Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, amit nemrégiben hallottam egy tudományos előadásban: az emberiség mai létszámát figyelembe véve Európa és benne hazánk is, a népek jóléti rangsorában a felső régióban van. A hét és tél milliárd lakos közül talán a felső egy milliárdban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hat és fél milliárd ember nálunk rosszabb körülmények között él. Ugyanakkor nem értem, hogy egy másik felmérés szerint népünk legelégedetlenebb, legpesszimistább régióba sorolható. Hogy van ez?

Bármerre járok az országban, mindenütt gyönyörű táj fogad. Dunakanyar, Balaton, az Alföld, a Tiszatáj, a Mátra Zemplén, a Mecsek, a Bakony.

Megművelve a földek, roskadásig az üzletek polcai, kivilágított utcák, gyönyörű vonatok, autópályák káprázatos Budapest…

Mi lehet a magyarázata annak, hogy értelmes emberek is elégedetlenek, nyugati béreket emlegetnek, a fiatalok, szakemberek külföldre mennek a több pénzért.

Karácsonyi ajándékként emelték béreket, a nyugdíjakat, csökkentették a járulékokat. Mi lenne elég? Ilyenkor mindig felteszem a kérdést: mitől várjuk a boldogságunkat? Mikor leszünk megelégedettek?

 Évről évre megérint bennünket valami titkos érzés. Karácsony? Ünnep? Aggódva látom, hogy ilyenkor is a vásárlás kerül a tudatunk központjába.

Mindenütt a reklámok, az áruházak forgataga jön szembe velem.

Filozofikus gondolatok jutnak eszembe: amit egy éven át nem vettem a kezembe, arra valóban szükségem van? Miért is veszek valamit?

A napokban Pesten lomtalanítást láttam. A házak előtt kirakva a sok feleslegessé vált dolog. Előbb-utóbb minden feleslegessé válik.

Valami nem hagy nyugodni. Éppen azt nem értjük meg, amit ünnepelni szeretnénk? A betlehemi történetet nem lehet másként érteni: a Végtelenül Gazdag önként szegénnyé válik, hogy ráirányítsa figyelmet arra, ami nem pénzben mérhető: a Gyermek, az Anya, Apa, a pásztor-barátok, a látogatók.

Az emberi kapcsolatok, a féltés, a mosoly, a gondoskodás, a részvét, az ének, a béke, a megelégedettség, az öröm, a játék, az érdek nélküli együttlét.

Azt szokták mondani, hogy a dolgok fejben dőlnek el. Én azt mondom a hitben.

Kimondani naponta. hogy köszönöm Istenem az életet, a fényt, a napsütést, a friss levegőt, a kenyeret, a pohár bort, az egészséget, a munkát, a pihenést. - Kimondani őszintén, hálával, hogy mindez elég nekem. És észrevenni, hogy adhatok én is. Önként, önzetlenül valakinek mindig.

Ameddig csak gyűjtünk, a mindig többet, a soha-nem eleget, addig csodálkozunk, hogy félünk? Pesszimisták vagyunk?

Karácsonykor gyakran jut eszem be Assisi Szent Ferenc. A gazdag, elkényeztetett fiú. Betlehemben találta meg ő is a szabadság örömét.

Ne féljetek! Adja az Úristen a szabadság ízét, a telhetetlenség rabságából való szabadulást, a félelem nélkül örömet. Ezt kérem én is karácsonyi imámban, hogy hinni tudjak, hinni merjek a szeretet félelem nélküli örömében.

Ezt kívánom mindnyájatoknak! Áldott ünnepet! Áldott Karácsonyt!

Dr Beer Miklós, váci megyéspüspök