Erdély védőszentjének, Szent László királynak főünnepe

Evangélium: „Abban az időben... egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Mt 22,34–40

Olyan végtelenül egyszerű és tiszta lenne a földi életünk, ha Jézus Krisztus főparancsolatát, a kettős szeretet parancsát tennénk mindennapi döntéseink vezérfonalává! A szentek nem okoskodtak: ők gyermeki tisztelettel elfogadták és a gyakorlatban élték meg Jézusnak ezt a tömör, világos, boldogságra vezető útmutatását. Ki a szent? Az az ember, aki lángoló szeretettel imádja a Teremtő Istent, és pont úgy szereti, óvja, tiszteli embertársait is, akárcsak a saját életét.

Erdélyország drága védőszentje, Szent László királyunk kiváló példa erre a krisztusi két szárnyra. Isten iránti lángoló szeretetét tükrözi minden egyes általa elfogadott intézkedés, igazságos törvény, de az általa emeltetett számtalan gyönyörű templom, kolostor és szentély is. Ugyanakkor az embertársai iránti tiszteletnek, megbecsülésnek és gondoskodó jóságnak megannyi jelével találkozunk itt, a Kárpát-medencében  931 évvel a halála után is.

A megbocsátás hozta el a negyven év békét

Szent László emberi és uralkodói nagyságának leggyönyörűbb jele – akárcsak Assisi Szent Ferenc atyánk életében – a béke feltétel nélküli szolgálata volt.

Gondoljunk bele: a trónért vívott véres csaták után, 1083-ban összehívja az ország rendjeit, és arra szólít fel mindenkit, hogy a nemzet jövője érdekében felejtsék el a múlt sérelmeit: mindenki kérjen bocsánatot, és maga is szívből bocsásson meg az ellenségeinek. László király személyesen elmegy Visegrádra a fogságban lévő Salamonhoz. Hogy ott, a torony mélyén mit beszéltek egymással, azt nem jegyezte fel a történelem, de László nagylelkűen szabadon engedte az élete és a trónja ellen fegyverrel támadó rokonát.

Majd ezzel a tiszta szívvel visszamegy Székesfehérvárra, és az oltár dicsőségébe emeli azt a Szent István királyt, aki annak idején az ő családját (Vazul fiait) száműzte az országból! Oltárra emeli István fiát, Imre herceget, és a pogány lázadók által kegyetlenül megölt Gellért püspököt is.

László nem a bosszút kereste, hanem a sebeket gyógyította be. Ezzel a hatalmas, szent tettel negyven év belső békét, nyugalmat és virágzást hozott a Kárpát-medencére, és ezen zseniális megbékélés által személyében a második honalapító királyunkat tisztelhetjük.

Ma, amikor fent a Perkő-tetőn, Szent István királyunk ősi kápolnájánál hálát adunk a magunk mögött hagyott, zűrzavaros tanév minden kegyelméért, kérjük Szent László király közbenjárását is! Tanuljuk meg tőle, hogy a harcokat nem fegyverrel és gyűlölettel, hanem a legnehezebb lépéssel: a megbocsátással és a krisztusi szeretet főparancsolatával kell megnyerni.

Házi feladat:  Van-e a családodban, a környezetedben vagy a múltadban olyan „Salamon”, akivel szemben még mindig haragot hordozol a szívedben? Szent László példájára tedd le ma a fegyvert! Engedd el a sérelmet, nyújts kezet a békességre, mert a jövőt és az Isten országát nem a haragtartó, hanem a megbocsátó szívekre lehet egyedül felépíteni.

Szeretettel Csíksomlyóról, 

Csaba t.