen, egyik házunkban voltam a napokban és a nagy lányok meghívtak egy beszélgetésre!

A téma: "Rossz a légkör a házban". Délre szólt a harang és elmondtuk az imát, majd megkérdeztem, hogy mit kellene most csináljatok? Az egyik lány tudta, mondta is, hogy TORNÁSZNI! Tudta, de egy sem állt neki sportolni! Sajnos azt látom, hogy a  koronavírus miatt bezárt otthonban a diákok ülnek egyik helyről a másikra és unalmukban kötekednek egymással és a nevelőkkel! Jól le kell fáradni, izomláztól sajgó testtel, sokkal könnyebb békésen együtt élni! A kemény edzés, testet, lelket erőssé, lendületessé teszi! A semmittevés megsemmisíti testünket, szellemünket, lelkünket! Ezért mondtam, hogy még a mise elején is kellene néhány fekvőtámaszt, térdhajlítást csinálni, hogy csörgedezzen bennünk a vér!!

18.00 Szentmise Vajdahunyadon a ferences templomban!

2020 július 28.

A ferencesek esete a vasművekkel, avagy „itt nem úgy születnek a magyarok, mint nálunk”

A vajdahunyadi ferences teológia létéről mintegy két évtizeddel ezelőtt szereztem tudomást, amikor az erdélyi ferences atyák kényszerlakhelyen eltöltött éveiről, az internáltság alatt végzett teológiai tanulmányairól készítettem interjúsorozatot az eseményeket megélt idős szerzetesekkel. Páran közülük még a vajdahunyadi ferences teológián kezdték meg tanulmányaikat és megérték az intézmény felszámolásának, a szerzetesi közösség szétzilálásának keserű pillanatait.

A néhai szamosújvári Barna atya – P. Szalontai Barnabás – volt valamennyiük közül a legidősebb, ő még Hunyadon fejezte be tanulmányait 1949-ben, szentelésüket Péter és Pál napjára tűzték ki, de Márton Áron püspököt időközben letartóztatták, így Pacha Ágoston temesvári püspök szentelte fel. Hunyadról Radnára civil ruhában utaztak, „mert akkor ilyen nehéz világ járta”. Nehéz volt a teológián eltöltött időszak is, egyrészt „mert nemigen volt megalapozva”, másrészt pedig folyamatosan zaklatásnak voltak kitéve a szerzetesek, köztük a teológia tanárai és hallgatói is. „Már állandóan zavartak” – emlékezett az idős páter az ott töltött évekre.

– Akkoriban kezdett kiépülni Vajdahunyad. A hatalom már 1947-től nem nézett jó szemmel bennünket, szüntelenül zavartak. Munkásruhát öltöttek magukra a szekusok vagy a rendőrök, és azzal jöttek, hogy bennünket elzavarjanak, hogy mi menjünk el, kérem, mi munkások nem nézhetjük, hogy egy ilyen nagy munkásvárosban ferences teológia legyen – elevenítette fel a történteket. – Így aztán negyvennyolcban ki akartak üríteni, de csak negyvenkilencben jöttünk el. Akkor lefeküdtünk a küszöbre, s azt mondtuk: Csak a testünkön keresztül!

Csupán az erőszaknak engedve hagyták ott a tanintézményt. A rendhagyó körülményekre való tekintettel a tanulmányi időt egy évvel lerövidítették a rend és az intézmény elöljárói, a korábbi hat helyett öt évet végeztek a hallgatók. Korábban ötödéves korukban felszentelték a hallgatókat, de egy évet még studens paterként maradtak az intézményben, és a rend javára miséztek, az egy év teltén pedig jurisdictio vizsgát tettek.

A csíksomlyói kolostorban élő és tevékenykedő Márk József atya elsőéves volt az intézmény felszámolásának idején. Úgy emlékezik, hogy az első évet úgy, ahogy – „kissé zavartak” – még el tudták végezni.

– Lassan fejlődött a dolog, a szerzetesrendeket, ugye megszüntették, s a ferenceseket nem szüntették meg, abban a kategóriában nem voltak benne, mert csak a tanító rendeket szüntették meg, a miénk viszont lelkipásztorkodó rend – elevenítette fel a történteket. – És éppen ezért nem szüntették meg, viszont ’48-ban kezdődött egy nagy nyomás, aztán ’49-ben még inkább, hogy valamiképpen oszlassanak fel. Na, tehát ebben a korban voltunk mi. ’48–49-ben elvégeztem az első évet, második évet megkezdtük ’49 októberében.

Aztán beteljesedett a végzet: Szent Andráskor a hatóság emberei a teológusokra törtek. József atya így emlékszik az eseményekre:

– November 30-án… fegyveresen jöttek és ijesztgettek, és kidobtak a teológiáról. A tanáraink egy darabig vitatkoztak, hogy ránk nem vonatkozik a feloszlatás, ezek meg bizonyították, hogy nekik márpedig írásuk van, hogy feloszlatnak… Aztán szinte-szinte tettlegességre került a dolog, valósággal megfogtak és úgy vittek el.

Barna atya szerint éppen az esti harangszókor törtek rájuk:

– Pontosan az esti harangszókor egyszer csak megkaptuk a parancsot, hogy vonuljunk le az ebédlőbe. Lementünk. Akkor tizenöt teológus volt, abból öten voltunk felszentelve. Persze, ránk rontottak vagy hatvanan – hatvanan-százan, ki tudja, hányan voltak? Bennünket, akiket felszenteltek, egy sötét dubába raktak be az egyik öreg tanárunkkal. Ő azóta meghalt. Itáliai volt az atya, úgy hívták, hogy P. Gatti Kelemen. Kelemen atyát rakták csak úgy közénk. Annyira sötét volt! Hát szekusok voltak, kérem. Ronda volt maga a sofőr is. Állandóan így ment az úton, kanyarogva. A sötétben mi nem láthattuk egymást. Meg voltunk győződve, hogy ő valahol kiugrik, és bennünket, kérem szépen, egy szakadékba belök. Úgyhogy hol összeütöttük a fejünket, hol leestünk. Itt oldalt voltak a padok, ott ültünk kétoldalt hatan, teljesen sötétben – számolt be a borzalmakról. – Na, aztán két óra után, úgy három óra körül megálltunk Gyulafehérvárt, és ott letettek a püspökség udvarán. Azt mondták, na, aztán a püspök csináljon veletek azt, amit tud. Mármint a helyettese, mert akkor Boga Alajos volt, az a nagy kövér bácsi, ő volt a vikárius, és ő volt akkor a püspökhelyettes. Így történt a mi odavitelünk.

www.hargitanepe.eu