Evangélium: „Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám... Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt... S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.”

Mt 10,37–42

Én, én, és újból csak én! Korunk leggyilkosabb, legveszélyesebb mételye az individualizmus, a mindent felemésztő önzés.  Mi a jó nekem? Mire van szükségem nekem? – és mindenki más menjen, ahova akar… Egyesek annyira elmerülnek a saját pillanatnyi érdekeik hajszolásában, hogy mindenről és mindenkiről hajlamosak teljesen megfeledkezni.

Felkerestem egy ötgyermekes családot. Az idős nagymama gondozta egyedül a kicsiket, mert az apa meghalt, az édesanya pedig fogta magát, és egyszerűen megszökött egy a saját nagylányával egykorú férfival. Kollégáim nevelik ezeket a magára hagyott gyermekeket. Amikor megkérdeztem ezt az édesanyát, hogyan volt képes erre, egészen egyszerűen, szemrebbenés nélkül azt válaszolta nekem: „De hát Csaba testvér, nekem is jogom van a boldogságra!”

Elszorult a szívem. És az általa világra szült, hús-vér gyermekek boldogságával vajon mi van? Az ő jogaik, az ő sebzett kis lelkük senkit sem érdekel? Korunk hamis boldogság-ideálja azt hazudja, hogy az életet habzsolni kell, és mindenen átgázolva fel kell falni az utolsó "öröm" morzsát is. Jézus azonban azt mondja: a búzamag, ha nem hullik a földbe, és nem hal el, egymaga marad; de ha elhal, bőséges termést hoz (Jn 12,24).

Sajnálattal néztem e kifestett, egyszerű nőt, akit teljesen elvakított korunk hamis ideálja. Szánalmas, még nem tudja, hogy ezen az úton nem megvalósítja önmagát, hanem eltékozolja a legdrágább kincseit. Fogadni mernék, hogy néhány év múlva a szerelme ugyanúgy eldobja majd az ő testét, ahogyan ő is eldobta a gyerekeit, akkor majd kisemmizve, nyomorultan fog a saját elhagyott gyermekei szeretetéért koldulni.

A szeretetből hozott áldozat százszoros termésében jó gyönyörködni! Milyen csodálatos dolog az életet befogadni, hordozni, és nap mint nap látni, ahogy cseperedik, növekedik, élettel, fénnyel és lendülettel telik meg! A nálunk nevelkedő gyermekeket nem én nemzettem, és mégis leírhatatlan, tiszta atyai öröm látni őket szépen felöltözve ballagni, vagy izgalommal készülni az érettségire. Számomra a legnagyobb öröm látni, hogy egy egykori kicsi, törékeny lányunk megnő, megszépül, kivirágzik a vőlegénye oldalán, és elindúl a templomi oltártól az ÉLETBE. Aztán amikor az esküvő után, egy-két év elteltével büszkén eljön hozzám, karján az első gyermekével, és ragyogó édesanyaként megmutatja a kicsit – na, olyankor érzi meg az ember Krisztus valóságos örömét! Isten boldogságának azt a tiszta ízét, amelyet meg akar osztani velünk, Megváltónk: „Azt akarom, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11).

Mindennek megvan a maga rendelt ideje az ég alatt. Adja a jóságos Isten, hogy ne a világ önző, csalóka délibábjait kergessük, hanem mindannyian megtaláljuk a magunk valódi, teljes és elvehetetlen életét a szeretetből szabadon vállalt, nagylelkű áldozathozatalban!

Házi feladata: Merj búzamag lenni: hozz meg nap mint nap egy-egy csendes áldozatot a családodért, a gyermekeidért vagy a környezetedben élő legkisebbekért – mert Isten szent törvénye szerint az életet csak akkor fogod igazán, örökre visszakapni, ha azt nagylelkűen odaadod másoknak!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Háromszéki tanévzáró a Szent István kápolnánál, a Perkőn!