Ki vagyok én? Isten szép ajándéka!
Dicsőség az Atyának.....
Miképpen kezdetben.....
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte, mondja Szent János apostol.
Hisszük és valljuk, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy megteremtett téged, engem, mindnyájunkat, hogy általunk megajándékozza a földet.
Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk és boldogok legyünk- énekeltük sírva a hetvenes években.
Talán mi képesek vagyunk egy üres csomagot postára tenni, egy levél nélküli borítékot elküldeni, de Mennyei atyánk senkit nem küld el üres kézzel, üres szívvel erre a földre.
A te léted, egy értékes lezárt ajándék egy drága csomag.
Az ahogyan becsuksz egy ajtót, összefogsz egy inget, vagy megöntözöl egy virágot mind mind Isten adta szép simogatás kell, hogy legyen.
Betűid a fehér papíron, szavaid az iskola padok között, jókedvű tréfás kacagásod Isten csodaszép áldása, égből jött boldog mosolya, kedves áldása kell hogy legyen.
Puszta léted öszínte jó szó, Isten által kimondott igaz beszéded, gyogy ír legyen!
Könyörögjünk:
Uram te mindent szeretsz ami van, mert ha nem szeretnél meg sem teremtettél volna, mondja az ószövetségi szentírásod.
Add, hogy a Te szemeddel nézzek magamra és szépnek, értékesnek lássam létemet, mindennapjaimat.
Segíts, hogy felfedezzem életem minden percében utamat a jóság felé, azt akinek ajándékul szántál, akit általam is szeretnél nagyon- nagyon szeretni.
Hogy valóban minden ember Isten áldó ajándéka legyen, így imádkozunk:
Miatyánk.....
Csaba testvér elmélkedése:
Könyörgés:
Szívből szeretni
Keresem az utam
Amikor
Köszönöm, hogy vagy nekem
József Attila
ÓDA
(részlet)
...........
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövõ, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tõlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verõdve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
õrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szõve, bontva bogját -
hogy nedûid sejtje gyûjtse sok raját
s lombos tüdõd szép cserjéi saját
dicsõségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élõ állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcsõ, erõs sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihûl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendõ, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
