Viselkedési problémák, romló tanulmányi eredmények és boldogtalanság – ezek lesznek az eredményei a szülői túlgondoskodásnak, vagyis ha a gyermeknek sosem mondanak nemet a szülei. Egyre jellemzőbb, hogy nem az elhanyagolt gyermekek, hanem a képzett középosztálybeli családok leszármazottjai viselkednek a legrosszabbul az iskolában.

Egyre több a magatartási problémák miatt nehezen kezelhető gyermek az általános iskolákban. Az ok pedig nem az otthoni elhanyagoltság, a családi figyelemhiány, éppen ellenkezőleg: a probléma a túlzásba vitt gondoskodás és a gyermek jövőjének erőszakos szem előtt tartása – állítja Amanda Gummer. A brit pszichológus szerint egyre több a rosszul nevelt gyermek, ami pedig olykor nagyon nehézzé, vagy szinte lehetetlenné teszi a tanárok munkáját.

A bűnösök pedig azok a középosztálybeli – tehát általában tanult, jó pozícióban dolgozó és jó anyagi körülmények között élő szülők –, akik egyszerűen nem tudnak nemet mondani gyermeküknek. Úgy gondolják, ezzel teszik boldoggá, kiegyensúlyozottá leginkább utódjukat, akinek bármi áron és minden eszközzel igyekeznek egyengetni előmenetelét.

Egyre több az elkényeztető, avagy az úgynevezett „helikopter szülő”. Utóbbi fogalom alatt az angol közbeszéd és szakirodalom azokat az anyákat és apákat érti, akik folyamatosan a gyermekük körül legyeskednek. A játszótéren a homokozóban mindig a gyermek fölött magasodnak, nehogy egy gézengúz véletlenül leszórja porontyukat homokkal, a csúszdánál pedig mindig ugrásra készen állnak, véletlenül se üsse meg magát a gyermekük, és ha netán valamire vágyna, azonnal rohannak teljesíteni a kívánságát.

A túlgondoskodással azonban nem óvjak meg a gyermeket a bajtól. Éppen ellenkezőleg. Az első pár évben biztosított burok miatt az ifjak az életre teljesen felkészületlenül érkeznek az iskolába – állítja a pszichológus.

Az a fiatal, aki odahaza nem tapasztalta meg a korlátok okozta kellemetlenséget, vagyis a szüleitől sosem vagy alig hallotta, hogy NEM, nos, ő igen kényelmetlenül érzi magát később az iskolában.

Egyszerűen azért, mert egy közösségben kénytelen megtapasztalni, hogy nem mindenki rá figyel, nem ő van a középpontban – írja a brit Independent. Ilyenkor a kisiskolás értelmi képességeitől függetlenül más eszközt általában nem talál akarata érvényesítésére, mint a rendzavarás, hiszen akkor megkapja az általa vágyott figyelmet.

Amanda Gummer azonban arra hívja fel a figyelmet, ezek a fiatalok zavarják az órát, komoly kihívások elé állítják az egyébként is túlterhelt tanárokat, és végeredményében negatív hatást gyakorolnak az érintett tanulmányi eredményére. Vagyis a helyzet megváltozásáig az iskolákban kudarcélmények érik, ami pedig befolyásolhatja a későbbi tanulmányokat, a tanuláshoz, iskolához kötődő élményeit.

„Régóta tudjuk, hogy a helikopter szülők gyermekei sok esetben képtelenek önálló döntést hozni. Amiről viszont jóval kevesebb szó esik, az az, hogy ezek a gyermekek milyen agresszívak és nehezen kezelhetők tudnak lenni az iskolában” – mondta a pszichológusnő, hozzátéve, hogy „mini császárokat” nevelnek azok, akik túl intenzív figyelmet fordítanak gyermekükre, ugranak minden rezdülésükre és kívánságukra.

A túlgondoskodás azonban nem csak a kisgyermekkort teszi nehézzé az utódok számára – írja az Independent. A University College London 2015-ben publikált kutatása során ötezer ember életét vizsgálták meg születésétől középkorúvá válásáig, és azt állapították meg, hogy akiknek a szülei különböző módokon, de rendszeresen megsértették az illető magánéletét, sokkal nagyobb valószínűséggel váltak boldogtalan felnőtté 30, 40 éves korukra, mint a többiek.

Amanda Gummer éppen ezért azt állítja, hogy a gyermeknek szabályokra és határokra van szüksége, meg kell adni neki a lehetőséget, hogy fázzon, legyen éhes, essen el, sértse meg magát, vagyis azt, hogy tanulhasson a saját hibáiból.

(csalad.hu)