A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás. Sárkeresztesen kalendáriumi rigmussal biztatták egymást:
Elmúlott már Ézsaiás,
Vágd a búzát pőre gatyás!

A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
A Csallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.

(Forrás: Jeles napok, ünnepi szokások)