„Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.+
A lelki élet kezdetén, én úgy gondoltam, hogy mindenről le kell mondanunk az örök életért. Csak az utóbbi időben figyeltem fel az evangéliumban olvasott mondatra, a "száz annyit kap"-ra. A jó Isten nem csak a fontos lelki dolgokra figyel, hanem pl. a Miatyánk imádságban a mindennapi betevő falatra is. Döbbenetes, hogy én lemondtam papi nőtlenségben a saját gyermekemről, s lám Isten száz annyit adott. A kérdés az, hogy Isten ajándékait ajándékként tudom-e felfogni? Ismerek olyan papot, aki úgy éli meg, hogy az általa lemondott család helyében az egyházközség nagy családját kapta és boldogan éli életét, szép nagycsaládjában teljesedik az élete. Sajnos ismerek olyan házaspárt is, akiket bár a jó Isten megajándékozott 5 aranyos gyermekkel, mégis egymás életét pokollá tették és ma már nem is akarnak találkozni egymással. A gyermekeik sokkal több puszit adnak nekem, a "szentjózsefi értelemben vett apjuknak", mint a természetes szüleiknek.
Istent nagyvonalúságban, nagylelkűségben nem lehet felülmúlni. Ő amikor arra kér, hogy "tömött, túlcsorduló mértékkel adjatok mert nektek is úgy fognak visszaadni", akkor Ő ezt szó szerint, komolyan gondolja, és egészen biztos, hogy adósunk nem marad. Ezért is bátorítok, biztatok mindenkit, hogy merjen nagyvonalú lenni, jószívű és amig teheti két kézzel ossza mindazt mit Isten rábizott, és bölcsen végrendelkezzen anyagi javai felett is.
Sok szeretettel,
Csaba t.
A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”