Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmélkedése
Három évvel ezelőtt nyílt levelet írtam Szent István királyunknak. (Közölte az Új Ember 2007. augusztus 19-i száma) Az akkor megemlített kérdések ma is fennállnak, sőt még időszerűbbek. Ezért felhasználom az alkalmat, hogy módosítva a szöveget megismételjem a levelet.
Apostoli Királyi Fenség! Szent István királyunk, „országunk istápja”!
Tavaly köszöntük meg, hogy ezer évvel ezelőtt, 1009-ben megalapítottad egyházmegyénket, az erdélyi püspökséget. Most ismét Hozzád fordulunk, mint mindig tettük ezt, amikor „nagy ínségben” volt hazánk.
Apostoli királynak szólítottalak, mert valóban az voltál. Életszentséged és apostoli működésed hatalmaz fel erre. A Keleti Egyház „apostollal egyenlőnek” nevezi azokat az uralkodókat, akik népükkel együtt megkeresztelkedtek (iszaposztolosz, Nagy Szent Konstantin császár, Szent Vladimír kijevi nagyfejedelem, stb.). Te ezt a címet magától a pápától kaptad meg. Az általad alapított tíz püspökségnek ma már huszonkilenc utóda van a Kárpát-medencében. Kérünk, oltalmazd továbbra is katolikus magyar egyházunkat, hogy továbbra is rendíthetetlenül álljon azon az alapon, amelyre te helyezted ezer esztendővel ezelőtt.
Mindig nagyvonalú és bőkezű voltál az idegenekhez. Szent Fiadnak, Szent Imrének szánt intelmeidben ezt írod: „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” Bocsáss meg nekem, hogy egyszer azt mertem mondani: ezzel az intelemmel akaratlanul is előkészítetted Trianont, országod újkori felszabdalását. Igaztalan voltam veled szemben, mert a te idődben még nem volt nacionalizmus, s magatartásod a „vendégekkel és jövevényekkel” szemben teljesen evangéliumi volt. A politikai hatása is meglett ennek: „nemzeti nagylétünk temetőjéig”, a mohácsi vészig minden népet befogadott országod, és a vendégszeretet jegyében be is olvadtak a nemzet testébe. Mohács után már képtelen volt erre az elvérzett nemzet.
Napjainkban válságban van a család. Te mutattál nekünk utat életpéldáddal, amikor megalapítottad az első magyar szent családot! Tudtad szent nevelődtől, hogy a társadalom alapja a család, a keresztény társadalomnak pedig a szent család az alapja. Ne haragudj, hogy őseink hálátlanul bántak az első magyar királynéval. Népünk mindig Boldog Gizellának mondta, de szentté avatásával nem törődtek. Vállaltad Isten áldását, a gyermeket. Nem tehettél róla, hogy csak Szent Imre érte meg a férfikort. De őt, a tiszta férfiúság eszményképét is még halálod előtt magához vette az Úr. Kérünk, Szent István királyunk, járj közben népedért, hogy a keresztény családok megújítsák sorvadó társadalmunkat!
Halálod előtt már tornyosultak a felhők, előre jelezték az utolsó pogány magyar felkelést, amely halálod után hat évvel következett be. Megfosztva támaszodtól, Szent Imre herceg trónörököstől, csak a Szűzanyában, a Magyarok Nagyasszonyában láttad biztosítva a keresztény jövőt. Halálod előtt felajánlottad országodat, népedet, szent koronádat a Boldogságos Szűzanyának. Akkor lettünk Regnum Marianum, Mária országa. Köszönjük, Szent István királyunk, ezt az országmentő, gyermeki áhítatból fakadó tettedet. Mária-tiszteletünk tőled kapott örökségünk.
Merész, anakronisztikus állítás volna azt mondani, hogy az ökumenizmus előfutára is voltál. A keresztény egységtörekvés a XX. században lett igazán egyetemes mozgalommá. Ez a Szentlélek műve. De sokat mond az is, hogy már halálod után ötven esztendővel a pápa szentté avatott téged, Szent Gellérttel és Szent Imrével együtt. Abban az időben ez is már „en gros” szentté avatásnak számított. Ma, az ökumenizmus korában érhettük meg azt is, hogy I. Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka 2000. április 11-én keltezett bullájával ortodox szentté avatott Szent Hierotheusszal együtt. Ez a szent a magyarokat, azaz ahogy a krónika mondja, a „turkokat” térítő első néven ismert püspök az erdélyi Gyula udvarában élt 950 körül. A kettős szentté avatási bullát (praxis) Budapesten, a 2000. jubileumi esztendő Szent Jobb körmenetén olvasták fel a pápai legátus-bíboros, a magyar bíboros és a pátriárka jelenlétében. Szent István királyunk, bölcs belátásod szerint a magyarságot a római rítusba terelted, mert így biztosítottad a pápa oltalma alatt országod függetlenségét a keleti és a nyugati keresztény birodalom között!
A jozefinizmus tönkretette országunkban a népi vallásosság klasszikus megnyilvánulásait, köztük a zarándoklatot is. II. János Pál pápánk a szűzmáriás „egészen a Tied” jelszavú Szentatya új életre keltette és életpéldájával alátámasztotta a zarándoklatok jelentőségét. Büszkék lehetünk arra, hogy te ebben is remekeltél. Zarándokházakat emeltél a magyarok részére Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben. Sőt, Szent Péter sírjánál a zarándokház mellett templomot is emeltél védszented, Szent István diakónus, első vértanú tiszteletére. Ezt a templomot csak a bazilika bővítésekor bontották le. De cserébe II. János Pál pápa megáldotta a Szent Péter sírja körül sorjázó nemzeti kápolnák között a legszebbet és a legnagyobbat, a Magyarok Nagyasszonya magyar kápolnát. A Nagyasszony előtt térdelő ércszobrod hirdeti a világ minden zarándokának őszinte Mária-tiszteleted.
Szent István királyunk! Levelemet régi fohászunkkal zárom, amelyet mindenütt gyermeki lélekkel éneklünk:
Ah, hol vagy magyarok / tündöklő csillaga? / Ki voltál valaha országunk istápja.
Hol vagy István király? / Téged magyar kíván! / Gyászos öltözetben te előtted sírván.
