P. Szentmártoni Mihály elmékedése
Mindenszentek ünnepének első olvasmánya a Jelenések könyvéből vett nagy jelenet, amely a szentek közösségének megszámlálhatatlan seregét tárja szemünk elé és azt üzeni, hogy a mi helyünk is ott van közöttük: ez a tudat ad reményt és erőt a mostani élet viszontagságai közepette.
A második olvasmányban Szent János evangélista szintén az örök jövőre irányítja figyelmünket: mi nem azok vagyunk, akik vagyunk, hanem azok, akik lehetünk és lennünk kell.
Az Evangéliumban a jól ismert Hegyi beszédet olvassuk. Már annyiszor hallottuk ezt a szöveget, hogy talán meg sem lep bennünket, pedig kimeríthetetlen kincstárat tár elénk. Próbáljuk meg ezúttal egy új módon olvasni a boldogságokat. Mi ugyanis leginkább arra fordítjuk figyelmünket, hogy kik a boldogok, de nem fontoljuk meg azt, hogy mit kapnak ígéretként azokért a lemondásokért, szorongattatásokért és megpróbáltatásokért, amiért boldogoknak mondja őket az Evangélium.
Megtudjuk azt, hogy a mennyek országát kapják, vigaszt kapnak, Isten látása lesz a jutalmuk. Jutalmuk közös nevezője az Isten országa. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Mennyire ihlet bennünket a mennyek országa? Tudunk-e vele mit kezdeni lelki életünkben?”
A Szentek olyan emberek, akik mindig aktuális üzenetet tolmácsolnak felénk. Első és alapvető üzenetük az, hogy a földi élet két pólus között megy végbe: a jelen és a jövő, az időbeli és örökkévaló között. A Szentek olyan emberek, akik a jelent élik, de a jövőre irányítják tekintetüket. A Boldogságok első része kifejezi a jelen valóságát, a második része a jövő jutalmát: szegénységben élünk még akkor is, ha nagy vagyonunk van; az élet eseményei, szeretteink elveszítése szomorúsággal tölt el bennünket akkor is, ha egészségesek vagyunk; a sok becstelenség és erőszak próbára teszi szelídségünket akkor is, ha megpróbálunk becsületesen élni; a sok igazságtalanság bosszúvágyat ébreszthet bennünk még akkor is, ha igyekszünk igazságosak lenni; a háborúk, gyilkosságok megkérdőjelezik az igazságosságra vonatkozó fogalmunkat még akkor is, ha a békét tűztük ki zászlónkra; az érzékiességben elmerülő kommunikációs eszközök elhomályosítják szemünket még akkor is, ha erkölcsileg kifogástalan életet igyekszünk élni; a sok lázadó megzavarja békességünket még akkor is, ha békét hirdetünk; a terrorizmus megzavarja társadalmi nyugalmunkat; az Egyházat kicsúfolják és üldözik, ami miatt szenvedünk. Ebben és ilyen világban hol találjuk meg lelkünk nyugalmát, az evangéliumi Boldogságokat? A Szentek arra tanítanak bennünket, hogy életünk boldogságát úgy találhatjuk meg, ha szívünket egy más valóságba horgonyozzuk le: Isten országába, Isten valóságába, ami ugyan még nem érkezett el teljes dicsőségében, de egész biztosan megérkezik.
A Szent azonban nem képzelődő ember, hanem pontosan a jövő gondolata miatt képes szembenézni a jelen pillanat nagy kihívásaival: mindennek ellenére tud és akar békességteremtő lenni, mindennek ellenére tud és akar tisztaszívű maradni, mindennek ellenére tud és akar irgalmat gyakorolni, mindennek ellenére tud és akar szomorúakat vigasztalni.
Minden keresztény életszentségre hivatott, ez pedig pontosan ugyanazt jelenti, amit a Szentek tettek: mi vagyunk a mai kor, a mai idők a mai társadalom sója és napfénye, gyertyalángja és jó illata. Nem szükségszerűen világtávlatokban kell szentekké lennünk, elég a saját kis világunkban, közvetlen környezetünkben úgy élnünk, hogy az eljövendő mennyek országára irányítjuk tekintetünket s ez erőt ad ahhoz, hogy bátran szembenézzünk a jelen pillanat kihívásaival, nehézségeivel és ellentmondásaival. Ha így élünk, akkor miénk lesznek az evangéliumi Boldogságok ígéretei.
Vatikáni Rádió
