A rendületlen hitet és a hazaszeretetet őrizni – mindennapi feladat

A Magyar Nemzetnek (11. o.) Missziós lendületben címmel Beer Miklós váci püspök adott ünnepi interjút. A főpásztor leszögezte: „Veszélyes, kiszámíthatatlan társadalmi helyzetben élünk. Nem véletlen, hogy sokan „visszasírják" a kádári diktatúra éveit. Szörnyű volt, igaz, mondják az emberek, de legalább tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ami ellenben jelenleg zajlik körülöttünk, az alattomosságnak, a ravaszságnak, a félrevezetésnek a „magasiskolája", sokkal, de sokkal ördögibb, mint amilyen a '40-es, '50-es, '60-as években az életünk volt. Az egyház még soha nem került olyan körülmények közé, mint most. Nem azt akarom ezzel az állításommal jelezni, hogy soha ilyen rossz, ilyen nehéz nem volt egyházunk helyzete, hanem azt, hogy fondorlatos módon tesznek tönkre körülöttünk mindent. Leginkább az ifjúságot. Az elmagányosodott, depresszióra hajlamos emberi társulásokban, ahol elsősorban a gyanakvás irányítja a kapcsolatokat, óriási a felelősségünk, hogy mi, keresztények, katolikus lelkipásztorok tisztán és hitelesen tudjuk az isteni igazságokat hirdetni, azokat képviselni. Nemcsak szóval, hanem a tetteinkkel, a viselkedésünkkel is… Amikor kilépünk a templomból, akkor kezdődik a mi keresztény tanításunk."

A váci püspök emlékeztet rá, hogy „az országban elsőként sikerült megszerveznünk, hogy az egyházmegye területén lévő összes kórházban legyen főállású lelki gondozó. Fizetésüket nem az egészségügyi intézmények költségvetéséből veszik el, hanem a püspökségtől kapják, munkálkodásukhoz az államtól semmiféle támogatást nem kértünk, és nem is kaptunk. Sok fejmosást kapok emiatt, miért nem fogadom el azt, ami a paragrafusok szerint járna nekünk, mondogatják egyesek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékének szentelt esztendő végén tán mondani is felesleges, egyházunk hitele azon múlik, hogy miként tudunk a társadalom szociális gondjain segíteni. Most, hogy az egészségügyben oly rettenetesen nagy a zűrzavar, hogy annyira megalázottak a betegek, az orvosok, a betegápolók, kutyakötelességünk az egyházzal karöltve melléjük állni."

A főpásztor kiemelten szólt a Szegletkő Gyermekotthonról, amelyben 12-16 éves szenvedélybeteg állami gondozott gyermekek ápolását, gyógyítását végzik civilek, Laczkó Mihály lelkipásztor vezetésével. „A Szegletkő Gyermekotthon 2006 januárjában kezdte meg működését, és ma már én is tudom, nemcsak szabad, de kell is vállalni ezt a missziót. Miként a szellemi fogyatékos gyermekeket gondozó intézményeinkben, itt sincs értelme feltenni a kérdést, hasznos-e, eredményes-e a munkánk. A szolgálat a fontos. A 15 férőhelyes Szegletkő Gyermekotthon várólistáján, amely a főváros, Pest és Heves megye drogfüggő állami gondozott fiataljainak a nevét rögzíti, 3000 név szerepel, valamennyien kezelésre várnak. Szegletkő csepp a tengerben, óriási társadalmi összefogásra volna szükség, hogy a beteg világnak ezt a förtelmes jelenségét orvosolni lehessen. A terápia lényege voltaképpen egyszerű, együtt kell lenni, szeretettel kell körülvenni a drogfüggő gyermekeket."

A váci püspök kiemelten szólt a cigány pasztorációról, óriási szerencsének nevezve, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, a romológiai oktatási program keretében „komoly szakmai háttérrel rendelkező, a cigányság sorsát nagy beleérző képességgel áttekintő, elkötelezett oktatók tanítanak. Nem is egy közülük maga is cigány származású. Mindnyájunk jövője szempontjából nagyon fontos volna, ha mielőbb felnőne egy tettre kész cigány értelmiség. A leendő pedagógusoknak, de egyházunk papjainak is lehetővé tesszük, hogy a cigányság lelkét megértsék. Nem szabad kívülről megítélni, eléítélni őket. Plébánosként Pilismaróton, Dömösön, Esztergomban, hosszú éveket töltöttem cigányok között. Átéltem, tehát tudom, ha valaki meri őket szeretni, kitárják a szívüket előtte. Egyszer s mindenkorra el kellene felejtenünk azt a lekezelő magatartást, amit a világ általában tanúsít irántuk. Ha nem ismerjük fel Krisztus arcát a cigány emberben, hazugság a vallásosságunk. Persze, a cigány embert nem a templomban kell Isten igéjére és a keresztény erkölcsre tanítani, hanem a templomon kívül. Meg kell találnunk az utat feléjük. Ebben próbál segíteni az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a holnap tanítóinak, óvodapedagógusainak, hittanárainak, szociális munkásainak. Egyházmegyénk büszkesége szerintem a cigánymissziós központunk is, ahol először kenyeret adnak a nógrádi falvakban nyomorúságos körülmények között élő cigány családoknak, s csak azután beszélnek nekik Krisztusról."

A főpásztor elmondta azt is: „Talán az a hibánk, hogy nem mindig élünk hiteles keresztényként, a püspöki székvárosokban sem. Az egyház megnyilvánulásaiban még mindig túl sok az intézményi külsőség, ám a szellemiségünkkel még mindig nem vagyunk igazán jelen a társadalomban. Ha a mindennapok gondjaiban is ott volnánk felebarátaink mellett, ha nem vallásos, hanem keresztény emberként élnénk a hétköznapjainkat, az ünnepnapjainkat, talán változna a velünk kapcsolatos gondolkodás is." Lőcsei Gabriella interjúkészítő közbevetésére – „Püspöki jelmondata: Permanentes in fide – Rendületlenül a hitben – első hallásra úgy tűnik, a magyarság nagy versével, Vörösmarty Mihály Szózatával cseng egybe. Aki a krisztusi hit rendületlen híve, hazájának is állhatatos és megingathatatlan szolgálója?" – a váci püspök azt felelte: „A krisztusi örökséget nem lehet, nem is szabad óvatosan, tartózkodó józansággal képviselni, hanem csak erős érzelmi beállítottsággal, lendülettel, lelkesen, De magyarként sem élhetek másként, csak határtalan szeretettel a hazám és polgártársaim iránt. Ám annak a tántoríthatatlan szeretetnek, amelyet Krisztus iránt és a hazám iránt érzek, része kell, hogy legyen a figyelem, a tisztelet, a körültekintés és a türelem is. Ne legyen bántó senki számára sem, amikor én a krisztusi eszményeimért és magyarságomért lelkesedem. Különben nem tudom elfogadtatni másokkal a hitemet, a meggyőződésemet, a hazámhoz, népemhez való elszánt kötődésemet, de magamat sem. A rendületlen hitet és a hazaszeretetet őrizni – mindennapi feladat. Ma már kevés, ahogy tavaly hittünk, ahogyan a múlt évben szerettük ezt a kicsi hazát. Ezekben a dolgainkban nincs megállás, mindig tovább kell lépnünk. Számomra ezt jelenti a szó: rendületlenül."

Magyar Kurír