19 Hét: - Mennyei Atyánk mindig kiáll a gyermekei mellett, Isten számít ránk és mi is számíthatunk Teremtőnkre.
Mennyei Atyánk mellettünk áll jóban, rosszban ha megérdemeljük, ha nem! Olyan jó hallani az atyai hangot, ahogyan szól Mózeshez a Sínai-félsziget kopár pusztájában: "Láttam népem nyomorát, menj és a rabszolgaság földjéről vezesd el őket az ígéret földjére!" Mennyei Atyánk nemcsak egy nép, egy föld Istene, hanem minden idők minden emberei az Ő szeretett gyermeke! Ninive népe egyenesen ellensége a választott népnek és mégis Isten prófétáját, Jónást küldi, hogy megtérésre, újjászületésre vezesse az Ő gyermekeit! Jónás is ember, hiába kapja a prófétai küldetést, megtesz mindent, hogy ne kelljen azt teljesítse, népe ellenségeit nem akarja szolgálni, megtérésre vezetni! Istent, mindannyiunk jóságos mennyei Atyját nem lehet becsapni, Ő erős kézzel, határozott szeretettel vezeti engedetlen prófétáját a népek szolgálatának útján! Mennyei Atyánk irántunk, botladozó gyermekei iránti szeretetét Karácsony estéjén bizonyította legcsodálatosabban: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn 3,16
Jézus Krisztus akárcsak a mennyei Atyánk, bármit is teszünk ott áll mellettünk! Jeruzsálem falai előtt sírva leborúl, Ő is világosan látja a szomorú igazságot és ki is mondja: Hányszor próbáltalak összegyűjteni, mint kotló a csibéit, de ti nem akartátok! Rosszak vagyunk, de Isten nem hátrál meg, nem engedi el a kezünket! Nagycsütörtök, nagypéntek szörnyű fájdalma után is Ő maga átdöfött szívvel, átdöfött lábbal, jósággal megjelenik a kétségbe esett, mindennek hátat fordító emmauszi tanítványoknak, felkeresi apostolait és átdöfött kézzel tüzet rak, halat süt az Őt megtagadó Péternek, hitükben megbicsaklott tanítványainak! Igen, Jézus megkeresi a századikat, a gyűlölettől vezetett, gyilkosság útjára lépett Sault is, és a damaszkuszi úton bizalommal megszólítja!
A bajban lévő, sodródó ember mellett kiálló isteni szép vonás, ott ragyog mennyei Atyánk életszentség útján járó gyermekei arcán is. Mária, a boldogságos Szűzanya nemcsak Szent Fia mellett áll ott a bajban, gondban még nagypénteken is, hanem a történelem nehéz perceiben ma is megjelenik, hogy jóra intsen, bátorítson, a harag útján megfékezzen bennünket. Gondoljunk csak Fatimára! Az első világháború poklában égő emberiséghez szól szeretettel, s mind egy hajnalcsillag utat mutat a békeség főldjére! Medjugoréban évekkel a balkáni háború kitörése előtt, mint a Béke Királynője szól a látnokokhoz és általuk mindannyiunkhoz, hogy megmentsen az értelmetlen háború borzalmaitól!
Ma ünnepeljük Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét! A római hadsereg leszerelt tisztje megérdemelt jólétben, békében élt, mikor meghallotta, hogy 40 keresztény férfit elfogtak és hitükért megkínoztak. Flórián nyugodtan, csendben meghúzhatta volna magát, de a bajban lévő ember mellett kiálló mennyei Atyánk példájára útra kel és ő is kiáll az üldözött keresztényekért! Megfenyegetik, sőt meg is kínozzák, de nem hátrál meg, ott marad a szenvedő keresztények között, velük együtt vállalja a vértanú halált!
Imádkozzunk, kérjük egyfelől azt, hogy mi magunk is érezzük folyamatosan mennyei Atyánk mellettünk kiálló jóságos segítségét, másfelől azért is imádkozzunk, hogy mi magunk is társainknak, különösen a bajban vergődő testvéreinknek mindig a támaszuk, vigasztalójuk lehessünk! Álljunk ki egymás mellett jóban, bajban egyaránt!
Szeretettel,
Csaba t.
Evangélium
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19
