Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Jn 12,24–26
A szenvedés, a halál a mai kor emberének egy nagy talány, botrány! Jézus hasonlata gyönyörű! A szenvedő embert a szülőföldbe hulló búzamaghoz hasonlítja, mely igaz, hogy elhal, de szenvedése, pusztulása nem értelmetlen, hisz élete, halála gyümölcsöt érlel! Mesterünk nagypénteki halálát, földbe hullását mi "megváltásnak" nevezzük, mert egy új világra tárt ablakot, ajtót számunkra! Nagypéntek nélkül sokkal szegényebbek lennénk mi keresztények! Azt az igazságot, tanítást, mit Jézus a Golgota szentélyében elénk tárt, soha sehol máshol nem tudta volna ilyen világosan, érthetően a tudtunkra adni!
Egész életemben éreztem édesanyám irántam való szeretetét, de a betegágya mellett ülve ragyogott fel számomra az ő csodálatos, igazi arca! 2015. október közepén az orvosok megmondták, hogy ők képtelenek a testét pusztító betegséget megállítani! Emlékszem, kimentem a kórház kertjébe sétálni és néztem a szép zöld lombokat és tudtam, hogy mire lehull az utolsó levél, nekem már nem lesz anyukám! Visszamentem a betegágya mellé, és tudatosan minden időmet vele töltöttem! Így utólag is azt kell mondanom, hogy életem legértékesebb, rajtam talán a legtöbbet változtató lelkigyakorlatát -édesanyám nyugodt, szeretetteljes szavait hallgatva, erőtlen, lehanyatló kezét fogva-tartottam ott a kórházban. Közel hatvan éves vagyok, s e sok-sok napból, hétből számomra talán a legértékesebb idő az a hat hét volt, mit édesanyám betegágya mellett tölthettem! A szenvedés, a halál, ha hittel vállaljuk, megéljük, minden fájdalom ellenére, vallom, hogy életünk meghatározó, drága kincse lesz!
A szeretet, a jóság útján járva éljünk úgy, hogy életünk vége ne értelmetlen pusztulás, hanem gyümölcsöt termő, békés földbetérés legyen!
Az örök élet reményével,
Csaba t.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Szent Lőrinc diakónus és vértanú