Tiszta hitben és áldozatos szeretetben – Interjú Bölcskei László vikáriussal

 

 

 

 

 

Az elmúlt év december 23-án hozták nyilvánosságra, hogy Templi József nagyváradi főpásztor nyugalomba vonulási kérelmét elfogadva XVI. Benedek pápa msgr. Böcskei László temesvári általános helynököt nevezte ki a váradi egyházmegye élére. Az ünnepélyes püspökszentelésre március 7-én kerül sor a nagyváradi székesegyházban. A temesvári egyházmegyét elhagyni készülő msgr. Böcskei László vikáriust ez alkalomból kértük beszélgetésre.

- Hogyan érintette a kinevezés lelkipásztorként és magánemberként?

- Amikor Roos Márton püspök atya bekopogott hozzám a hírrel, őszintén szólva vegyes érzelmekkel fogadtam a Szentatya döntését. Lelkipásztorként felszentelésemkor engedelmességet fogadtam mindenkori elöljárómnak, a Szentatya döntését elfogadom, tiszteletben tartom. Ugyanakkor ez a kinevezés gyökeres változást hoz eddigi életemben és munkámban. Egy ilyen történelmi múltú egyházmegye vezetése óriási felelősséggel jár. Azonban bízom abban, hogy akik e döntést meghozták, a Szentlélek kegyelmével tették. Ebben a hitben vállalom az új feladatot. Nem tagadhatom viszont, hogy búcsúzni nem könnyű. Közel húsz esztendeig szolgáltam a temesvári egyházmegyét. Itt is születtem, tehát ezer szállal kötődöm ehhez a vidékhez és mindazokhoz, akiket ez alatt az idő alatt megismertem: barátaimhoz, kollégáimhoz, a hívekhez, a fiatalokhoz. És természetesen a családomhoz. De idős édesapámnak is csak azt tudtam mondani, amiről beszélgetésünk elején már szóltam: amikor a papi hivatást választottam, egyben engedelmességet fogadtam, tehát oda megyek, ahova az elöljáróim küldenek.

- Az eddigi munkája során mi nyújtott elégtételt az Ön számára?

- Visszatekintve az eltelt esztendőkre, mindig voltak körülöttem olyan személyek, akiket Isten mellém rendelt vagy azért, hogy tanítsanak, képezzenek, vagy pedig azért, hogy én támogathassam, segíthessem őket. Hálával tartozom Kräuter Sebestyén megboldogult megyés püspöknek, aki titkárává nevezett ki, valamint Roos Márton főpásztorunknak, akivel közel húsz esztendeje dolgoztunk együtt. Tőle sokat tanultam. Ő volt az, aki kezdetben bevezetett a munkába, később pedig, püspökként, megbízott bennem és megbeszélhettem vele minden olyan tervet és tevékenységet, ami egyházmegyénk jelenét és jövőjét érintette. Az irántam tanúsított bizalom volt az, amiből nap, mint nap erőt és bátorságot meríthettem, hogy a temesvári egyházmegyét olyan szellemben szolgáljam, ahogyan ők tették, teszik. Elégtételt és örömet jelentett, hogy sikerült jó munkatársakra találni. Gondolok itt a papi közösségre, mindazokra a lelkipásztorokra, akik bekapcsolódtak az itteni munkába, valamint a világi munkatársakra, akikkel ugyancsak jó volt az együttműködés. Sikerült szoros kapcsolatot, közvetlen, őszinte légkört kialakítani a paptársaimmal és a hívekkel, mert ebben a változó világban, az egyre növekvő igények közepette csak egymást elfogadva és támogatva tudunk célt érni, illetve tovább tervezni. A nyílt párbeszéd a jól működő közösség alapja, amelyből egyben biztatás, ösztönzés fakad.

- A nagyváradi egyházmegyében melyek lesznek a legsürgősebb tennivalók?

- Elsőként természetesen meg kell ismernem az egyházmegyét. Történelmét tekintve a nagyváradi egyházmegyének hasonló volt a sorsa a temesváriéval. Ezt az ősi püspökséget is felosztották, területének egy része ma a debreceni egyházmegyét alkotja. Alapítása ugyancsak Szent István nevéhez fűződik, védőszentje pedig a magyar lovag-király, Szent László. Területét tekintve a nagyváradi egyházmegye kisebb, mint a temesvári, kevesebb plébániával, így természetesen a lelkipásztorok és szerzetesek száma is kisebb. Nemzetiségileg sem annyira sokszínű, magyarok, németek, románok és szlovákok lakják. Nagyváradon azonban a római katolikus püspökség mellett még három található: református, görög katolikus és ortodox. A nagy átalakulások, kivándorlás, migráció nem érintette annyira. Mindezek azonban általános információk, adatok. Mivel püspökként elsősorban a papságra számíthatok, mindenekelőtt velük szeretnék szoros kapcsolatot kialakítani. Ugyanakkor meg szeretném ismerni az egyházközségeket is, a hívek gondjait, törekvéseit, elvárásait. Ehhez természetesen időre van szükségem. Mivel a világban végbemenő állandó változások a helyi Egyház életére is kihatnak, meg kell találni azokat a módszereket, amelyek a lelkipásztori tevékenységet a mai ember igényeihez igazítják. A lelkipásztori szolgálat mellett azonban a szervezési feladatokra is összpontosítanom kell. Tovább szeretném erősíteni a vallásfelekezetek közötti testvéri kapcsolatokat is. Temesváron nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztem, ezeket magammal viszem, és bízom benne, hogy alapozhatok rájuk.

- Kiket tekint példaképének?

- Hálával és köszönettel gondolok Kräuter Sebestyén megyés püspökre, valamint Roos Márton főpásztorra, akiktől, amint már említettem, sokat tanultam. Példaképemnek tekintem továbbá megboldogult dr. Boros Béla érseket, akivel a temesvár-erzsébetvárosi plébánián találkoztam. Akkoriban mindketten segédlelkészek voltunk. Mindig csodáltam azt az egyszerűséget, ahogyan élt és ahogyan szolgálta a híveket, illetve mély hitéből fakadó kitartását és hűségét, amelyet a hosszú börtönévek sem törtek meg. Püspöki jelmondatom – Erősítsd hitünket – is ezeket a gondolatokat tükrözi. Erre utalnak továbbá a címeremben lévő szimbólumok, amelyeket a következőképpen értelmezek: tiszta hitben és áldozatos szeretetben virágozzék Szent László egyházmegyéje.

- Milyen gondolatokkal búcsúzik a temesvári egyházmegyétől?

- Az életemben és munkámban bekövetkezett változás különleges alkalmat nyújt, hogy köszönettel forduljak mindazokhoz, akik eddigi tevékenységemet segítették: lelkipásztoroknak, munkatársaknak, híveknek. Örvendek továbbá, hogy munkámat egy fiatal, lelkes és komoly paptársam folytatja. Szilvágyi Zsolt atyával már dolgoztunk együtt, és remélem, hogy őt is ugyanúgy fogják támogatni, ahogyan engem. Egyébként szeretném, ha a mostani búcsúzásom közeledést eredményezne, és az eddigi temesvári, szeged-csanádi és nagybecskereki testvéregyházmegyéhez a nagyváradi is csatlakozna. Hiszen mindegyik ősi püspökség alapítása Szent Istvánnak, későbbi fejlődésük, megmaradásuk Szent Lászlónak és Szent Gellértnek köszönhető. Olyan elődeink és égi közbenjáróink vannak tehát, akik ma is összefogásra, a feladatok vállalására buzdítanak.

Sipos Enikő, Heti Új Szó