A hit és az értelem kiegészíti egymást – a pápa gondolatai a szerdai általános kihallgatáson.
Az egymással tiszteletteljes párbeszédet folytató hit és az értelem olyanok, mint két szárny, amely felemeli az ember lelkét, hogy szemlélni tudja az igazságot. A Szentatya II. János Pál pápának ezekre a szavaira emlékeztetett szerdán délelőtt az általános kihallgatás során, amelyre mintegy 30 ezer személy gyűlt egybe a Szent Péter téren. A zarándokok sokaságában magyar hívek is voltak. A budapesti Szent Angéla iskola növendékeit és a somlóvásárhelyi híveket a pápa ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Az egyház az apostolok, a szentek és a boldogok tanúságtételére épült. Meszlényi Zoltán püspök vértanúsága legyen számotokra példa a keresztény életvezetésben.”
Katekézisét a pápa a XII. századi Európa két nagy latin teológia irányzatának, a monasztikus és a skolasztikus teológiának szentelte, amelyek gondviselésszerű kulturális és társadalmi körülmények között alakultak ki. A Szentatya arra kérte a mai keresztényeket, hogy tegyék közkinccsé ezt a rendkívül nagy spirituális és szellemi örökséget. A hit nyitott arra, hogy megértse az értelem által végbevitt igyekezetet, míg az értelem elismeri, hogy a hit nem szegi szárnyát az értelemnek, hanem még szélesebb és magasabb rendű horizontok felé irányítja. A Szentatya szavai szerint ez jelenti a skolasztikus teológia örök tanítását.
Aquinói Szent Tamás és Bagnoregio-i Szent Bonaventura századában a teológiai tevékenység fellendülése két nagy helyszínen történt: a monostorokban és városi iskolákban, amelyek közül néhány a későbbi egyetemek magva lett. A keresztény középkor e két tipikus környezetéből, a monostorból és a schola-ból, az iskolából kiindulva beszélhetünk két egymástól eltérő teológiai módszerről, azaz a monasztikus és a skolasztikus teológiáról. A monasztikus teológia képviselői a szerzetesek, általában az apátok voltak, akik az Isten iránti áhítat és vágyódás felszítására törekedtek. Míg a skolasztikus teológia művelői a kutatást sürgető, nagyműveltségű személyek voltak, magiszterek, akik arra törekedtek, hogy értelemszerűen mutassák be az isteni misztériumot, amelyet a hit által vallunk ugyan, de amelyet az emberi értelem is képes felfogni. Az elérendő cél és a módszer eltérése folytán a két irányzat máshogy foglalkozott a teológiával. A XII. századi monostorokban a teológiai módszer elsősorban a Szentírás magyarázatához fűződött, tehát főként biblikus teológia volt. Az Isten Igéjével foglalkozó legutóbbi püspöki szinódus is hangsúlyozta az írások spirituális megközelítésének fontosságát.
A skolasztikus teológia elsősorban a székesegyházak mellett létesített iskolákban fejlődött ki, egy tanítómester és tanítványai körül, amelyek célja főként a papok képzése és művelődésben elkötelezettek formálása volt. A skolasztikus teológia törekvése az volt, hogy bemutassa a keresztény kinyilatkoztatás egységét és harmóniáját, mint skolasztikusnak nevezett módszert, amely bizalmat ad értelemnek. A grammatika, a filozófia és a logika egyaránt a teológiai tudás szolgálatában álltak. A skolasztikus summákat olvasva még ma is csodálattal tölt el bennünket a rendezettség, az átláthatóság és az érvek logikai sorrendje.
A Szentatya a szerdai általános kihallgatáson mondott katekézisét a következő gondolatokkal zárta: „A tudás csak akkor tud gyarapodni, ha szereti az igazságot. A szeretet értelemmé válik és az igazi teológia a szívek bölcsessége, amely irányítja és alátámasztja a hitet és a hívek életét. Imádkozzunk tehát azért, hogy a megismerés útját és az Isten misztériumaiban való elmélyedést mindig az isteni szeretet fénye világítsa meg.”
Vatikáni Rádió
