Krisztus él, feltámadt: ez a keresztény üzenet magva. Ferenc pápa katekézise a szerdai audiencián

Ferenc pápa a napsütötte, ám kissé hűvös, szeles tavaszi időben tartotta meg a szerdai általános kihallgatást a Szent Péter-téren a mintegy 20 ezer hívőnek. Katekézisében ezúttal is a keresztény reményről elmélkedett. A kereszténység nem egy filozófiai rendszer, hanem a feltámadás eseményéből születik – mondta, elemezve Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első levelét Krisztus feltámadásának tanúiról.

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek” (1Kor 15,1-5).

Jézus feltámadása a keresztény üzenet magva

Kedves testvéreim, ma Húsvét világosságában találkozunk, amelyet ünnepeltünk és továbbra is ünnepelünk a liturgiával – kezdte katekézisét a pápa. Pál apostolnak a keresztény reményről szóló szavai a feltámadáshoz vezetnek minket, amely a korintusi közösségnek szóló üzenet legfontosabb része, bár csak levele végén tárgyalja az apostol.

Hol születik a kereszténység? Nem egy ideológiáról, egy filozófiai rendszerről van szó, hanem egy hitbeli útról, ami egy eseményből indul ki, melyről Jézus első tanítványai tanúskodnak nekünk. Pál ezt így foglalja össze: Jézus a mi bűneinkért halt meg, eltemették, harmadnapra feltámadt és megjelent Péternek és a tizenkettőnek. Ez tény. Meghalt, eltemették, feltámadt és megjelent. Vagyis Jézus él. Ez a keresztény üzenet magva – jelentette ki Ferenc pápa.

Krisztus halála történelmi tény, feltámadása viszont hit kérdése

A hit központi magvának hirdetésekor Pál apostol elsősorban a húsvéti misztérium utolsó elemére koncentrál, vagyis Jézus feltámadására. Ha ugyanis minden véget ért volna a halállal, akkor Jézusban pusztán az önátadás legmagasabb kifejeződését látnánk, de ez nem indítana minket a hitre. Jézus nem egy hős volt! Meghalt, de feltámadt. A hit pedig a feltámadásból születik. Elfogadni azt, hogy Krisztus meghalt, hogy kereszthalált szenvedett nem hit kérdése, hanem történelmi tény. Elhinni azonban, hogy feltámadt, már az. Hitünk Húsvét hajnalán születik. Pál felsorolja, hogy kiknek jelent meg Jézus. A lista elején Kéfás áll, vagyis Péter és a tizenkettő csoportja, aztán az ötszáz testvér és Jakab. A sor végén áll ő maga, mint a legkevésbé érdemes személy. Pál azt mondja magáról: „mint torzszülöttnek” jelent meg neki Jézus.

Sorsfordító találkozás a feltámadt Jézussal: üldözőből apostol

Az apostol azért használja ezt a kifejezést, mert személyes története drámai. Nem ám holmi ministráns volt ugyebár… Az egyház üldözője, aki büszkén vállalta meggyőződését. Befutott embernek érezte magát, világosan látta, mi a kötelessége az életben. Aztán ebbe a tökéletes képbe egy nap egy teljesen előre nem látható dolog történt: a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal. Ott nemcsak egy földre hullott embert látunk, hanem olyasvalakit, akinek fenekestül felfordult az élete. Üldözőből apostol lett, de miért is? Mert látta az élő Jézust! Ez Pál hitének alapja, mint oly sok más apostolé, mint az egyházé, és mint amilyen a mi hitünk alapja is.

Milyen szép arra gondolni, hogy lényegében ez a kereszténység – folytatta elmélkedését Ferenc pápa. Nem annyira a mi Istenkeresésünk, amikor az igazságot keressük meg-megingva, hanem az, amikor Isten keres minket. Jézus megérintett, megragadott, meghódított minket, hogy soha ne hagyjon el. Akinek zárva a szíve, akinek racionális a szíve, az nem képes a csodálkozásra, nem tudja megérteni, mi is a kereszténység. A kereszténység ugyanis nem más, mint kegyelem, amit csak a találkozáskor érzett csodálatban érzékelünk.

Isten váratlan jövőt ad nekünk

Noha mindannyian bűnösök vagyunk, ezt jól tudjuk, és bár fogadkozásaink a jóra megmaradtak papíron vagy akár sok kudarcot halmoztunk föl életünk során… mégis Húsvét reggelén úgy tehetünk, ahogy azok az emberek, akikről az evangélium beszél. Elmehetünk Krisztus sírjához, láthatjuk a félregördített követ és arra gondolhatunk, hogy Isten egy váratlan jövőt ad nekem, nekünk mindannyiunknak. Menjünk el a sírhoz, és lássuk meg, hogyan képes Isten feltámadni onnan. Itt találjuk a boldogságot, az örömet, az életet, ahol azt hittük, hogy csak bánat, vereség és homály van. Isten a legkopárabb kövek között növeszti a legszebb virágait.

Isten legyőzi a halált, fényt hoz a sötétségbe

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy nem a halálból indulunk ki, hanem Isten irántunk való szeretetéből, aki legyőzte legádázabb ellenségünket. Isten nagyobb az ürességnél, elég egyetlen meggyújtott gyertya, hogy legyőzze az éjszaka sötétjét. Pál azt kiáltja, a prófétákat visszhangozva: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (55). Ebben a húsvéti időszakban hordjuk szívünkben ezt a kiáltást. És ha megkérdezik tőlünk, hogy miért mosolygunk és miért vagyunk ilyen türelmesek, azt válaszolhatjuk, hogy Jézus még itt van, továbbra is köztünk van: él és feltámadt – zárta szerda délelőtti katekézisét a pápa.

www.hu.radiovaticana.va/ (gá)