Krisztus a halál elleni orvosság! – a pápa homíliája Húsvét vigíliáján
Egy ősi júdeai legenda szerint, amely az „Ádám és Éva élete” c. apokrif könyvben olvasható, a nagybeteg Ádám, élete utolsó óráiban elküldte Set nevű fiát és Évát, a Paradicsom vidékére, hogy hozzanak neki az irgalmasság olajából. Miközben Éva és Set imádkozva és sírva keresték az élet fáját, megjelent nekik Mihály arkangyal. Azzal fordult hozzájuk, hogy nem kapnak az olajból, és Ádámnak meg kell halnia. Később keresztények a vigasz szavaival egészítették ki a történetet. Az arkangyal szerint 5500 év múltán eljön majd a földre Krisztus Király, Isten Fia, aki mindenkit, aki hisz benne, megken az irgalmasság olajával. Ez a legenda jól mutatja az ember kétségbeesését a betegséggel, a fájdalommal és a halállal szemben. Az ember meg van győződve arról, hogy valahol léteznie kell a halál elleni gyógyfűnek. Előbb-utóbb nemcsak a különféle betegségek elleni gyógyszereket kell felfedezni, hanem léteznie kell az örök élet orvosságának is. Korunk orvostudománya is egyre jobb és hosszabb élet biztosítására törekszik. De vajon valóban jó lenne-e több száz évig élni? – tette fel a kérdést a pápa. Az emberiség rendkívüli módon elöregedne, a fiatalok számára nem lenne hely. Kimerülne a megújulásra való képesség és egy véget nem érő élet inkább büntetés, semmint jutalom lenne. A halál elleni valódi gyógyfűnek nem pusztán az lenne a szerepe, hogy jelenlegi életünket meghatározatlan időre meghosszabbítsa. Új életet kellene bennünk teremtenie, amely valóban képes az örökkévalóságra.
Ez a halál elleni gyógyfű, ez az igazi orvosság létezik, már megtalálták és hozzáférhető. Ezt az orvosságot a keresztségben kapjuk meg: ekkor egy új élet kezdődik bennünk, amely a hitben érik meg.
A keresztségben Isten új ruhájába öltözünk. Ez a folyamat egész életünkön át tart és képessé tesz bennünket az örökkévalóságra.
A keresztség szentségében két mozzanat van, amely ezt a folyamatot jelzi. Mindenekelőtt az ellentmondás a sátánnak és a keresztségi fogadalmak. Az ősegyházban a keresztelendő nyugat, a sötétség felé fordult. A napnyugta jelképezte ugyanis a halált, vagyis a bűn uralmát. A keresztelendő tehát nyugat felé fordulva mondott háromszor „nemet” az ördögnek, pompájának és a bűnnek. A „pompa”, vagyis az ördög fényűzése az istenek ókori kultuszának ragyogását, az amfiteátrumok előadásait jelentette, ahol élvezettel nézték, hogyan falnak fel vadállatok élő embereket. Az ennek való ellentmondás olyan kultúra visszautasítása volt, amely az embert a hatalom, a kapzsiság, a hazugság, a kegyetlenség imádásának rabjává tette. Olyan életformától való szabadulást jelentett, amely élvezetként tüntette fel magát, ugyanakkor az ember legjobb tulajdonságainak elpusztítására ösztönzött. Ez a lemondás, kevésbé drámai módon, ma is a keresztség egyik alapvető része. Levetjük a régi ruhákat, amelyekben nem jelenhetünk meg Isten színe előtt.
Az ősegyházban a keresztelendő ezután kelet felé fordult, amely a fényt, a történelem új napját, a kelő napot, Krisztust jelképezi. A keresztelendő meghatározza élete új irányát: a szentháromságos Istenbe vetett hitnek adja át magát.
Az ősegyházban a keresztelendőt valóban levetkőztették, majd lement a keresztelőmedencébe, és háromszor alámerítették. A neofitákat, mikor feljöttek a vízből, fehér ruhába öltöztették, jelképezve Isten világosságát. Kezükbe égő gyertyát adtak az új élet, a világosság jeleként, amelyet maga Isten gyújtott meg bennük. A megkereszteltek tudták, hogy megkapták a halhatatlanság gyógyszerét.
Az évszázadok során a jelképek megfogyatkoztak, de a keresztség eseménye továbbra is ugyanaz maradt. Nem pusztán azt jelenti, hogy kissé bonyolult módon új társulathoz szegődünk, hanem halált és feltámadást, új életre születést jelent.
Igen, a halál elleni gyógyfű létezik. Krisztus az ismét hozzáférhetővé vált életfa. Ha hozzá csatlakozunk, akkor valóban élhetünk. Ezért énekeljük a feltámadás éjszakáján teljes szívünkből az Alleluját, az öröméneket, amelynek nincs szüksége szavakra. Pál apostol ezért mondhatja a filippieknek: „Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom, örvendjetek!” (Fil 4,4).
Az örömet nem lehet megparancsolni, csak ajándékozni lehet. A feltámadt Úr adja nekünk az örömet, az igaz életet. Ezen az éjszakán az egyház így imádkozik: „Fogadd el Urunk néped imáit és áldozati adományait, hogy az, ami kezdetét vette a húsvéti misztériumokkal, általad az örökkévalóság orvosságaként szolgáljon javunkra.
Ámen.
