"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"
Jézus szavai végtelenül egyszerűek, és mégis a világot látva, nagyon sok felé nem a szeretet szépen érő gyümölcseit látjuk, hanem a családokat, a népeket szétverő értelmetlen széthúzást, a gyűlölködő kapzsiságot, a mértéktelen ítélkezést!
Nagyböjt csendjében nézzünk őszintén magunkba, vajon Krisztus szeretetének, vagy a gonosz lélek kérlelhetetlen ítélkezésének útján járok!?
Ülni a kispadon és kommentálni egészen biztos, hogy nagyon egyszerű! Vehemens határozottsággal ítélkezni a játékosok, a bírók, a szervezők fölött anélkül, hogy egyetlen egyszer is körbeszaladnánk a pályát, nagyon könnyű! Az Egyházat is sokan elítélik! Nekem nehéz komolyan venni a kritikát olyanoktól, akik nem is gyakorolják a hitüket, vagy csak néha, egy- egy nagy ünnep alkalmából vetődnek a templom közelébe, és mégis Ferenc pápától kezdve, az utolsó ministránsig mindenkit számonkérnek, elítélnek! Nem csak az egyházi személyeket veszik nyelvükre az ítélkezők, hanem az egészségügyben vagy a tanügyben dolgozókat is, nem beszélve a politikai szerepvállalókról, akiknek mostanában mértéken felül kijut a szídás, az elmarasztalás!
Az emberek között járva - kelve sokszor megdöbbenve hallom, látom, hogy egyesek milyen könnyen ítélkeznek! Mondhatni, világunk népviselete lett a megszólás, a társaink besározása! Én nem szeretném magamra venni ezt a ragacsos, undok ruhát, ezt az ítélkező, másokat lehúzó szokást! Nem szeretném magamra ölteni, a kérlelhetetlenség gönceit, mert az nem Krisztus ruhája, az ő viselete a szeretet: "Arról ismerje meg a világ, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást!"
Ha nem akarunk az ítélkezők elítélésével mi is egy padra ülni az ítélkezőkkel, akkor a nagyböjt csendjében gondolkodjunk el, hogy mitől, kitől jön ez a sok kritika!
Magunkat mindig a szándékaink alapján, egymást a kivitelezett tetteink alapján ítéljük meg! Sok mindent megpróbálva, megtapasztaltam, hogy milyen messze van a vágyott, a megálmodott holnap, a valóra váltott mától! Ezért is esik nagyon nehezemre ítélkezni, mert biztos, hogy a legtöbb ember ezzel ugyanígy van! A pap mikor elkezdi első szentmiséjét, szeretne mindenkit megszólítani, szentté tenni! Az orvos egészen biztos, hogy arra vágyik, hogy mindenkit jó kedvvel, egészségesen engedhessen haza drága családjához! A tanár az órájára úgy megy be, hogy mindenkinek szeretne jó jegyet adni, s mindazt mit ő maga is szépnek, igaznak, fontosnak tart, azt szeretné is bölcsen átadni annak, akiért vállalta a tanári állást! A politikusok közül is sokat ismerve, tudom, hogy a legnemesebb, legtisztább szándékkal indultak és indulnak ma is nap mint nap, városuk, népük szolgálatára!
A cselekvő szeretet, ha őszinte, megtapasztalja a maga határait! Vágyaink, álmaink határai sajnos nem esnek egybe a valóra váltott álmok, a megvalósult, kivitelezett országok határaival! A magvető ember azt szeretné, hogy az elvetett mag szárba szökelljen és százszoros, ezerszeres termést hozzon. Jönnek a tőle fügetlen külső hatások, a korai fagyok, a szélviharok, melyek képesek ledönteni az egész termést, és ott térdel az ember a szántóföldje mellett, s nézi, hogy fáradságos munkájából mi lett! A bölcs ember, önmagát megvigasztalva, mulasztásaiért bocsánatot kérve tanul hibáiból, feláll és újból a földbe mélyeszti az ekét, újból előkészíti a földjét és Isten áldásáért imádkozva, beveti azt!
Ne ítélkezzünk, hanem szeressünk! Szeressük Istent, egymást és önmagunkat, mert mi nem az ítélkezés, hanem a szeretet parancsát kaptuk!
Kudarcaimért bűnbánatot tartva, kisebb testvéretek.
Szeretettel,
Csaba t.
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"