Teréz Anya: „Jöjj, légy a világosságom!" – „Kalkutta Szentjének" személyes írásai.

 

 

 

 

 

 

A dokumentumgyűjtemény Teréz anya bizalmas följegyzéseit, gyóntatóinak, egyházi elöljáróinak írt leveleit tartalmazza, amelyek boldoggáavatási eljárása során kerültek elő.

Kevés olyan életút idézhető fel a XX. századból, amely példaként szolgálhat a mai kor számára és eljuthat a jelen kihívásaival viaskodó emberek sokaságához, lelki támaszt adva nekik, jobbítva őket. Kétségkívül ilyen személyiség Kalkuttai Teréz anya, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítója, akit 1997-ben bekövetkezett halála után alig hat évvel, 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatott. Teréz anya a remény és a hit, a szolgálat és a szeretet lángjának szimbóluma lett világunkban, jelkép mindenki számára, függetlenül attól, hogy keresztény valaki vagy sem, hívő-e vagy sem.

Brian Kolodiejchuk MC atya 1977-ben találkozott Teréz anyával, és húsz éven keresztül, a szentéletű nővér haláláig szoros kapcsolatban állt vele. 1984-ben, a Szeretet Misszionáriusai Atyák alakulásakor – annak egyik alapítójaként – belépett a közösségbe. Brian atya Teréz anya szenttéavatási eljárásának posztulátora. Az általa összeállított dokumentumgyűjtemény Teréz anya bizalmas följegyzéseit, gyóntatóinak, egyházi elöljáróinak írt leveleit tartalmazza, amelyek boldoggáavatási eljárása során kerültek elő.

A kötetből feltárul előttünk az albán származású – eredeti nevén Gonxha Bojaxhiu Agnese – nővér egész élete. Már egészen korán elhatározta, hogy életét teljesen Istennek szenteli, s loretói apácaként legfőbb céljának tekintette, hogy „Jézusért és a Lelkekért" munkálkodjék. Tizennyolc éves korában, 1928-ban írt levelében felidézte: „Öt és fél éves korom óta – amikor először vehettem Őt (Jézust) magamhoz – bennem élt a lelkek iránti szeretet. Ez aztán növekedett az évek során – amíg Indiába nem jöttem – avval a reménnyel, hogy sok lelket megmenthetek." Szenvedélyes szeretete Jézus iránt folyamatosan arra késztette, hogy új és rejtett módokon fejezze ki ezt a szeretetet. Ennek egyik legmarkánsabb megnyilvánulása az 1942 áprilisában tett magánfogadalma: „Fogadalmat tettem Istennek, halálos bűn terhe alatt kötelezően, hogy odaadok Istennek bármit, amit kér, nem utasítom el semmiben." Később így emlékezett vissza erre: „Valami nagyon szépet akartam adni Istennek", és „fenntartás nélkül." Ez a fogadalom lett a mozgatórugója minden tevékenységének, s gondviselésszerűen készítette elő mindazt, ami később várt rá.

Teréz anya 1946. szeptember 10-én kapott isteni sugallatot, hogy alapítsa meg a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet: „Arra indított ez a hívás, hogy hagyjam el még Loretót is, ahol nagyon boldog voltam, és menjek ki az utcára, hogy a szegények legszegényebbjeit szolgáljam… Tudtam, hogy ez az Ő akarata, és hogy követnem kell Őt. Nem volt kétségem, hogy ennek az Ő művének kell lennie."

A dokumentumkötet alapján egyértelmű, hogy Teréz anya nemcsak Krisztus világosságát vitte el a szegények legszegényebbjeinek, hanem mindegyikben Krisztussal találkozott. Jézus azonosult minden szegénnyel és szenvedővel, gondoljunk csak arra, amikor azt mondta: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Teréz anya átélte ennek mélységét, és megértette a misztikus kapcsolatot Krisztus szenvedése és a szegények szenvedése között. Alázatos szolgálatával arra törekedett, hogy „Lelkeket vigyen Istennek – és Istent a lelkeknek."

Teréz anya feljegyzéseiből és leveleiből kiderül az is, hogy a fent említett, 1946. szeptember 10-ei meghívást követően Teréz anya egész sor bensőséges megszólításban részesült, amelyek a következő évek közepéig folytatódtak. Világosan hallotta Jézus hangját, és bensőségesen beszélgetett Vele. Azok közé a szentek közé tartozik tehát, akikhez Jézus közvetlenül szólt, arra kérve őket, hogy „az Ő népe között különleges missziót vállaljanak." Teréz anyának nem volt kétsége afelől, hogy Jézus szólt hozzá, s e beszélgetéseket legtöbbször úgy emlegette, hogy a „Hang."

Ám amikor látszólag minden rendeződött Teréz anya és a szerzetesrend körül, akkor kezdődtek el a legnehezebb gyötrelmek is. Attól fogva, hogy a hívást meghallotta, Teréz anya szilárd meggyőződése volt, hogy küldetése a hit világosságát viszi el a sötétben élőknek. Paradoxnak látszik ugyan, de tény, hogy a „sötétség" lett saját életének legnagyobb megpróbáltatása, és küldetésének alapvető része. Már 1937-ben így írt: „… útitársam egyre gyakrabban a „sötétség'. És amikor az éjszaka nagyon sűrűvé ér – és úgy érzem, hogy a pokolban végzem –, akkor egyszerűen felajánlom magam Jézusnak. Ha azt akarja, hogy oda menjek – kész vagyok rá – de csak avval a feltétellel, hogy ez neki valóban örömet okoz. Sok kegyelemre van szükségem, Krisztus erejére, hogy megszilárdítson a bizalomban, abban a vak szeretetben, amely csak a megfeszített Jézushoz vezet."

A feljegyzések alapján megállapítható: Teréz anya a sötétség kifejezéssel jelölte a mély benső szenvedést, „az érezhető vigasztalás hiányát, a lelki szárazságot, Isten látszólagos hiányát az életéből, ugyanakkor pedig a fájdalmas vágyakozását Istenre."

1953. decemberében, Périer érseknek írt levelében hálát adott Istennek a Szeretet Misszionáriusainak addigi tevékenységéért: „Sok haldoklót kísértünk Istenhez, sok beteget vigasztaltunk, és tanítottunk meg arra, hogy Isten szeretetéért szenvedjenek." Két hónappal később, 1954 februárjában azonban már azt tudatja a érsekkel, hogy „… a lelkem mélységes sötétségben és vigasztalanságban él. Nem panaszkodom – Ő tegyen velem azt, amit akar." P. Kolodiejchuk rámutat: Teréz anya a sötétség gyötrelmes magtapasztalásainak idején „önként feláldozta a Jézussal való szoros egységének vigaszát azért a feladatért, hogy csak a puszta hitből éljen. Ez a tapasztalat még megértőbbé és együttérzőbbé tette az emberek iránt, és segítette őt abban, hogy másoknak bátorítást és gyakorlati tanácsot adjon." A kötet összeállítója arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a sötétség megakadályozta Jézus jelenlétének érzését, Teréz anya mégis felismerte őt a szegények nyomorúságos álruhájában: „Amikor a nyomornegyedekben járok és belépek a sötét odúkba – Urunk ott mindig igazán jelen van" – írja 1950-ben. Az Istentől elhagyatottság okozta gyötrelmek ellenére mindvégig csupán egyetlen kívánsága volt: „Istent szeretni, ahogy még sohasem szerették – mély, személyes szeretettel. Szívemben nincs más, csak Ő – nincs más szeretet, csak az Övé: az utcák, Kalighat, a nyomortanyák és a Nővérek, mindezek olyan helyek lettek, ahol Ő éli szeretettel teljes életét."

Amint arra már fentebb utaltunk, Teréz anya megtapasztalta az Istennel való szoros egyesülést, ezért érthető, hogy a sötétség, amely mindennapi életének szinte állandó kísérőjévé vált, nemcsak meglepte, hanem iszonyatos gyötrelmeket is okozott neki. Képtelen volt úgy megtapasztalni Isten jelenlétét, ahogyan korábban. Ez megzavarta, és félelemmel töltötte el, feltette a kérdést: „Rossz úton járok?" Ám lelki vezetőinek segítségével „fokozatosan ráébredt, hogy fájdalmas benső tapasztalata lényegese részét alkotja küldetése teljesítésének." Brian Kolodiejchuk szerint Teréz anya Osztozott a kereszten függő Krisztus szenvedésében – különösen Jézus szomjúságát élte át, annak misztériumát, hogy Jézus minden egyes ember szeretetére és üdvözülésére vágyódik. Átélte a kálvária misztériumát – Jézus kálváriáját és a szegények kálváriáját. E benső tapasztalat átélése hivatásának lényeges részévé vált, küldetésének legnagyobb kihívásává, Isten és a szegények iránti szeretetének legteljesebb kifejezésévé. Nemcsak gondoskodott a társadalom kitaszítottjairól és elesettjeiről, hanem átvette anyagi és lelki szenvedésüket, azt a létállapotot, hogy 'senkinek sem kellenek, senki sem szereti őket, senki sem gondoskodik róluk', hogy nincsen senkijük."

A dokumentumkötet összeállítója tényként szögezi le: bár ez az iszonyatos és folyamatos lelki agónia elkeseredetté tehette volna Teréz anyát, mégis csodálatos öröm és szeretet sugárzott belőle. „Valóban a remény tanúja volt, a szeretet és az öröm apostola, mert életét a tiszta hitre építette. Ahogy Malcolm Muggeridge írta róla, valami ragyogás áradt belőle, amely Istennel való kapcsolatából fakadt."

(Vigília Kiadó, 2008.)

Magyar Kurír