"....szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!" Mt 7,12
Ma, július 25-én, reggel próbáltam felidézni azt a napot, a harminc évvel ezelőtti gyulafehérvári szentmisét, melyben engem is szentéletű Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök pappá szentelt! Felkeltem és arra gondoltam, hogy mivel is ajándékozhatnám meg magamat ezen az áldott szép napon! Elővettem a rózsafüzért és le - fel sétálva szobámban, elkezdtem imádkozni! Jól esett az imádság csendjében Istenhez emelni a lelkemet, jó volt érezni, hogy én e napon sem akarok ennél több, szebb ajándékot, más ünnepet, mint teremtő Istenem áldott jelenlétében dolgozni!
Hálatelt szívvel köszönetet mondok mert 30 év papi szolgálattal ajándékozott meg az Isten, méltónak talált arra, hogy egyszerű papjaként hirdessem a nagyvilágban az evangéliumot. Az elmúlt évek minden - imában, munkában gyermekekkel, felnőttekkel vesződve, kacagva - eltöltött percéért hála és köszönet van a szívemben! Minden egyes kicsi vagy nagy emberkéért hálát adok Teremtőmnek, azokért is akik kérték, elfogadták a szeretetemet, azokért is akik átkaroltak, felemeltek a maguk szeretetével! Természetesen azokért is hálát adok, akik őszinte víruskeresőként ráirányították figyelmemet a hibáimra, bűneimre, hiányosságaimra, a nehéz percekben, a kísértésekben derül ki, hogy mi is lakik az ember fiában!!
E napon megállva, az elmúlt évekre visszanézve, ha valami fáj, akkor az az, hogy ebbe a harminc évbe a szeretet, munka mellé milyen sok lim - lom fecsegés, lötyögés is belekerült az életembe! Az Úr elvetette a jó magot, de esténként jön a gonosz és konkolyt hint az élet legcsodálatosabb termőföldjébe, a lelkünkbe, a szeretet szülőföldjébe, hisz onnan nő ki minden szó, cselekedet, érték! Hordozom magamban a konkolyt, olyan gyarlóságokat, bűnöket, melyektől azt hittem, hogy sokkal könnyebb lesz megszabadulni, de melyek kérlelhetetlen potyautasként velem tartanak! Bűneink mohó paraziták, melyek felfalják az Isten és ember szeretetre kapott drága időt, energiát!
A harmincas kilométerkőnél előre nézve egy dolgot szeretnék kérni Megváltótól! Isten gyermekeinek szabadságát, békéjét, teremtő, alkotó erejét kérem, hogy a rám bízott nagycsalád apraját, nagyját testi - lelki épségben ne csak meg tudjam őrizni, hanem a növekedésben, kibontakozásban eredményesen szolgálni is tudjam!
Számomra ez a keskeny, meredek út az öröm, az élet útja, gyarlóságaim ellenére is ez a csodák földje, hol nap mint nap gyermekeink életében, környezetemben bármerre is nézek megtapasztalhatom Teremtő Istenem hozzánk lehajló jóságát, gondoskodó szeretetét, azt a hatalmas életerőt, mely virágba borítja, termővé teszi a világunkat!
Alázattal az úton tovább menve,
Csaba t.
Evangélium
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is. Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!
Mt 7,6.12-14
Harsányi Lajos : A levita énekel
Engem az Úr ragadott el magához,
Õ tette Szent palástját vállaimra,
Azóta látok minden égi titkot,
enyém az arany, tömjén és a mirha.
Szép ezüst ékszer, Anyám búcsúcsókja,
a Földrõl csupán ezt hoztam magammal,
E helyre, mely az örök lét küszöbje,
melyen úgy állok, mint egy fényes angyal.
Nem értitek mivé lettem e percben,
mily szédületes magasokban állok,
Hogy mily kicsinyek hozzám a hegyek mind,
s az ûrben száguldó csillagvilágok.
Az Õ hatalmas Szent aranykeze most,
miként örök tûz, pihen áldva rajtam,
Én választottam a legszebb világot,
a legbölcsebb igéket mondja ajkam.
Én nálam szebbet senki nem dalolhat,
én nálam szebbet senki sosem látott,
Ó, ihletésim szárnyas víziói,
a nagy világ bámulni fog rátok.
Most sanda szem bután rám meredhet,
sok irigy ajk kiálthat utánam,
Meg nem sebez hegye mérges nyilaknak,
örök halmokra lépett már a lábam.
És fönt a halmon minden aki tiszta,
a Szent, a nép: az én dalom dalolja,
És inkább meghalok, semhogy akárki
a dicsõségem egyszer megrabolja.
Ó szálljatok ezüst galambok, évek,
majd roppant angyal száll a tengerekre,
Megesküszik halhatatlan nevekre,
hogy vége van a szárnyas Szent idõknek.
Akkor lehull a szemrõl minden fátyol,
akkor kitágul szeme mindeneknek,
És fényben látnak engem: ihletettjét
a legnagyobbnak, az örök Istennek.
Harsányi Lajos (Nagyigmánd, 1883. szeptember 29. – Győr, 1959. november 2.) magyar költő, író, római katolikus pap, a magyar katolikus líra egyik megújítója. A bábolnai gazdaság irodatisztjének fia és egy falusi kántortanító unokaöccse volt.
