„Ha a szívünk, mint egy mosogatószivacs tele van mindenféle mocskos lével, Isten nem nagyon tudja a kegyelmét még belerakni. Ki kell üresítenünk magunkat, hogy nyitottá váljunk az értékek, a kegyelem befogadására. Kell, hogy magunkba nézzünk, elcsendesedjünk, hogy szívünk mélyén legyenek átimádkozott álmaink, terveink, melyeket meg szeretnénk valósítani Isten segítségével. Szükséges, hogy tisztában legyünk életünk céljával, értelmével, és higgyünk a túlvilági létben, amely az életünk végén vár ránk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
"Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”