„Magával vitte lelkem felét” – írta Ioannés Komnenos bizánci császár, mikor felesége, Piroska (Eiréné, szül.1088), a „magyar asszony” 1134 nyarán elhunyt.
Piroska Szent László király és Rheineldi Adelheid, Rudolf német ellenkirály leányának gyermeke volt. Édesapja halála (1095) után Könyves Kálmán udvarába került, mint az uralkodó gyámleánya. 1104-ben nevelőatyja kívánságára feleségül ment Ioannés Komnenos bizánci trónörököshöz. A frigynek politikai okai voltak, a két birodalom – a Magyar Királyság és a Kelet-római Birodalom – kapcsolatát volt hivatott megerősíteni. A két ország határát a Duna képezte, és hasznosabbnak tűnt itt a békét fenntartani, akkor, amikor keleten erős nyomás nehezedett Bizáncra. A Magyar Királyság számára sem volt közömbös, hogy hány fronton kell helytállnia. Így és ezért került Piroska Bizáncba.
Egy korabeli költő így írt róla: „Szent László leánya, Piroska megérte: hajón ment Bizáncba – a nagy Császár kérte…” Fényes külsőségek között zajlott le maga az esküvői szertartás, amelyet megelőzően Piroska áttért a görögkeleti vallásra, és felvette az Iréné (béke) személynevet. II. Ioannés trónörököst 1118-ban császárrá koronázták; neje pedig méltó császárné és segítő hitves lett, aki elődei közül kitűnt az államügyekben és a gazdasági életben való jártasságával is.
Piroska a dinasztiát nyolc gyermekkel ajándékozta meg, akik közül a legidősebb, Alexiosz apja mellett társuralkodóként élt haláláig. Mánuel nevezetű gyermeke I. Mánuel néven II. Ioannés halála után Bizánc egyik legjelentősebb császáraként uralkodott mintegy harminchét éven át. Az ő udvarában nevelkedett II. Géza király Béla fia, a későbbi III. Béla magyar uralkodó.
Piroska udvarában sokszor fordultak meg külhoni delegátusok; sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, valamint küldötteket Magyarországról, soha nem fordítva hátat szülőhazájának; többször közvetített politikai ügyekben a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között.
Már életében a keresztény hit védelmezőjeként ismerték. Ezen álláspontja illusztrálására szolgál ékes bizonyítékként Bizánc talán legfontosabb kolostorának megépítése. Az uralkodópár segítségével épült fel a Pantokrátor–Meter Eleusza–Szent Mihály elnevezésű monostor, amely gyakorlatilag egy hatalmas épületegyüttest jelentett; egész pontosan egy monostort, egy menhelyet és egy kórházat, amelyek közül az utóbbi az Arab Birodalom és a középkori Európa kórházainak építésekor szolgált példaképül.
Piroska/Eiréné halála 1134-ben következett be. Xené („Idegen”) néven a kolostor szerzetesnőinek sorába lépett, majd apácaként hunyt el a tárgyév augusztus 13-án. Halála után az ortodox egyház szentté avatta. Kultuszát a római és görög katolikus egyház is átvette; ugyancsak szentjei közé sorolja. Ünnepnapja halálának évfordulója, augusztus 13. A császárné mozaikképét a Hagia Sophia a mai napig őrzi. Életét tökéletes részletességgel sajnos nem ismerjük, de példaként állhat előttünk, mint a magyar művelődéstörténet olyan valódi nagyasszonya, aki hazájától távol is igyekezett minden feladatában jól helytállni, elfogadva és felismerve szerepét a közéletben.
Emlékét őrizve jelent meg 2007-ben a Kairosz Kiadó gondozásában Nagymihályi Géza Árpád-házi Szent Piroska, az idegen szent című biográfiája, amely a roppant kevés életrajzi adattal rendelkező magyar királylány, majd bizánci császárné életét és cselekedeteit kísérli meg felvázolni, illetve megrajzolni.
Cseh Gizella
www.baratno.com
