Napi evangélium

Merek, tudok  a magam, a társaim gondjaival, bajaival Istenem elé állni!?

Jézus nem veszi zokon amiért a béna ember barátai kibontják a ház tetejét, és kötélen leeresztik a segítségre szoruló társukat! Megváltónk ott ül az emberek gyűrűjében, beszél, és elkezd recsegni, ropogni a mennyezet. Keleten sokkal egyszerűbbek voltak akkoriban az épületek, de akkor is gondolom riadalmat váltott ki, ahogyan megjelenik az égből leereszkedő tehetetlen, béna ember! Jézus nem jön zavarba, teszi a dolgát, segít, meggyógyítja a béna embert!

Még kispap voltam, és egy szombaton, karácsony előtti napokban elindultunk a  Gyulafehérvártól 20 kilométerre lévő elmekorházba. Az évek alatt többször is meglátogattuk a kommunista érában nagyon leépült intézetben lakó betegeket. Így, nagyon jól ismertem a menhelynek nevezett otthon lakóit és az ottani szokásokat. Abban az időben nagy szegénység volt Romániában, ezért ha valaki elcsavargott, hajléktalan koldus lett, nem ment senki utána! A karácsony előtti fagyban, emlékszem ott állt egy didergő, fogyatékos ember és nagy szeretettel kérte, hogy vigyük vissza az intézetbe! Nem kellett volna elcsavarogni, mondtuk neki, ő bánta is, de a késő bánat rajta sem segített! Mi hárman voltunk, volt egy árva 25 lejes papírpénzünk, egy jegy 6,50 lejbe került, így 26 lej lett volna a négy jegy ára. A bácsit magunkkal vittük a kasszáig a nagy tömegbe, de ott a jegyadó néni sehogy sem akart kiszolgálni, nem akart nekünk négy jegyet adni a nálunk lévő pénzért! A busz már indulásra kész volt, dudált és én lenéztem a földre, ott volt előttem az emberek lábánál egy lej! Felkaptam, hamar beadtam a kis ablakon, és a néni kezembe nyomta a négy jegyet, felültünk a járműre és az azonnal el is indult! Számomra ez a történet  az 1986 karácsonya előtti fagyban egy csoda volt, hisz azelőtt, de azután sem találtam pénzt a földön! Kis csoda, nagy csoda? Nem tudom, de mondhat nekem bárki bármit, én akkor és ott úgy éreztem, hogy Isten lehajolt e szerencsétlen beteg emberhez és általunk felkarolta, hogy visszajussun társaihoz Karácsony szent ünnepére. Szerencsésen megérkeztünk, és az ujjongó betegek gyűrűjében szépen, diszkréten visszaloptuk az elcsavargott fekete bárányt, aki sírva ígérte, hogy többet nem fog egyedül útrakelni az otthonból!  

Jó volt felvállalni egy egyszerű ember gondját, baját, jó volt megtapasztalni, hogy a magunk erőfeszítését a gondviselő jóság képes kiegészíteni, és az általunk jó szándékkal elkezdett munkát a szerető mennyei Atyánk jó végre viszi!

Járjunk közben egymásért teremtő Istenünk előtt!!  Merjük bajban lévő testvéreinket, Krisztus színe elé vinni, a gondoskodásra szoruló embert a gondviselő mennyei Atya útjába állítani! Kicsinységünk tudatában merjük a szenvedő testvéreinkre a jó Isten áldását kérni!

Szeretettel, 

Csaba t.  

Kép: Szent Miklós nevében lehajlik egy messziről jött ember a gyermekünkhöz

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. 

Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” 

Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”  

Lk 5,17-26