1580. november 15-én született és 1629-ben ugyanezen a napon hunyt el Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége.

Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek.

Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában „Erdély aranykora” néven ismerik.

Bethlen Gábor őseinek, a Neczpáli családnak Békés és Zaránd vármegyében voltak birtokai. A Bethlen család előnevét adó Temes vármegyei Iktárt valószínűleg a 14. században szerezték. Bethlen Gábor azonos nevű nagyapja a mohácsi ütközetben hatszáz lándzsás vitézt vezetett, a csatavesztés utáni belviszályban Szapolyai Jánost támogatta Ferdinánd ellenében. Apja, Bethlen Farkas eleinte Ferdinánd híveként a török elleni harcokban szerzett hírnevet, majd János Zsigmond hívására Erdélybe települt, ahol országos főkapitány lett. Az 1575-ös kerelőszentpáli csatában Báthory István oldalán vett részt; itt tanúsított érdemeiért 1576-ban nyerte a marosillyei uradalmat. Bethlen Gábor anyja, Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely lófő családból származott. Bethlen Farkas és Lázár Druzsina gyermekei közül Gáboron kívül csak az 1584-ben született István, a későbbi fejedelem, érte meg a felnőttkort.

A két fiú az apa 1590-ben vagy 1592-ben bekövetkezett haláláig a marosillyei várkastélyban nevelkedett. Noha írni-olvasni megtanultak a szülői háznál, oktatásukban a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Bethlen Farkas tervezte ugyan, hogy Gábort a kolozsvári jezsuita akadémiában taníttatja, erre azonban korai halála miatt nem került sor. Mivel Báthory Zsigmond a marosillyei birtokot elvette az árváktól, az özvegy fiaival Gyergyószárhegyre költözött bátyjához, Lázár Andráshoz. Az anya halála után a fiúkat Lázár András nevelte tovább; mivel katonai pályára szánta őket, művelődésükkel nem sokat törődött. Bethlen Gábor utóbb felemlegette, hogy latinra nem tanították; ezt később önerőből valamennyire pótolta.

Tizenhárom éves korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje Báthory Zsigmondtól. Bocskai István és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök elleni havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig Temesvár sikertelenül végződött ostromában. 1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báhory Zsigmond Prágába utazott Rudolf császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal. Harcolt Mihály vajda ellen Sellenberknél (1599. október 18), Miriszlónál (1600. szeptember 18.) és Goroszlónál (1601. augusztus 3.), ez utóbbi csatában már ötvenfős lovascsapatot vezetett. 1599-ben visszakapta apai örökségét, 1600-ban pedig megosztozott öccsével a családi birtokokon. Marosillyét megtartotta, a magyarországi, székelyföldi és szászföldi jószágokat átengedte öccsének, akit ezen felül 1000 arannyal is kárpótolt.

1602-ben Székely Mózes körül tömörülő párthoz csatlakozott Giorgio Basta ellenében, majd a július 2-i vesztes tövisi csata után előbb Marosillyére, utána a török fennhatóság alatt álló Temesvárra bujdosott. 1602 elején részt vett Székely Mózes hadjárataiban, támogatta fejedelemmé választását, végül 1603 júliusában Székely Mózes seregében részt vett a Brassó melletti csatában, amely a fejedelem uralmának végét jelentette. A csata után újra török földre, Nándorfehérvárra távozott, hogy a török nagyvezérnél katonai segítséget kérjen, és kieszközölje a szabad fejedelemválasztást. 1603 végén az Erdélyből menekült nemesek Nándorfehérváron fejedelemmé választották, de Bethlen Gábor fiatal korára hivatkozva visszalépett.
Noha a tizenöt éves háborúban még a török ellen harcolt; utóbb arra a felismerésre jutott, hogy a két nagyhatalom – a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom – között Erdély számára előbbi a veszélyesebb: míg a bécsi uralom Erdély önálló állami létét veszélyeztette és nem volt képes megvédeni a külső támadásoktól, a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe.

Arra törekedett, hogy olyan személy legyen Erdély fejedelme, aki képes és hajlandó fegyveresen szembefordulni a Habsburgokkal, ezért Nándorfehérvárról levelet írt Bocskai Istvánnak, felszólítva őt a fejedelemség és a török segítség elfogadására, illetve a felkelés megindítására: „…hazájának, nemzetének veszedelmét látván elközelíteni, serkenjen fel és kösse fel az harangot.” 1604 őszén, a Bocskai-vezette szabadságharc megindulása után Bethlen Gábornak fontos szerepe volt abban, hogy a porta jóváhagyta Bocskai fejedelemé választását. Bocskai fejedelemmé választását nemcsak diplomáciai, hanem hadi eszközökkel is előmozdította: 1605-ben a bujdosók csapatával a Maros völgyében támogatta a Medgyes felé tartó hadvezért. Bocskai uralkodása alatt is külföldi hadjáratot is vezetett a fejedelem megbízásából: Ieremia Movilă moldvai fejedelem segítségére kellett mennie hatezer főnyi lovassal.

A Bocskai-szabadságharc alatt 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, Károlyi László szatmári birtokos és Zrínyi Klára árva lányát. A háború miatt az esküvő kitűzött időpontjára (április 24.) a vőlegény nem tudott megjelenni, így a lakodalmat csak augusztusban Kolozsváron tartották meg. A házasság révén Bethlen rokonságba került az egyik legbefolyásosabb partiumi családdal, de magával Bocskaival is; a frigy anyagi gyarapodásához is jelentősen hozzájárult. Károlyi Zsuzsannában hűséges feleségre, gyakorlati segítőre, és lelki társra talált. Mély érzelmeikről egymásnak írt leveleik tanúskodnak, amelyekben „igaz szerelmesem”-nek, „szerelmes szívem”-nek illetve „szerelmes uram”-nak szólították egymást. Két gyermekük született, István és Kata, de mindketten még gyermekként meghaltak.

Bocskai halála után Bethlen Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője lett. Az Erdélyt Bocskai kormányzójaként átmenetileg irányító Rákóczi Zsigmondot nem tartotta alkalmasnak a fejedelemségre az ország nem-ismerése miatt, Báthory támogatásával pedig – másokkal együtt – azt remélte, hogy a tekintélyes Báthori-családból származó tehetséges ifjú fejedelem híres elődeihez méltó uralkodóvá válik. Ugyanakkor Bethlen saját befolyását is érvényesíteni akarta, és saját anyagi érdekeit sem vesztette szem elől. Rákóczi uralkodása idején Bethlen távozott Erdélyből, és Ecseden Báthory Gábor szolgálatába állt, a fejedelem lemondása után pedig ismét Báthory Gábor megválasztását segítette. 1608-ban Erdélybe utazott, és sikerült is Petki János kancellárt és a rendek nagyobb részét Báthory pártjára állítania, Báthory megválasztása és beiktatása után pedig a porta jóváhagyását és az ország három évi adójának elengedését is megszerezte neki.

Báthory Gábor uralkodása azonban nem váltotta be az őt megválasztók reményeit: pazarlásával és felelőtlen életmódjával elégedetlenné tette a városi polgárságot, Nagyszeben elfoglalásával maga ellen fordította a szász univerzitást, meggondolatlan hadjárataival veszélybe sodorta az országot. Bethlen Gábor kezdetben jó hatással volt a fiatal fejedelemre, aki szolgálatai elismeréséül tanácsosává, 1609-ben az udvari lovasság főkapitányává azaz főgenerálissá és Hunyad vármegye főispánjává, 1610-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék kapitányává nevezte ki. Erdély külső helyzetének megszilárdítása érdekében több diplomáciai küldetést teljesített, de részt vállalt a belpolitikai feszültségek megoldásában is. Ott volt a fejedelem mellett Szeben elfoglalásánál, elkísérte havasalföldi hadjáratba, részt vett a Radu Șerban havasalföldi fejedelem elleni brassói csatában is, és ő hívta Báthori megmentésére a temesvári pasát. Kitartott a fejedelem mellett annak ellenére, hogy helytelenítette életmódját és politikáját, mert nem akarta pártütésével az ország romlását okozni. Amikor azonban 1611-ben a fejedelem a Habsburgokhoz való közeledés politikáját kezdeményezte, és hadseregét a törökök ellen gyűjtötte össze, Bethlen figyelmeztette a temesvári pasát a várható fordulatra. Levele azonban Báthory kezébe jutott, így kegyvesztetté lett, 1612 szeptemberében pedig a fejedelem már meg is akarta öletni. Ekkor Bethlen Temesvárra menekült, és nyíltan szakítva Báthorival, Mehmed beglerbéggel kötött szövetséget a fejedelem eltávolítására.

A következő egy évben Bethlen Gábor saját fejedelemmé választását készítette elő. Először sorra látogatta a hódoltsági török pasákat (Temesvár, Kanizsa, Buda, Nándorfehérvár), mivel tudta, hogy a Porta döntéseit a területileg illetékes vezetők befolyásolják. Thurzó György nádornak levelet írt, amelyben elmagyarázta indítékait, és kérte támogatását. 1613 februárjában Drinápolyba érkezett, ahol pártfogói kieszközöltek számára egy kihallgatást a szultánnál. A szultánt Bethlen irányába hangolta egyrészt az a hír, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött II. Mátyással, másrészt az Erdélyből folyamatosan érkező panaszok, de sokat nyomott a latban török támogatóinak a befolyása is. 1613 áprilisának végén a fővezér a dívánban Bethlent Erdély fejedelmének nevezte, és május 1-jén Bethlen megkapta az írásbeli döntést is. Szkender pasa, Magyar Ogli Ali szilisztrai pasa, Sahin Giráj tatár kán, valamint a moldvai és havasalföldi fejedelmek utasítást kaptak, hogy Bethlent kísérjék el Erdélybe. 1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthory Gábort, és október 23-án Bethlen Gábort választotta fejedelemmé.

A Bethlen uralkodása előtti huszonöt év külső és belső háborúskodással telt el, amely a lakosság számának csökkenését is eredményezte. A rendek nagy reménységeket fűztek Bethlenhez, ugyanakkor megválasztását kemény, addig példa nélkül álló feltételekhez kötötték, fenntartva maguknak az ellenállás lehetőségét. Bethlen türelemmel látott hozzá a belpolitikai helyzet stabilizálásához. Báthory Gábor híveit észérvekkel hódoltatta meg, a szász univerzitás jogait helyreállította, a katolikusok ellen 1610-ben hozott intézkedéseket enyhítette. 1616-ban kettő kivételével megkegyelmezett az ellene áskálódó uraknak (Keresztesi Pál, Kornis Zsigmond, Szilvási Boldizsár, Kálnoki János, Daczó Pál, Johann Benkner).

1616. november végén hadjáratot indított az Erdélybe több ízben betörő hajdúk ellen. Miután elfoglalta Ecsed, Szilágysomlyó és Szilágycseh várát, fegyverszünetet kötött, és a magyarországi rendek megígérték, hogy a további támadásokat meg fogják akadályozni.

Központosított államszervezetet épített ki, ezzel párhuzamosan arra törekedett, hogy pénzügyi helyzetét megszilárdítsa. A kincstári jövedelmekről pontos összeírást készíttetett, és felülvizsgáltatta az 1588 óta történt adományozásokat, csak azokat erősítve meg, amelyeket az ország szolgálatában szerzett érdemekért juttattak. A boszorkányperek során Török Katától, Iffju Katától és Báthory Annától elkobzott birtokok szintén a kincstárt erősítették.

II. Mátyás eleinte nem akarta Bethlent fejedelemként elismerni, azonban sem a német rendek, sem a magyarországiak nem voltak hajlandóak Erdély megszerzéséért háborúba bocsátkozni. Így hosszas tárgyalások után, amelyeken az erdélyi fejedelmet Péchi Simon kancellár, Balassi Ferenc és Borsos Tamás képviselték, 1615. május 6-án megszületett az első nagyszombati egyezmény, amelyben Bécs elismerte Bethlen fejedelemségét, visszaadta Husztot és Kővárt Máramarossal együtt, megtartotta viszont Nagybányát. Az 1617. július 31-iki második nagyszombati egyezmény lényegében megerősítette az elsőt, a részletes feltételeket az 1619. március 26-án lezárt nagykárolyi értekezlet rögzítette.

A Porta jóindulatát 1616-ban Lippa várának átadásával biztosította; a sokáig halogatott, és végül kényszerűségből megtett lépés miatt számos kortárs és történetíró kritikáját vonta magára. Sikeresen kivonta magát azonban a törökök azon parancsa alól, hogy hadjáratot indítson Moldvába, a lengyelek által uralomra juttatott Alexandru Movilă ellen. A törökök által szintén követelt Jenő várának átadását is sikerült elkerülnie.

Erdély aranykora (1619–1626)

A harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a Habsburgok ellen. 1619-ben, szövetkezve a cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, s csapatai már Bécs alatt álltak, amikor Homonnai György Lengyelországból betörve hátba támadta, mire kénytelen volt visszavonulni. A besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. 1622. január 6-án a nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért el, 1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége 1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.

Széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni a nyugat-európai országok és a kelet-európai népek között. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében a korábbi békekötéseket erősítette meg. További terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel korona megszerzésére irányultak, 1629. november 15-én bekövetkezett halála akadályozta meg.

Az ipar és a kereskedelem előmozdítására merkantilista jellegű gazdaságpolitikát kezdeményezett s országába külföldi iparosokat telepített (morva anabaptisták). Hatalmát nem az adózásra építette, hanem a fejedelmi hatáskör ésszerűbb kihasználására. Tovább fejlesztette a nemesfémbányászatot, külföldről jó szakembereket hívott be. A kereskedelmet fellendítette, jó pénzt veretett, és a sokirányú áruforgalmat úgy szabályozta, hogy letiltotta a legfontosabb árucikkek kivitelét - maga járt elő jó példával a felvásárlásukkal-, hogy kedvezőbb áron tudják eladni külföldön, amikor hiány lép fel azokból.
Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított.

Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában.

Második házassága előtt unokaöccsét Bethlen Istvánt szánta utódjának, neveltetéséről is ennek megfelelően gondoskodott.
Felesége, Brandenburgi Katalin, akit 1626 májusában a gyulafehérvári országgyűlés utódlási joggal ruházott fel (öccsével, Bethlen Istvánnal együtt), férje halála után csak néhány hétig ült a fejedelmi székben.