Nagyobb ünnep van még karácsonynál, de szebb, szívet megrendítőbb nincs. Nincs, mert határtalan öröm tölti be az ember lelkét. Ez az öröm a szeretet kifejezésének egyik kedves szimbólumát, a karácsonyfát állítja be otthonainkba, gyertyafényeket gyújt és boldogságot varázsol. Ez az öröm nem akar megosztatlan maradni, túllépi az egyéni határokat, úgy akarjuk, hogy mindenki mosolygós tekintetű, vidám arcú, boldog szívű legyen. 

Határtalan öröm tölti be lelkünket, mert mi a külsőségekben, egy kialakult népszokáson, egy ajándékozási hónapon túllépve, tudjuk, hogy minek örülünk. Tudjuk, hogy az istállóban született, jászolban fekvő kisgyermek nem egy mitológiai alak, nem mesébe illő lény, hanem Istennek a Fia, a Megváltó. Ő az, akit Isten megígért a világnak, akiről a próféták annyit jövendöltek, akit az emberek annyi századon keresztül vártak, nemcsak a választott nép fiai, hanem még a pogány népek is. Határtalan öröm tölti be a lelkünket, mert tudjuk, hogy e kisgyermek az a valaki, aki sarkaiból kiforgatta a világot egyéniségével és tanításával. Neki köszönhetjük a szeretet parancsát, amely más jogrendet hozott a régi helyett, a szemet-szemért jogrend és a rabszolgatartó jogrend helyébe. Ha Krisztus más egyebet nem tett volna, csak egyedül ezt, akkor is a világ megváltója lenne, mert mi más biztosít az emberek között nyugodt egymás melletti életet, békét, ha nem a szeretet. Neki köszönhetjük a munka méltóságát, azt, hogy a munka nem megalázás, nem szégyen. A munkát kerülő, rabszolgákat tartó korban Jézus nem szégyelli magát az ács fiának neveztetni, és kezét kérgesre dolgozni. Neki köszönhetjük a családi élet szentségét, azt a szeretetteljes miliőt, amelyben a megfogamzott élet kibontakozhat, szárba szökkenhet és nem válik a halál martalékává vagy torz figurává. Neki köszönhetjük életünk célját, értelmét, azt, hogy nem kell erről az életről úgy vélekednünk, mint ahogy vélekedtek sokan Ő előtte, vagy ma is vélekednek nélküle. Neki köszönhetjük, hogy életünk nem üres, céltalan bolyongás, hanem meghatározott cél felé való zarándoklás, és még szenvedéseinknek, megpróbáltatásainknak is van értelme, nem kell azok láttán kétségbe esnünk, az öngyilkosságba menekülnünk. 

Határtalan öröm tölti be lelkünket azért is, mert tudjuk, hogy e gyermek az a Krisztus, aki óriási hatást gyakorolt az emberiségre. Hatást gyakorolt hallgatóira, akik így kiáltottak fel: „Ember így még nem beszélt" (Jn 7, 46). Hatást gyakorolt századokon keresztül az emberekre, akik követték őt még a halálba is. Hatást gyakorolt a tudományra, bár nem tudományos igazságokat jött tanítani és felfedezéseket tenni, de megtanított becsülni és értékelni azokat. Ó, mennyi érték kallódott volna el, ha azok a sokszor „semmittevőknek" nevezett szerzetesek annyi fáradozással ne másolgatták volna a kódexeket. Hatással volt a művészetre. Ha a múzeumokból kidobnánk a vallásos tárgyú alkotásokat, megnézhetnénk, mi maradna ott. Egy múzeumban, egy koncerten, egy irodalmi mű előtt sokszor érthetetlenül áll az, aki nem ismeri a Biblia eseményeit, igazságait. Ezért mondja Heller Ágnes filozófusnő még a kommunizmus alatt megjelent Mindennapi élet című könyvében: „A Jézus-alak vonzó ereje messze túlhaladja azok körét, akik hisznek benne. Jézus messzemenően egyéni, embernek utolérhetetlen. Egyéni a halála is, halála az ő halála, saját sorsához tartozik". 

Határtalan öröm tölti el lelkünket, mert mindezt tudjuk, s ennek az örömnek jegyében ünneplünk, köszöntjük a kis Jézust. Azt kívánom minden kedves olvasónak, hogy ez a határtalan öröm tegye élményteljessé az idei karácsonyt is.

Tamás József 
római katolikus püspök