„Nem rutinszerű, unalmas, hogy naponta többször is tápláljuk testünket? Mégsem tartjuk felesleges szokásnak. Legalább ilyen fontos, hogy lelkünket rendszeresen tápláljuk. Másrészt az étel akkor is éppúgy táplálja a testünket, amikor nem csorog a nyálunk érte, mint amikor farkaséhesek vagyunk. Ha nem tudom mindig nagy érzelmekkel átélni az Istennel való találkozást, akkor is táplál és megerősít. Az ember sajnos sokszor szórakozott és gyarló, és nem biztos, hogy mindig ünneplőbe tudja öltöztetni a lelkét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Finom a dobostorta! Sokan azt hiszik, hogy a gyermek Jézusról elmélkedni ilyen finom, aranyos, kedves lelki nyalóka! Jó is lenne, de ébresztőt kell fújnunk, mert a mi Megváltónk egyből szilárd táplálékot nyújt felénk. Krisztus már ott Betlehemben a jászolban a lényegről beszél! Mi emberek, életünk végén halunk meg! Jézus Krisztus már karácsony éjjelén feláldozta magát a világért, értünk mindannyiunkért, hisz mind Isten meghal, kiüresíti önmagát és öntudatlan gyermekként jött közénk!
