„Fiatalok a keresztény Európáért” mottóval szerveztek dicsőítő gitáros-énekes találkozót szeptember 10-én Budapesten. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Palánki Ferenc püspök mutatott be szentmisét. Böjte Csaba OFM szentek példája alapján arra biztatott, írjuk tovább Krisztus evangéliumát.

 

Böjte Csaba testvér Csobánkáról indult útnak reggel fél hatkor egy zarándokcsoporttal, hogy a mintegy húsz kilométeres úton imával, énekkel felkészülve érkezzenek meg a találkozó helyszínére, a Margitszigetre.

A találkozóra az egész országból és a határon túlról – Burgenlandból, Székelyföldről és Lengyelországból – is érkeztek fiatalok.

Az egybegyűlt sokaságot Horváth István, a rendezvényt kezdeményező újpest-kertvárosi közösség plébánosa köszöntötte.

Hálát adni gyűltünk össze mindazért a sok ajándékért, amit a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó révén kaptunk. Az élményért, az örömért, amit átélhettünk. Adjuk tovább ezt az örömet, hogy másokat is táplálni tudjon – biztatta a fiatalokat a plébános. 

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár emlékeztette a fiatalokat: amikor Szent II. János Pál pápa azt mondta a ’90-es évek elején, hogy nem lesz könnyebb az életünk, mint a kommunizmus alatt volt, meglepődtünk, megdöbbentünk és nem is értettük.

Azt gondoltuk, a szabadság mindent meghoz nekünk. Ma pedig azt tapasztaljuk, mindaz az érték, amit a kétezer éves keresztény kultúra jelent, ami belénk ivódott, nem számít. Azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ sokszor kifejezetten keresztényellenesen gondolkodik és cselekszik. Ma bizonyos értelemben nagyobb a feladat, ami ránk hárul: fel kell mutatnunk az értékeinket, és meg kell mutatnunk szolidaritásunkat mindazokkal, akiket üldöznek a hitükért a Közel-Keleten – fogalmazott az államtitkár. 

Délelőtt 11 órakor gitáros szentmise kezdődött, melyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be az ország különböző egyházmegyéiből érkezett számos paptestvérrel együtt.

A szentmise elején a főpásztor köszönetét fogalmazta meg az ötletgazdának, támogatóknak – köztük az Emberi Erőforrások Minisztériumának –, amiért megvalósulhatott a találkozó, amely Krakkó folytatása is.

Azért gyűltünk össze, hogy felélesszük azt az örömet, amit ott megéltünk. Milyen jó volt együtt lenni a világ fiataljaival, milyen jó volt látni az egyház mosolygó, fiatal arcát! – emlékezett vissza nagy nosztalgiával a püspök az IVT-re. Palánki Ferenc, aki a mai találkozón azt a miseruhát viselte, amelyet Krakkóban kapott, a mosoly, a derű őrzésére biztatta a fiatalokat, hiszen mindez Isten szeretetéről tesz tanúságot a világ számára.

A szentmisén a zenei szolgálatot fiatalokból álló gitáros-vonós zenekar és kórus végezte. A szervezők buzdítására a résztvevők nemcsak énekükkel, hanem gitárjátékukkal is kísérték a szertartást.

A szentmise szónoka szintén Palánki Ferenc volt.

Ma divat szidni a korunkat, mondván, nem lehet keresztény módon élni, önzetlenül szeretni, mert könnyen kihasználnak minket, visszaélnek szeretetünkkel. Elfeledkezünk arról, hogy mindig „mai” világ volt, s az embernek abban a korban adatik meg, hogy cselekedjen, hogy tegyen a világért, amelyben él – mutatott rá szentbeszédében a püspök.

Majd a találkozó mottóját –„Fiatalok a keresztény Európáért” – idézve megfogalmazta: az ember az, aki keresztényként képes megszentelni földrészünket. Mégpedig az az ember, akinek szívében ott él Krisztus.

Mit jelent keresztényként élni, jó keresztényként élni? Mitől lesz jó egy keresztény? – utalt a bérmálásban tett ígéretünkre Palánki Ferenc, és válaszában Ferenc pápa tanításához kapcsolódott: akkor vagyunk jó keresztények, ha ez látszik rajtunk, ha cselekedeteinkben azt utánozzuk, ahogyan Krisztus élt az emberek között.

Krisztus számára az alap az Atyával való kapcsolat volt. Mit ér, ha elmegyek rendszeresen a templomba, de a szentmisében az aktuális kéréseimet tárom az Atya elé, és az ott töltött időnek semmi hatása nincs az életemre? – tette fel a kérdést a püspök. – Krisztus azt szeretné, ha rajtunk keresztül lenne jelen a világban a szeretet. Ehhez személyes döntésre van szükség, amit annak a tudatában hozok meg, hogy Jézus mindenkit, engem is, a legjobban tudott szeretni. János, a kedvenc tanítvány, ennek tudatában élt. Ha a mi szemünk is megnyílna, mi is éreznénk Jézus megkülönböztetett szeretetét életünkben. Ezt a szeretetet befogadva teremnének gyümölcsök életünkben. Az ember azonban önzésében elzárkózik a szeretet befogadása elől, amikor az vezeti az életben: „előbb az én boldogságom, aztán jöhetnek a többiek”.

Palánki Ferenc szembeállította az irgalmas szamaritánus és a pap, levita gondolkodásmódját. Míg az utóbbi azon aggódik, mi lesz vele, javaival, ha segít, addig a szamaritánust az vezeti, mi lesz a másikkal, ha ő nem segít.

Ez az a gondolkodás, melynek súlypontja nem az ember önmaga, hanem Krisztus. A Krisztusra figyelő ember nem megy el a szükséget szenvedő mellett – mutatott rá a püspök, majd lelkiismeret-vizsgálatra késztető kérdésekkel folytatta: Milyen gyümölcsöket terem az életem, megvannak-e életemben a szeretet apró gesztusai? Dobok egy százast a hajléktannak, kipipálva az irgalmasságot? Adok-e az időmből, energiámból a szenvedőnek? Találkozik-e a felebarátom rajtam keresztül a feltétel nélküli, a formákhoz nem ragaszkodó szertettel?

Krisztus ugyanis erre hív minket – tanította a fiatalokat a debrecen-nyíregyházi főpásztor. – Azt kéri, hogy az ő szeretetével közeledjünk a világhoz, életformát kér tőlünk, sőt, a szeretet parancsát adja.

Ha akár csak pici jelzéseket, apró gyümölcsöket, de tudunk adni, tudunk hozzátenni a világhoz... ettől lesz keresztény Európa – hangsúlyozta a szónok, majd így szólt a fiatalokhoz: bízunk bennetek, várunk rátok. Ti a jelen kincsei vagytok, rajtatok múlik, hogy keresztény lesz-e Európa, Magyarország jövője, megjelenik-e benne Krisztus szeretete.

Palánki Ferenc ugyanakkor a felnőtteket is felelősségükre figyelmeztette: figyeljünk oda, vajon jó példát adunk-e a gyerekeinknek, végül pedig összefogásra, a közösségek építésére biztatott, rámutatva, keresztény közösség az, ahol mindenki győz.

„Ennek örömét szeretnénk ma is átélni” – búcsúzott a jelenlevőktől az ünnepi mise főcelebránsa.

A szertartást követően Böjte Csaba ferences testvér tartott előadást. Szokásához híven bátorítva, székely vicceket is mondandójába szőve, konkrét feladatot is megfogalmazva szólt a fiatalokhoz.

Látva a temérdek fiatalt, ne tudom kihagyni, hogy a gyermekáldás szépségére hívjam fel a figyelmet – szólította meg a közösséget, és elmondta, a Csobánkáról a Margitszigetre vezető zarándoklatot a gyermekáldásért és a gyerekek szép nevelésért ajánlotta fel. Csaba Testvér Szent Márton, Márton Áron és Szent Margit életpéldáját a fiatalok elé állítva mutatta be, miként valósul meg a Szentatya azon kérése, írjuk tovább Jézus Krisztus evangéliumát.

Szent Márton, a császári gárda katonatisztje azt tanítja életével, hogy ne legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk az ellenséget. Márton Áron pedig azt mutatta meg életével, milyen gyümölcsöket tud teremni, ha megtaláljuk az együttélés békéjét. „Nem kapott sem sárga, sem piros lapot, úgy ért el eredményeket, hogy nem ment le kutyába, tisztelettel, józan, higgadt érveléssel tudott közeledni az emberekhez. Ahogy Jézus is tette” – hangsúlyozta Böjte Csaba, majd érzékletes képet rajzolt a csüggedten, csalódottan hazaballagó tanítványok és a feltámadt Megváltó találkozásáról az emmauszi úton.

Kiderült az előadásból, milyen fejmosást kaptak volna Jézustól, ha székely lett volna. Mivel azonban nem volt székely, ezért melléjük szegődött, elkísérte őket, higgadtan érvelt, idézett a Szentírásból.

Amíg hallgatták, „lángolt a szívük”, írja a Szentírás. Aztán visszamentek Jeruzsálembe, és volt erejük felrázni a többieket. Szent Márton és Márton Áron is megtanulta ezt. És Szent Margit sem kéjutazásra jött a szigetre, mi is kifáradva, verejtékes homlokkal érkeztünk meg. Az imádságból, önmegtagadásból, engesztelésből, verejtékből és vérből, szeretetből új világ születik – biztatott Csaba testvér.

Majd egy történettel bátorította a csüggedőket: egy kislány azzal a panasszal lépett oda hozzám, egész nyáron nem kapott levelet az édesanyjától. „És miért vagy kócos?” – kérdeztem. „De én nem is...” – tiltakozott, én pedig már borzoltam is össze a haját. Kacagva léptünk tovább. Nem tudtam orvosolni a fájdalmát, de tovább tudtunk lépni. Ahogy a hegyről lezúduló patak is hullámot vet kőbe ütközve, de az útját azért folytatja. Továbbmenni, ez a feladata, nagy folyók várnak rá. Célba kell érnie.

Végül nem maradt el a feladat sem. Böjte Csaba egy Csobánkán található, beszakadt tetejű, romos kápolna rendbehozatalára buzdított, mely egykor egy árvaház kápolnája volt. „Mennyi imádság remélt itt meghallgatást” – emlékeztetett, és egy ott megvalósuló Gyermek Jézus-szentélyt vizionált, ahol a férjért, feleségért, gyermekáldásért felajánlott imákkal otthonra találnánk.

Böjte Csaba előadását követően dicsőítő énekek következtek. Először Ott Gergely Te vagy az út, amin járhatok című, a krakkói IVT kapcsán kiírt hazai pályázat egyik fő díjazott dala hangzott el, majd a vendégként érkezett lengyel fiatalok vonultak a színpadra a közönség ösztönző, lelkes tapsától kísérve, és énekelték el a találkozó dalát, a refrént többször is megismételve. 

A dicsőítés után közös ebéd, kötetlen beszélgetés zárta a találkozót. 

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír