Miért egy szolgát szolgáljunk, ha magát a nagy Istent is szolgálhatjuk? Merjük Istennek ajándékozni magunkat!
Szeretettel,
Csaba t.
Tom Colucci húsz éven keresztül szolgált New Yorkban tűzoltóként. Ott volt a 2001. szeptember 11-i támadás után a World Trade Centernél, látta a végtelen fájdalmat, mentette az embereket. Ekkor vált teljesen világossá előtte, amit addig is érzett: a papságra kapott meghívást.
Colucci egész életében úgy érezte, Isten ott áll mellette. A közelében volt akkor is, amikor 1985-ben ott hagyta az egyetemet és tűzoltó lett. Mellette volt akkor is, amikor kinevezték kapitánnyá. Nem nősült meg, nagyon régóta érezte a vágyat, hogy pap legyen.
Hivatása azon a tragikus szeptember 11-én erősödött meg. „Aznap láttuk a legrosszabbat, ami történhet az emberrel, de láttuk a legjobbat is. Mindenki azt kérdezi, hol volt Krisztus azon a napon… Nos, láttam az arcát az életmentők arcán, azokon az embereken, akik futottak, hogy segítsenek” – vallotta. És hozzátette: előfordul, hogy éppen a tragédiák visznek közelebb Istenhez. Ezek az emberek ott voltak, segítettek, vigasztaltak, később is bejártak a tűzoltólaktanyába, elmentek az áldozatok temetésére. Úgy érzi, ebben az értelemben elmondhatja, hogy azon a helyen látta Istent. Ott volt az ő jóságukban.
Az egyik káplán az utolsó kenet feladása közben a helyszínen halt meg, ez is példaértékű volt számára. Más papok is érkeztek az áldozatok vigasztalására. Látta, milyen jó, hogy ott vannak, Isten jelenlétét érezte általuk, ez is megerősítette elhatározását.
Nem sokkal azután, hogy a papi hivatás mellett döntött, szolgálat közben súlyos baleset érte, két agyműtéten esett át, amelyből szerencsésen felépült, terve viszont halasztást szenvedett. 2005-ben lépett ki végleg a tűzoltóságból, a nyugdíjazása utáni első napon végre belépett a szemináriumba, ahol ő volt a legidősebb hallgató.
2016. május 21-én Timothy Dolan bíboros, az amerikai püspöki konferencia elnöke a New York-i Szent Patrik-székesegyházban pappá szentelte az immár hatvanéves Tom Coluccit. A szentelésen a papi ruha alatt a tűzoltók ingjét viselte, rajta egy medált a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián képével.
„Húsz évet töltöttem azzal, hogy emberek életét mentsem. Mostantól a lelküket szeretném megmenteni, ezúttal az örök életnek” – mondta el a szentelés után. Hozzátette, hogy mindig is gondolkodott a papi hivatáson, és a nyugdíj felé közeledve egyre erősebben élt benne ez a vágy. Abban a kegyelemben volt része, hogy tűzoltó lehetett és tűzoltóként megtett mindent, ami tőle telt. Isten most azt a kegyelmet adja, hogy pap lehet, és papként mindent meg fog tenni, ami tőle telik.
A New York-i támadás emléknapján, szeptember 11-én ő mutatott be szentmisét az áldozatok emlékére. A legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a megbocsátást közvetítse: szükségünk van a megbocsátásra és nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. Vallja, hogy a szenvedés, a fájdalom megmarad, ahogyan ő sem felejtette el szeptember 11-e képeit (öt közvetlen munkatársa is meghalt a támadás során), de meg kell bocsátani és tovább kell menni. Nagy lecke volt ez számára, de tudja, hogy amikor egy jó barát, egy családtag sebzi meg az embert, ugyanolyan nehéz megbocsátani, mert az fáj a legjobban. De minden esetben meg lehet és meg kell bocsátanunk – hangsúlyozza.
Húsz éven át volt tűzoltó, most húsz éven át pap akar lenni. Az első gyermek, akit megkeresztelt, egy tűzoltó kisfia volt, az első menyasszony, akit összeadott vőlegényével, egy tűzoltó lánya.
Úgy érzi, Isten nagyon jó volt vele, hogy ezt a két hivatást adta. Örül, hogy az egyházban szép nagy családra talált: a plébániájához 3 500 család tartozik, 300 gyerek jár az iskolájukba. „Az élet most így folytatódik, és ez jó. Isten kegyelme jó” – hangsúlyozza.
Forrás: It.Aleteia.org; Dallaragioneallafede.blogspot.hu
Fotó: Nydailynews.com
Magyar Kurír
(tzs)
