„Javaslom, hogy a lelki életnek kereteket alakítsunk ki. Egészen más ez egy családanya, egy idős ember vagy egy szerzetes esetében. Legyen a napnak olyan szakasza, amikor időt szánunk arra, hogy megtervezzük a teendőket, fontossági sorrendet állapítunk meg, megnézzük, milyen pontokon várható, hogy elbukhatunk, ezekre tudatosan készülünk, hogy elkerülhessük őket. Vegyük számba, van-e valaki, akinek különösen szüksége van a segítségünkre, támogatásunkra, és hogyan tudunk a hóna alá nyúlni. És mindenekelőtt kérjük Isten áldását és segítségét egész napunkra, hiszen így az Ő kezét fogva járhatjuk a mindennapokat. Jó, ha este visszatekintünk, hogy az elhatározásokat hol sikerült megvalósítanunk a nap folyamán, bocsánatot kérünk a botlásokért, így az esti imában meg tudunk nyugodni, meg tudunk újulni Isten szeretetében.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Finom a dobostorta! Sokan azt hiszik, hogy a gyermek Jézusról elmélkedni ilyen finom, aranyos, kedves lelki nyalóka! Jó is lenne, de ébresztőt kell fújnunk, mert a mi Megváltónk egyből szilárd táplálékot nyújt felénk. Krisztus már ott Betlehemben a jászolban a lényegről beszél! Mi emberek, életünk végén halunk meg! Jézus Krisztus már karácsony éjjelén feláldozta magát a világért, értünk mindannyiunkért, hisz mind Isten meghal, kiüresíti önmagát és öntudatlan gyermekként jött közénk!
