Kedves Gyermeknevelő Testvérek!!

Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, a „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, s nem is az atombombától, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti! 

Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ö azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek.  

Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!!

Szomorú szívvel,

Csaba t.  

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig mi gyerekeinket érinti 

A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket.

Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak!

A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek:

minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,

a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,

a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,

a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.

Mit tehetünk, hogy szembenézzünk az igazsággal?

– Rossz válasz, hogy javítsuk a diagnosztikai lehetőségeket.

– Rossz válasz, hogy hát, így születtek.

– Szintén rossz válasz, hogy az iskolarendszer a hibás.

Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.

De miben is áll ez a probléma?

A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:

érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,

egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta,

felelősség,

kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,

megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,

kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.

Ehelyett a gyerekek ezt látják:

örökké elfoglalt szülők,

a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,

az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,

kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,

„otthonülős” életmód.

Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…

Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.

Mit lehet tenni?

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő!

Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:

Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.

Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.

Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.

Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.

A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.

Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.

Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.

Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.

Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.

Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.

Az élet ne csak szórakozásból álljon.

Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.

Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.

Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.

Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.

Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.

Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.

Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.

Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

Fotó (Via): yourot.com

https://bidista.com