A krisztusi szeretet egyik tulajdonsága a határtalanság. Nem húsz-harminc évig szeret, nem addig, mint sok ember, amíg szépek, kedvesek, érdekesek, jóságosak vagyunk. Nem, „a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha” [Iz 54,10]. Ez a „soha”, ez a „végnélküliség”, amely megragad, mellbe vág engem. Szeret akkor is, ha hibázom, szeret akkor is, ha fájdalmat okozok. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
"mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” 