Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette:„Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5)
Kedves Testvérek!
A betegek XXIV. világnapja lehetővé teszi számomra, hogy különösen közel kerüljek hozzátok, kedves beteg embertársaim, valamint azokhoz is, akik ápolnak benneteket.
Miután erről a napról a Szentföldön ünnepélyes keretek között emlékeznek majd meg, ebben az évben azt javaslom, hogy a kánai menyegző evangéliumi történetéről elmélkedjünk (Jn 2,1-11), ahol Jézus az édesanyja közbenjárására vitte végbe első csodáját. A kiválasztott téma: Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5), jól illeszkedik az Irgalom Rendkívüli Jubileumi Szentéve kereteihez is. A világnap központi, eucharisztikus megünneplésére 2016. február 11-én, a lourdes-i Szűz Mária liturgikus emléknapján kerül sor, éppen Názáretben, ahol „az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1,14). Jézus Názáretben kezdte megváltó küldetését azáltal, hogy Izajás próféta szavait magára vonatkoztatta, amint arról Lukács evangélista tudósít: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18-19).
A betegség, főleg, ha súlyos, mindig krízist okoz az ember életében, és mélyre hatoló kérdéseket vet fel. Az első percben gyakran lázadunk: miért éppen velem történt ez meg? Talán elkeseredünk, arra gondolunk, hogy mindennek vége, már semminek nincs értelme.
Ezek a helyzetek egyrészt Istenbe vetett hitünk próbáját jelentik, ugyanakkor megmutatkozhat számunkra a hit pozitív ereje is. Nem mintha eltüntetné a betegséget, a fájdalmat, vagy a belőlük fakadó kérdéseket; hanem mert megadja a kulcsot ahhoz, hogy felfedezzük annak mélyebb értelmét, amit megélünk; a kulcsot, amely segít meglátni, hogy a betegség hogyan válhat a Jézushoz való szorosabb kötődés útjává, aki mellettünk lépked, keresztet hordozva. És ezt a kulcsot az édesanyjától, Máriától kapjuk meg, aki jól ismeri már ezt az utat.
A kánai menyegzőn Mária az aggódó asszony, aki észreveszi az ifjú pár számára oly fontos dolgot: elfogyott a bor, az ünnep vidámságának szimbóluma. Mária felfedezi a bajt, bizonyos értelemben a magáénak érezve azt, és tapintatosan, gyorsan cselekszik. Nem csak szemlélő marad, még kevésbé késlekedik azzal, hogy ítéletet alkot, hanem Jézushoz fordul, és elé tárja a problémát úgy, ahogy van: „Nincs több boruk”(Jn 2,3). És amikor Jézus a tudomására hozza, hogy még nem jött el megnyilatkozásának ideje, (Jn 2,4), így szól a szolgákhoz: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). És Jézus ekkor csodát tesz, nagy mennyiségű vizet borrá változtatva, amely azonnal a legjobb bornak bizonyul az ünnepségen. Milyen tanítást kaphatunk a kánai menyegző misztériumából a Betegek Világnapjára?
A kánai menyegző az egyház képe: a középpontjában ott van az irgalmas Jézus, aki csodát tesz, körülötte vannak a tanítványok, az új közösség első tagjai, és Jézus és a tanítványai mellett ott van Mária, a gondoskodó és imádkozó anya. Mária részt vesz az egyszerű emberek örömében, és megsokszorozza azt; közbenjár Fiánál az ifjú pár és minden vendég érdekében. És Jézus nem utasította vissza édesanyja kérését. Milyen nagy reménységet ad ez a tény mindannyiunk számára! Van egy édesanyánk, akinek a tekintete éber és jóságos, mint a Fiáé; anyai szíve irgalommal teli, mint az övé, segíteni akaró kezei, mint Jézus kezei, amelyekkel az éhezőknek kenyeret tört, a betegeket megérintette és meggyógyította. Mindez bizalommal tölt el, és megnyit minket Krisztus kegyelme és irgalma felé. Mária közbenjárásán keresztül megtapasztaljuk a vigaszt, amelyért Pál apostol áldást mond Istennek: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is” (2Kor 1, 3-5). Mária a „megvigasztalt” anya, aki vigaszt nyújt gyermekeinek.
Kánában kirajzolódnak Jézusnak és az ő küldetésének megkülönböztető jegyei: ő az, aki segít a bajban levőnek, a szükséget szenvedőnek. És valóban, messiási szolgálatában sokakat meggyógyít bajából, betegségéből, megszabadít a gonosz lelkektől, visszaadja a vakok látását, a sántákat járni tanítja, a leprásoknak visszaadja az egészségüket és a méltóságukat, feltámasztja a halottakat, és a szegényeknek hirdeti az evangéliumot (vö. Lk 7,21-22). És Mária kérése, amelyet a Szentlélek sugallt anyai szívének az esküvői ünnepségen, felfedte Jézus messiási hatalmán túl irgalmasságát is.
Mária gondoskodásában Isten gyengédsége tükröződik vissza. És ugyanez a gyengédség van jelen oly sok ember életében, akik a betegeknek szentelve magukat képesek a szükségleteikre odafigyelni, még a legrejtettebbekre is, mert szeretettel tekintenek rájuk. Hányszor fordul elő, hogy egy anya a beteg fia ágyánál, vagy egy idős szülőjét ápoló fiú, egy nagymama vagy nagypapa mellett álló unoka a Szűzanya kezébe teszi le könyörgéseit. Szeretteink számára, akik a betegség miatt szenvednek, elsősorban az egészséget kérjük. Maga Jézus is megmutatta Isten országának jelenvaló voltát a gyógyításain keresztül: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak” (Mt 11,4-5). De a hittel teli szeretet által a fizikai egészségen túl valami nagyobbat kérünk számukra: a békét, az élet derűjét, amely szívből fakad és Isten ajándéka, a Szentlélek gyümölcse, amit az Atya sohasem tagad meg azoktól, akik bizalommal kérik tőle.
A kánai jelenetben Jézuson és Édesanyján kívül ott vannak azok is, akiket „szolgáknak” hívnak, akiket Mária így utasít: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Természetesen a csoda Jézus cselekedetéből fakad; azonban ő emberi segítséget is szeretne igénybe venni a csoda beteljesüléséhez. Megtehette volna, hogy a bor közvetlenül megjelenjen a korsókban. De ő számít az emberi együttműködésre, és megkéri a szolgákat, hogy töltsék meg a korsókat vízzel. Milyen értékes és tetsző dolog Isten szemében az, ha másokat szolgálunk! Ez minden más dolognál hasonlatosabbá tesz minket Jézushoz, aki „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon” (Mk 10,45). Ezek a névtelen személyek az evangéliumban oly sok mindenre tanítanak minket. Nem egyszerűen csak engedelmeskednek, hanem nagylelkűen engedelmeskednek: színültig megtöltötték a korsókat (vö. Jn 2,7). Bíznak az Édesanyában, azonnal és jól elvégzik, amit kér tőlük, panaszkodás és számítgatás nélkül.
A Betegek Világnapja alkalmából kérhetjük az irgalmas Jézustól, Mária közbenjárásával, aki az ő anyja és a mi anyánk, hogy adja meg mindnyájunknak a szükséget szenvedők, és konkrétan a beteg testvéreink szolgálata iránti készséget. Olykor ez a szolgálat nehéz és fárasztó lehet, de biztosak vagyunk abban, hogy az Úr nem mulasztja el, hogy emberi erőfeszítéseinket valami istenivé alakítsa. Mi is lehetünk kezek, karok, szívek, amelyek segítenek Istennek, hogy a gyakran rejtett csodáit véghezvigye. Mi is, akár egészségesen, akár betegen, felajánlhatjuk erőfeszítéseinket és szenvedéseinket, mint ahogy a kánai menyegzőn az a víz megtöltötte a korsókat, majd a legjobb borrá változott. A szenvedőknek nyújtott tapintatos segítséggel, vagy együtt élve a betegséggel, vállunkra vesszük mindennapi keresztünket, és követjük a Mestert (vö. Lk 9,23); és még ha a szenvedéssel való találkozás mindig misztérium marad is, Jézus segít felfedezni az értelmét.
Ha tudjuk követni Mária szavát, aki hozzánk is szól: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond”, Jézus minden alkalommal át fogja változtatni életünk vizét értékes borrá. Így, a mostani Betegek Világnapja, amelyről ünnepélyesen emlékeznek meg a Szentföldön, segíti megvalósítani azt a kívánságot, amelyet az Irgalom Rendkívüli Jubileumi Szentévére felszólító bullában fogalmaztam meg: „Ez az irgalmasságban átélt Jubileumi Esztendő segítse elő a találkozást ezekkel a vallásokkal [a zsidósággal és az iszlámmal] és a többi nemes vallási hagyománnyal; tegyen nyitottabbá bennünket a párbeszédre, hogy jobban megismerjük és megértsük egymást; szabadítson meg az elzárkózás és a megvetés minden formájától, továbbá űzzön el minden erőszakot és megkülönböztetést” (Misericordiae Vultus, 23). Minden kórház és gyógyító intézmény látható jellé válhat, a találkozás és a béke kultúráját előmozdító hellyé, ahol a betegség és a szenvedés megtapasztalása, mint ahogy a szakszerű és testvéri segítségnyújtás is, hozzájárulnak minden korlát és megosztottság legyőzéséhez.
Mindehhez példaként szolgál az elmúlt év májusában szentté avatott két szerzetesnővér: szent Marie Alphonsine Danil Ghattas és a keresztre feszített Jézusról nevezett szent Mariam Baouardy, akik mindketten a Szentföld szülöttei. Az előbbi a szelídségről és az egységről adott példát, világosan megmutatta, milyen fontos, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, és egymást szolgálva kell élnünk. A második, alázatos és írástudatlan szent, a Szentléleknek engedelmeskedve, a muzulmán világgal való találkozás eszközévé vált.
Mindazoknak, akik a betegeket és szenvedőket szolgálják, azt kívánom, hogy töltse el őket Mária lelke, aki az irgalmasság anyja. „Tekintetének édessége kísérjen bennünket a Szentévben, hogy valamennyien fölfedezhessük Isten gyöngédségének örömét” (uo. 24), és hordozzuk ezt a szívünkben és a cselekedeteinkben. A Szűzanya közbenjárására bízzuk szenvedéseinket és aggodalmainkat, az örömökkel és vigasztalásokkal együtt, és hozzá fordulunk imánkkal, hogy tekintsen ránk irgalmas szemeivel, különösen a fájdalom óráiban, és tegyen minket méltóvá arra, hogy szemlélhessük az irgalom arcát, a Fiát, Jézus Krisztust, most és mindörökké.
A mindnyájatokért mondott könyörgést apostoli áldásommal kísérem.
Vatikán, 2015. szeptember 15-én,
a Fájdalmas Anya ünnepén
FERENC
2016. február 11.
