Egy névtelen domonkos kézirat arról tanúskodik, hogy Ferenc Intelmeinek gyűjteménye már 1231-ben kézről-kézre járt Párizsban. Jellege a középkori reportatio: egy hallgató lejegyezte Ferencnek a Szentíráshoz fűzött tanításait a káptalanok során. Összességében nézve, az Intelmek a testvéri szeretetben kibontakozó lelki szegénység dicsérete. Megmutatkozik bennük Ferenc felfogásának mélysége az evangéliumi szegénységet illetően.
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ezek tiszteletre méltó atyánk, Szent Ferenc szent intelmeinek szavai, melyeket valamennyi testvérhez intézett.
1. Az Úr testéről
Az Úr Jézus így beszél tanítványaihoz: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismertétek volna; de mostantól fogva ismeritek és látjátok őt. Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Jézus így felelt: Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Fülöp, aki engem lát, Atyámat is látja. Az Atya megközelíthetetlen fényességben lakozik, és lélek az Isten, és Istent soha senki sem látta. Ezért csak lélekben látható, mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De a Fiút se látja senki másként, mint az Atyát, mert hiszen egyenlő az Atyával, sem másként, mint a Szentlelket. Mindazok tehát, akik a mi Urunkat Jézust csak embersége szerint látták és nem látták őt lelke és istensége szerint, és nem hitték róla, hogy Isten valóságos Fia, elkárhoztak. Hasonlóan azok is, akik látják ugyan a szentséget, mely az oltáron a pap kezében az Úr szavai által a kenyér és bor színében megszentelődik, de nem látják lelke és istensége szerint és nem hiszik róla, hogy az valósággal a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére, elkárhoznak. Hiszen maga a Magasságbeli tanúsítja: Ez az én testem és vérem, az én új szövetségemé [mely sokakért kiontatik]; és: aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Tehát az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét és vérét; mindenki más, akiben nincs ebből a lélekből, és mégis venni merészeli a szentséget, ítéletét eszi és issza[1].
Nos tehát emberek fiai, meddig lesztek még nehéz szívvel? Miért nem ismeritek meg az igazságot és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig[2].
2. A saját akarat gonoszságáról
Az Úr így szólt Ádámhoz: Minden fáról egyél; de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél[3]. Ádám tehát a paradicsom minden fájáról ehetett, és míg nem szegült ellene az engedelmességnek, nem vétkezett. Mert a jó tudás fájáról az eszik, aki akaratát a maga kizárólagos tulajdonának tartja és aki felfuvalkodik azon jók miatt, amiket az Úr mond és művel általa. És így a gonosz lélek csábítása és a parancs megszegése révén megterem a rossz tudás gyümölcse. Természetes tehát, hogy bűnhődnie kell miatta.
3. A tökéletes engedelmességről
Az Úr ezt mondja az evangéliumban: Aki nem mond le mindenéről, amije van, nem lehet az én tanítványom, és aki meg akarja menteni lelkét, elveszíti azt. Az az ember hagyja el mindenét, amije van s veszíti el testét, aki az engedelmesség jegyében tökéletesen elöljárója kezébe adja magát. Tehát tökéletes engedelmességnek számít minden, amit mond és tesz, feltéve, hogy tudatában van annak, hogy amit tesz, jó, és nincs ellentétben elöljárója akaratával. És ha valaha megtörténnék, hogy az alárendelt jobbnak és lelke szempontjából célravezetőbbnek lát valamit, mint amit elöljárója parancsol, áldozza fel önként saját akaratát Istennek, s helyette elöljárójáét igyekezzék cselekedettel valóra váltani. Mert ez a szeretetből fakadó engedelmesség, mely egyformán eleget tesz Istennek és a felebarátnak. Ha pedig az elöljáró olyasmit találna parancsolni, ami lelke üdvössége ellen van, az alárendelt, ha nem is teljesíti parancsát, azért ne forduljon el tőle. És ha emiatt üldözést szenvedne valakiktől, csak annál jobban szeresse az illetőket Istenért. Mert aki inkább vállalja az üldöztetést, semhogy elszakadjon testvéreitől, az igazán megmarad a tökéletes engedelmességben, mert életét adja testvéreiért. Mert bizony sok szerzetes van, aki azzal az ürüggyel, hogy jobban látja a dolgokat, mint elöljárói parancsolják neki, hátra tekintget és saját akaratának hányadékához tér vissza[4]. Az ilyenek gyilkosok, és rossz példájukkal számtalan lélek vesztét okozzák.
4. Hogy senki se sajátítsa ki magának az elöljáróságot
Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak - mondja az Úr. Akik mások fölé rendeltettek, ne dicsekedjenek jobban elöljáróságukkal, mintha kizárólag testvéreik lábának mosogatására volnának rendelve. És ha hivataluk elvesztése jobban megzavarja őket, mint a lábmosás feladatának elvonása, lelkük veszedelmére csak annál inkább vetik magukat kincsek[5] gyűjtésére
5. Hogy senki se fuvalkodjék fel, hanem az Úr keresztjében dicsekedjék
Szívleld meg, ó ember, milyen nagy kitüntetésben részesített téged az Úristen, mikor test szerint szeretett Fiának képére, lélek szerint pedig saját hasonlatosságára teremtett és alkotott. És íme, az összes teremtények, melyek az ég alatt találhatók, a maguk módján jobban szolgálják és ismerik Teremtőjüket és készségesebben engedelmeskednek neki, mint te. És nem is a gonosz lelkek feszítették őt keresztre, hanem velük szövetkezve te feszítetted és feszíted meg újra meg újra, valahányszor a vétkekben és a bűnökben gyönyörűségedet találod. És vajon mivel dicsekedhetsz? Mert ha olyan éles elméjű és bölcs volnál is, hogy rendelkeznél a tudományok teljességével, értenéd a különféle nyelveket, mélyen bele tudnál merülni az ég titkainak fürkészésébe, mindezzel nem dicsekedhetnél, mert íme, egyetlen ördög többet tudott az égi dolgokról és most többet tud a földiekről, mint valamennyi földi ember együttvéve. Még akkor is többet tudna, ha akadna, aki az Úrtól a legteljesebb bölcsesség különleges ismeretét kapná. De nem dicsekedhetnél azzal sem, ha szebb és gazdagabb volnál mindenkinél, sőt, még ha csodákat művelnél és az ördögöket is ki tudnád űzni, mert mindez ellenkezne képességeiddel és nem tartozna reád. Ellenben igenis dicsekedhetünk erőtlenségeinkkel és a mi Urunk Jézus Krisztus szent keresztjének mindennapi hordozásával[6].
6. Az Úr követéséről
Mindannyian figyeljünk, testvéreim, a jó pásztorra, aki vállalta a kereszt gyötrelmét juhai megmentéséért. Az Úr juhai követték őt a szorongattatásban és üldöztetésben, szégyenvallásban és éhségben, erőtlenségben és kísértésben és minden más megpróbáltatásban, s mindezek elviseléséért örök életet nyertek az Úrtól. Nagy szégyen tehát ránk, Isten szolgáira, hogy míg a szentek cselekedték a nagy tetteket, mi csupán tetteik hirdetésével akarunk dicsőséget és tiszteletet kivívni magunknak.
7. Hogy a jó cselekedet nyomon kísérje a tudományt
Azt mondja az Apostol: A betű öl, a lélek pedig éltet[7]. Betű által halnak meg azok, akik csak a szavakat óhajtják tudni, hogy így bölcsebbnek tűnjenek fel másoknál; s így akarnak nagy vagyont szerezni, hogy azt rokonaik és barátaik közt szétoszthassák. És betű által halnak meg azok a szerzetesek is, akik nem akarják követni a Szentírás (szó szerint: szent betű) szellemét, hanem beérik a szavak merő tudásával és értelmezésével. És viszont azokat élteti a Szentírás szelleme, akik egész tudományukat, melyet szereztek és még szerezni kívánnak, nem a testnek tulajdonítják, hanem szóval és példaadással a fölséges Úristennek adják vissza, akitől minden jó ered.
8. Az irigység bűnének kerüléséről
Így szól az Apostol: Senki sem mondhatja: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által, és nincs aki jót cselekedne, nincs egyetlen egy sem. Bárki irigykedik tehát testvérére a jó miatt, amit mond és cselekszik általa az Úr, a káromlás bűnét követi el, mivel a Magasságbelire irigykedik[8], aki minden jót mond és cselekszik.
9. A szeretetről
Az Úr mondja: Szeressétek ellenségeiteket [tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért][9]. Igazán az szereti ellenségét, aki nem a rajta elkövetett jogtalanságot fájlalja, hanem Isten szerelméért a fele-barátja által elkövetett bűnön bánkódik, és tetteivel mutatja meg iránta érzett szeretetét.
10. A test megfenyítéséről
Sokan vannak, akik ha vétkeznek vagy jogtalanságot szenvednek, mindjárt ellenségüket vagy felebarátjukat okolják miatta. Pedig nem így áll a dolog. Mert íme, mindenki közvetlen hatalmában tartja ellenségét, azaz testét, mellyel vétkezni szokott. Boldog tehát az a szolga[10], aki az ily módon hatalmába adott ellenséget állandóan fogva tartja és bölcsen óvakodik tőle. Mert amíg így cselekszik, semmiféle látható vagy láthatatlan ellenség nem árthat neki.
11. Hogy senki másnak bűnén meg ne botránkozzék
Isten szolgájának semmi máson nem szabad fennakadnia, csak a bűnön. Ha tehát valaki bármi módon vétkezik, és Isten szolgája nem szeretetből jön ki sodrából, és haragra gerjed emiatt, vétket halmoz magára. Isten azon szolgája ellenben, aki semmi miatt nem gerjed haragra és nem jön ki a sodrából, helyesen és tulajdon nélkül él. És boldog az, aki semmit sem tart meg magának, hanem visszaadja a császárnak, ami a császáré és Istennek ami az Istené[11].
12. Az Úr lelkének megismeréséről
Hogy Isten szolgájában megvan-e az Úr lelke, azt legbiztosabban erről lehet megismerni: ha Isten valami jót művel általa, teste, mely ellensége minden jónak, nem fuvalkodik fel, hanem ellenkezőleg, csak annál hitványabbnak tartja és minden más embernél kisebbnek érzi magát.
13. A türelemről
Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívatnak[12]. Isten szolgája mindaddig nem láthatja, mennyi türelem és alázatosság lakozik benne, amíg minden kedve szerint történik. Amikor eljön az idő, hogy akiknek kedvében kellene járniok, ellenére cselekszenek, amennyi türelmet és alázatosságot mutat akkor, annyi lakozik benne, és nem több.
14. A lelki szegénységről
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Sokan vannak, akik állhatatosak az imádságban és a zsolozsma végzésében, sokat böjtölnek és sanyargatják testüket, de egyetlen szón, melyet magukra nézve sértőnek éreznek, vagy valami semmiségen, amit elvesznek tőlük, mindjárt megbotránkoznak és fölháborodnak. Az ilyenek nem lelki szegények; mert aki igazán lelki szegény, az magát gyűlöli, és azt szereti, aki őt arcul üti[13].
15. A békéről
Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívatnak[14]. Igazán békességszerzők azok, akik a mi Urunk Jézus Krisztus szerelméért e világ minden szenvedése közepett is megőrzik lelküknek és testüknek békéjét.
16. A szív tisztaságáról
Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent[15]. Igazán tisztaszívűek azok, akik a földieket megvetik, az égieket keresik és nem szűnnek meg tiszta szívvel és lélekkel imádni és szemlélni az Urat, az élő és igaz Istent.
17. Isten alázatos szolgájáról
Boldog az a szolga[16], aki nem bízza el magát jobban a miatt a jó miatt, amit általa mond és művel az Úr, mint amiatt, amit más által mond és művel. Vétkezik az olyan ember, aki inkább akar kapni felebarátjától, mint hogy magát az Úristennek átadja.
18. A felebarát iránti részvétről
Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben - hasonló körülmények közt - maga is kívánná, hogy elviseljék őt. Boldog a szolga, aki minden jót az Úristennek ad vissza, mert aki visszatart magának valamit, Urának Istenének pénzét rejti el magába, és amiről azt hitte, hogy az övé, elvétetik tőle[17].
19. Isten alázatos szolgájáról
Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet. Jaj annak a szerzetesnek, akit mások magas polcra helyeztek, és a maga jószántából nem akar onnét leszállni. De boldog az a szolga[18], akit nem a maga jószántából helyeztek magasba, és mindig arra vágyik, hogy mások tapossanak rajta.
20. A jó és hiú szerzetesről
Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és vigasságban[19] Isten szeretetére indítja embertársait. De jaj annak a szerzetesnek, aki hiú és üres beszédekben leli gyönyörűségét és ezekkel nevetésre készteti embertársait.
21. A hiú és fecsegő szerzetesről
Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie. De jaj annak a szerzetesnek, aki a jókat, amiket az Úr jelentett ki neki, nem zárja szívébe, és nem tettekkel, hanem inkább jutalomra áhítozó beszédekkel kívánja azokat tudtára adni az embereknek. Az ilyen szerzetes elveszi jutalmát[20], és hallgatói csekély haszonnal távoznak tőle.
22. A fenyítésről
Boldog a szolga, aki a rendreutasítást, vádaskodást és dorgálást éppen olyan béketűréssel fogadja mástól, mint fogadná tulajdon magától. Boldog a szolga, aki a feddésbe szelíden belenyugszik, szerényen szót fogad, alázatosan bevallja hibáját és készségesen elégtételt ad. Boldog a szolga, aki késedelmes a mentegetőzésre, és alázatosan elviseli a megszégyenítést és dorgálást olyan bűnért is, melynek elkövetésében nem hibás.
23. Az alázatosságról
Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik. Boldog a szolga, aki állandóan fenyítő hatalom alatt áll. Hű és okos szolga az[21], aki minden vétségéért kész bűnhődni, bensőleg töredelmes bánattal, külsőleg pedig gyónással és az elégtétel cselekedeteivel.
24. Az igazi szeretetről
Boldog a szolga, aki betegségében - amikor az nem tud szolgálatára lenni - éppúgy szereti testvérét, mint egészséges korában, mikor szolgálatára tud állni.
25. (ugyanarról)
Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.
26. Hogy Isten szolgái tiszteljék a klerikusokat
Boldog a szolga, aki bizalommal van a római Szentegyház előírásai szerint dicséretesen élő klerikusok iránt. De jaj azoknak, akik lenézik őket. Mert ha mindjárt bűnösök is, senkinek sincs joga ítélkezni fölöttük, mert az Úr kizárólag magának tartja fenn megítélésüket. Minél nagyobb ugyanis a hivatal, melyet a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére fölött gyakorolnak - ők veszik magukhoz, és egyedül ők szolgáltatják ki másoknak -, annál nagyobb a bűn is, melyet ellenük elkövetnek, nagyobb minden más emberénél a világon.
27. A vétket kizáró erényről
Ahol szeretet és bölcsesség van,
ott nincs sem félelem, sem tudatlanság.
Ahol türelem és alázatosság van,
ott nincs sem harag, sem felindulás.
Ahol vigasság és szegénység van,
ott nincs sem kapzsiság, sem zsugoriság.
Ahol nyugalom és elmélkedés van,
ott nincs sem aggályoskodás, sem szertelenkedés.
Ahol az Úr félelme őrzi a kaput[22],
ott nincs helye az ellenségnek a betörésre.
Ahol irgalom és tapintat van,
ott nincs sem pazarlás, sem keményszívűség.
