Szent Ferenc atyánk ünnepén egy feljegyzésre szeretnék utalni, amit a Három Társ legendájában olvasunk: „ Az Isten szeretete és félelme akkor majdnem mindenütt kihalt, elfelejtették a bűnbánattartás útját, sőt ostobaságnak minősítették, mert annyira uralomra jutott a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az élet kevélysége, hogy az egész világ e három bűnben látszott lenni.” E szavakat hallva úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít mindahhoz amit a mi korunkról elmondhatunk, ezért felkelti a kíváncsiságunkat, vajon szent Ferenc hasonló helyzetben mit tett, és mi az amit hasonlóképpen mi magunk is az ő példájára megtehetünk?

Szent Ferenc végrendeletében ezt olvassuk: „ Az Úr a következő módon mutatta meg nekem,  Ferenc testvérnek, hogy kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjűk, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az ami előbb keserű volt számomra átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy  kevés ideig vártam, azután elhagytam a világot.”

Ezekben a sorokban a keresztény élet néhány lényeges mozzanatát találjuk meg, amelynek nagyon fontos a megfontolása.

Az Úr mutatta meg: Szent Ferenc öntudatosan állítja, hogy az Úr mutatta meg mit kell tennie. Nem maga találta ki saját magának. Nem mások erőltették, vagy befolyásolták. Ezért joga van tanácsot adni azok számára kik eligazítást várnak.
Tudatában kell lennünk, hogy nekünk is az Úr mutatja meg tennivalónkat. Isten hangja szólít meg a lelkiismeret szaván keresztül. Ő hív bennünket egyházunk útmutatásában, a közösség hangján, mások példáján. Nagy odafigyelésre, önzetlenségre van szűkség, hogy annyiféle hang közül, kiválogassuk Isten útmutatását.

Míg bűnökben éltem: Ennyi mondanivalója van a szép gyermek-és ifjú koráról. Pedig valójában nincs is szó nagy bűnökről. Viszont szent Ferenc bűnnek érzi azt az időszakot, mert nem fordított elég időt Istenre, a lelkiekre. Ekkor vezérelte az Úr a leprások közé. A bűn eltompítja a helyes látásmódot. Megzavarja az Istennel és embertársainkkal való helyes kapcsolatunkat. Naponkénti helyes irányvétel nélkül nem fog megújulni az életünk.

Irgalmasságot cselekedtem velük. Szentírási kifejezés használ. Nem alamizsnát adott a leprásoknak, hanem magával egyenrangúnak tekintette őket, mert bűnös állapotának fizikai változatát látta bennük. Keresztény életünknek konkrét gyümölcsei kell, hogy legyenek – amelynek egyik látható jele a szolgálat, a közösség vállalása, ott ahol élünk.

Ami addig keserű volt, átváltozott lelkem édességére: Nem azt jelenti, hogy attól kezdve a rosszban, csúnyában lelte örömét, hanem ebben az állapotban is meglátta Isten jelenlétét. A helyes alap beállítottság megváltoztatja lelkünk állapotát, addig nem tapasztalt lelki energiák törnek fel bennünk.

Elhagytam a világot: Volt türelme ahhoz, hogy kivárja a dolgok alakulását, letisztulását – és utána lépett, elhagyta a világot, a világ szokásait, a világias gondolkodást, a világ cselekvési formáját, és csak azt kereste ami Istené. Nekünk is feladatunk elhagyni a világias gondolkodást, az emberi okoskodást – és az evangélium, az egyház tanítása szerint élni.

 

Mindezeket összevetve fontos szempontok rajzolódnak ki elénk, amelyeknek elemzése és különösen gyakorlatba ültetése kötelességünk, csupán így lesz jelszerűvé, és gyakorlatiassá keresztény életünk.

 

http://bojtemihaly.blogspot.com/