Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban lamentációt (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.

A nagypénteki az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet ma az oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata végbement. A nagypénteki szertartás a kezdetekben már kialakult, és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása: az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét. A passiót felolvassák, vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az egyház, az emberiség nagy kéréseiért. A szertartás során a kereszt alatt állunk, így tárjuk kéréseinket Isten elé.

A szentírási olvasmányok utáni egyetemes könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért – és különösen a szenvedőkért.

Ezután a pap a virágvasárnapon letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Az oltár előtt álló feszülethez járulunk: nem egy fafeszület előtt hódolunk, hanem a Golgota keresztjén függő Megváltó előtt. Őhozzá járulunk, aki meghalt értünk, és aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó, és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.

Végigjárva Jézus keresztjének útját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem Húsvét. A Húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a jók győzelme, mert ez a végső jónak, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Magyar Kurír